Hekkerkedés a börtönben

2009. december 28., 08:39
Egy egykori amerikai elítélt szabadulása után újabb 18 hónapos büntetést kapott, amiért a fogva tartása idején hekkerkedett a börtönben.

A negyvennégy éves Francis "Frank" Janosko nem régen töltötte le a börtönbüntetését. Szabadulása után azonban bebizonyosodott, hogy a fogva tartása közben hekkerkedett, illetve bizalmas adatokkal élt vissza. Emiatt újból bíróság elé kellet állnia. Az ítélet már meg is született, amely szerint ezúttal 18 hónapot kell letöltenie börtönben.

Janosko a büntetése alatt komoly figyelmet fordított a börtönben található, elítéltek számára fenntartott PC-k iránt. Ezek a számítógépek tulajdonképpen vékonykliensek, amelyek hálózathoz csatlakoznak, és nem tárolnak adatokat. A céljuk, hogy a fogvatartottak mindössze egyetlen alkalmazás segítségével jogszabályokat tekinthessenek meg. Janosko azonban ennek a szoftvernek felfedezte az egyik olyan hibáját - az ügyész szerint sajátosságát - amelynek kihasználásával hozzáférést szerzett tulajdonképpen az egész rendszerhez. Ezt követően már tudott internetezni, elektronikus leveleket küldeni. Ennyivel azonban nem érte be az elítélt, ugyanis a börtön több mint 1100 alkalmazottjáról is sikerült értékes információkat összegyűjtenie. Így például hozzájutott nevekhez, lakcímekhez, társadalombiztosítási számokhoz és telefonszámokhoz is. Ezeket az adatokat aztán fel is használta, valamint a börtönön belül megosztotta azokat a társaival. Az ilyen információknak a büntetés-végrehajtási intézményekben nagy értékük van, és azok rossz kezekbe kerülése komoly veszélyt jelent a börtön munkatársai számára. A hírek szerint Janosko a következő 18 hónapban - nem meglepő módon - nem igen számíthat arra, hogy újból számítógép elé engedik.

Szakértők szerint a börtönökben az illegálisan bejuttatott mobiltelefonoknak eddig is komoly értékük volt. A közeljövőben azonban minden bizonnyal a kéziszámítógépek, PDA-k és az egyéb, internetezésre alkalmas eszközök is egyre "népszerűbbek" lehetnek az elítéltek körében.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó