Gyurós Tibor-díj: idén a BalaBité

2011. június 15., 11:53
Ma este ünnepélyes keretek között adták át az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) által 14. alkalommal kiírt Gyurós Tibor-díjat. A közelmúltban nevet változtató szakmai szervezet a díjat is megreformálta. Idén három kategóriában pályázhattak az iparág menedzserei, valamint vállalkozásai.

Idén új szerkezetben írta ki az IVSZ a Gyurós Tibor-díjat. A változtatások elsősorban a pályázati lehetőségeket bővítették, a cél azonban továbbra sem változott. A díjjal az IKT iparág azon menedzsereinek és cégeinek munkáját kívánja elismerni a szervezet, aki az „éves munkájuk során kiemelten hozzájárult vállalatuk sikerességéhez, és tevékenységükkel elősegítettették a hazai informatikai iparág, informatikai társadalom fejlődését” – fogalmaz a kiírás.

Idén már három kategóriában lehetett pályázni. A kiírók megszüntették Az Év Informatikai Cégvezetője és Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója díjat. Helyette a Gyurós Tibor-díj „Az év menedzsere az infokommunikációban” címre lehetett pályázni. Emellett két új kategória is született: Az év legsikeresebb IKT projektje díjra azon már sikeresen lezajlott projektek pályázatát várta az IVSZ, amelyek „megfelelnek a szakmaiság, a minőség követelményeinek, valamint megvalósításuk során valós értéket teremtenek az ügyfelek számára.” Szintén új kategória Az év IKT ötlete/innovációja, melynek elsődleges célja a startup vállalkozások díjazása, ezért kizárólag három évnél nem régebbi cégek pályázhatnak. A díj célja, hogy felhívja a figyelmet a tehetséges ötletekre, és az elismeréssel is segítse a vállalatok piacra jutását. E két utóbbi kategóriában a zsűri több díjat is kioszthat. A zsűri a hagyományoknak megfelelően az IKT szektor független, mérvadó személyeiből állt.

Díj-történet 1997-2010

2010: Dr. Schvarcz Zoltán (XAPT Hungary Kft.)
Varga Tamás (Carnation Zrt.)

2009: Dr. Kornai Gábor (AAM Zrt.)
Kiss Sándor (Sense/Net Kft.)

2008: Bozsó Julianna (VirusBuster Kft.)
Fazakas András (Nav N Go Kft.)

2007: Kmetty József (KÜRT Zrt.)
Csiszér Béla (Sicontact Kft)

2006: Lakatos István (Műszertechnika Zrt.)
Szőke Márton (Indextools Kft.)

2005: Vaspál Vilmos (Freesoft Rt.)
Vinnai Balázs (IND Kft.)

2003: Illés Antal (HUMANsoft Kft.)
Szigetvári József (IDG Hungary Kft.)

2002: Vityi Péter (Microsoft Magyarország Kft.)
Dr. Czinege László (HP Magyarország Kft.)

2001: Dr. Prószéky Gábor (MorphoLogic Kft.)
Scharek Viktor (Compaq Computer Kft.)

2000: Keresztesi János (Sun Microsystems)
Nemes Dániel (Telnet Magyarország Rt.)
Kenyeres Judit (ICL Hungary Kft )

1999: Dr. Beck György (Compaq Computer Kft.)
Kóka János (ELENDER Rt.)
Dr. Vinkovits László (debis IT Services UNISOFTWARE Rendszerház Kft.)

1998: Dr. Reszler Ákos (Recognita Rt.)
Dr. Kürti Sándor (Kürt Kft.)

1997: Dr. Beck György (DIGITAL Equipment Kft.)
Dr. Kürti Sándor és Kürti János (Kürt Kft.)

Fejlesztő és cégvezető
A Gyurós Tibor-díj „Az év menedzsere az infokommunikációban” elismerést idén Scheidler Balázsnak, a BalaBit IT Security Kft. ügyvezető igazgatójának ítélte a zsűri. A szakember pályafutását fejlesztőként kezdte. A cég legfontosabb temékeinek alapjait még egyetemistaként készítette barátaival. Ezekre az ötletekre alapozva hozták létre először a BalaBit Bt-t, majd 2000-ben a BalaBit Kft-t. Bár ma már elsősorban menedzserként dolgozik – írta bemutatkozó anyagában Scheidler Balázs, a mai napig vannak olyan területek, amiket hobbiként visz tovább a napi céges ügymenettől függetlenül.

Balabit Scheidler Balázs

A zsűri értékelésében szerepet játszott az is, hogy a szakember a BalaBit vezetőjeként rövid idő alatt nemzetközi sikerre vitt egy egyetemi fejlesztést. Cége, melyben tulajdonosként is érdekelt, dinamikusan növekszik, melyet a Deloitte Fast 50 versenyen is több alkalommal elismertek. Bár a cég bevételeinek egyre nagyobb hányada származik a külföldi piacokról, továbbra sem hanyagolják el a magyar piacot. Fontos érzik a gyökerek, az open source mozgalom ápolását, valamint ingyenes szakmai oktatásaival támogatják a hazai szakemberképzést.


Az év legsikeresebb IKT projektje
A díjat a Microsec nyerte el a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elektronikus pénzintézeti megkeresések rendszerével. A projekt 2008. február 1-jén indult, és 2009. július 1-jén kezdték meg a rendszer éles használatát. A befektetési költség nem érte el a 10 millió forintot. Legfőbb eredménye, hogy egy hiteles okiratokon alapuló hatósági e-ügyintézési modell alakult ki. A projekt méretét jól jellemzi, hogy a létrejött rendszeren havonta mintegy 50 ezer elektronikusan aláírt irat megy át. A rendszert használók nagy száma szintén növelte a projekt összetettségét: ma valamennyi bírósági végrehajtó és helyettese, valamint az összes magyar pénzintézet (bankok és takarékszövetkezetek) használja, ebből következően fontos szempont volt az egyszerűség és a mindenki által már használt technológiák felhasználása (e-mail, internet, elektronikus aláírás). A zsűri szerint a hatékony e-ügyintézési megoldások egyik példája lehet a Microsec megoldása, amely a hatékony, szolgáltató állam megteremtésére tett erőfeszítések egyik lépcsőfoka.

Különdíjak
A zsűri Az év IKT ötlete/innovációja kategóriában nem osztott ki díjat, ám két pályázatot innovációs különdíjban részesített. Az egyik díjazott a magyar tulajdonú LandShark Software Kft. 4D Anatomy Viewer szoftvere, melyet a 4D Anatomy Hungary Kft. megbízásából fejlesztettek ki. A valós szövetekről készült, rendkívüli részletességű felvételekből a szoftver térhatású, forgatható képet alkot, amely nagyban megkönnyítheti a tanulást a rajzolt kétdimenziós anatómiai atlaszok használatához képest. A szoftver bemutatásáról lapunk is hírt adott.

Szintén innovációs különdíjjal jutalmazta a zsűri a Prezi.com-ot. Az alapötlet a Kitchen Budapest műhelyében született. A fejlesztés 2008-ban indult, és már az egyik, nemzetközi szinten is nagy sikereket elért vállalkozás nőtt ki belőle. A prezi.com, amely illeszkedik az egyre elfogadottabb cloud computing trendbe, ma már minden olyan képességgel rendelkezik (például csoportmunka-támogatás), ami korábban csak a hagyományos alkalmazások sajátja volt.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ