Hivatalos VMware disztribútor lett az Avnet
A sajtótájékoztatón Thomas Huber, a VMware CEEMEA régiója rendszermérnöki csoportjának vezetője elmondta, olyan partnert kerestek Magyarországon, amelynek egyrészt jó kapcsolatai vannak nagy gyártókkal, rendelkezik megfelelő szakértelemmel, jól ismert a piacon, és pénzügyileg is stabil. A regionális vezető szerint az elmúlt években is dinamikusan bővülő Avnet Kft. minden fontos kritériumnak megfelelt. A VMware legalább 15 százalékos piacbővítését, még nagyobb partnerhálózatot, partnertámogatást vár az új disztribútorától.
A sajtótájékoztatón az Avnet ügyvezető igazgatója, Bartha Péter elmondta, hogy megtörtént a szakemberek kiképzése, és felállították a VMware-rel foglalkozó divíziót Fülöp Zoltán vezetésével. Az ügyvezető igazgató emellett beszámolt az előző év sikereiről is: az Avnet a 2008. július 1-től 2009. június 30-ig tartó előző pénzügyi évben mintegy 10 milliárd forint árbevételt könyvelhetett el. Ezzel túlteljesítette az előzetesen tervezett bevételeket, és Európában az egyik legnagyobb eredményt érte el. Ez több sikeres projektnek köszönhető: egyrészt a Sunnal közösen folytatott x86-os szerverkampánynak, melynek folyományaként a szervereladásban az előző negyedévben a 2. helyre sikerült feljönniük a magyar piacon, valamint az EMC-vel közösen koordinált ügyfélgeneráló kampányoknak.
Az idén júliusban indult pénzügyi év egyik legfontosabb lépése a VMware-rel kötött megállapodás, amely illeszkedik az Avnet eddigi startégiájába, mely szerint egymást kiegészítő termékportfóliót kívánnak kialakítása hozzáadott értékű disztribúcióval. A megállapodás eredményeként szoftver-hardver „csomagokat" tud ajánlani vevőinek a protfolió meglévő elemeihez, az IBM, Sun, EMC szerverekhez, storage-okhoz, így a viszonteladók egy cégtől tudják megvásárolni a teljes virtualizációs megoldásokat, mentési rendszereket. (Megjegyzendő, hogy a VMware egyik fő tulajdonosával, az EMC-vel évek óta együttműködik nagykereskedőként az Avnet.)



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.