Hogyan lettem linuxos?

2010. március 13., 15:26
A Linux évek óta a desktop operációs rendszerek reménysége. Nemrégiben például sokan a netbookok kapcsán jósoltak nagy jövőt a nyílt forráskódú rendszernek. De mi vezethet valakit a Linuxhoz? Tószegi Szabolcs újságíró véleménye a Computerworld hetilapban jelent meg.

Természeténél fogva vonzza az embert az ismeretlen, új dolgok kipróbálása. Valószínűleg ez motivált engem is, hogy kipróbáljam az úgynevezett alternatív operációs rendszereket. Használtam OS/2 Warpot és BeOS-t is, de a Linuxszal soha nem tudtam zöld ágra vergődni. Pár évenként mindig megpróbálkoztam valamilyen Linux disztribúcióval, de az első akadály után - legyen az nem működő hangkártya vagy széteső grafikus felület - gyengének találtattam, és azonnal menekültem vissza megszokott Windowsomhoz. Soha nem gondoltam tehát a Linuxra úgy, mint egy olyan operációs rendszerre, amellyel dolgozni tudnék, bármennyire is barátságosabb és "bolondbiztosabb" az Ubuntu mostanában.

Tószegi Szabolcs újságíró, PC WorldFurcsa, de a változást pontosan a Windows 7 hozta meg, mégpedig annak RC változata. Otthon egy öregecske (a számítástechnika időszámítását figyelembe véve egyenesen matuzsálem), ötéves noteszgépet használok a mindennapos feladatok elvégzésére. Ehhez alapesetben a Windows XP jár, de az ember - mint ahogy azt már korábban említettem - mindig valami újra vágyik, így megpróbáltam használni a Windows Vistát rajta. Az eredmény katasztrofális volt: a 640 megabájt memóriát a Vista pillanatok alatt két vállra fektette, aminek folyamatos merevlemez-darálás és süvítő ventilátor lett az eredménye. "Ha már lúd, legyen kövér!" jelszóval a következő próba a Windows 7 RC változatával történt - ez meglepetésemre gyönyörűen futott a gépen, egyetlen "apró" szépséghibával: nem tartalmazott ugyanis meghajtót az integrált Intel GMA 855-ös grafikus vezérlőhöz. Hogy ez a noteszgép gyártójának, a Microsoftnak vagy az Intelnek a sara, azt nem tudom, de az biztos, hogy ezzel nemcsak engem érintett ez, hanem a különböző fórumok tanúsága szerint több ezer másik felhasználót is. Szerencsére a fórumok nemcsak szitkozódással voltak tele; néhány felhasználó szállított megoldást is, nemcsak egyet, hanem mindjárt kettőt. Az első szerint, mivel a Vista tartalmaz beépített GMA 855 meghajtót (vajon a Windows 7-be miért nem tudták belerakni?...), egy erre alkalmas segédprogrammal lementve azt, életre lehet kelteni a vezérlőt Windows 7 alatt is. Mivel nekem már nem volt telepített Vistám, ezért én a második megoldást választottam, amely a meghajtók digitális aláírás-ellenőrzésének kikapcsolásával, majd az eszközillesztők csökkentett módban való eltávolításával és a Windows XP-s (!) meghajtók telepítésével járt. Bár nem nagyon hittem ebben a vajákolásban, mégis működött, és boldogan használtam a Windows 7 RC-t, egészen a végleges verzió megjelenéséig.

Azt elképzelhetetlennek tartottam, hogy a kész változatban se legyen GMA 855-ös meghajtó, ezért boldogan álltam neki a telepítésnek, amelynek végeztével meglepődve tapasztaltam, hogy nem lett igazam. Sebaj - gondoltam -, a régebbi "patkolós" módszer biztos működik. Hát nem működött! Se a csökkentett módos, XP-s meghajtó telepítése, se a vistás illesztőprogrammal nem jártam sikerrel (pedig a Vistát is felraktam csak ezért).

Ekkor jutott először eszembe, hogy (ha már a gép úgyis használhatatlan) kipróbálom az Ubuntut, mielőtt szégyenszemre visszarakom az XP-t. "Természetesen" az Ubuntu legfrissebb, 9.10-es változata egy dokumentált hiba miatt nem működött a gépen, de ekkor már elkapott a "vadászösztön". Pár perc múlva már telepítettem is az eggyel korábbi, 9.04-es verziót, ami problémamentesen felment, és azóta működik.

Az ismerkedés természetesen nem zajlott zökkenőmentesen, azt sem tudtam, hová nyúljak először. Azonban a korábbi próbálkozásokkal ellentétben - amikor talán túl hamar feladtam a harcot, és visszatértem a Windows "ölelő karjaiba" - most valahogy szépen-lassan meg tudtam oldani minden problémát. Ehhez nem volt másra szükségem, mint a Google-ra, ugyanis egy jól irányzott kereséssel szinte azonnal (vagy némi fórumturkálás után) megtaláltam a választ mindent kérdésemre. Különösebb probléma nélkül oldottam meg az olyan, korábban bonyolultnak tartott feladatokat is, mint például a hálózat telepítése és a nyomtató megosztása, igaz, ez utóbbi néha valami miatt nem működik tökéletesen, de legalább lesz mivel küzdeni ezután is.

Az Ubuntu - számomra legalábbis - megcáfolta az "Ingyen ebéd márpedig nincs!" mondást, segítségével ugyanis teljesen ingyenesen használhatok egy operációs rendszert, amely tökéletesen kezeli minden hardveremet, és ellátja az összes feladatot, amire szükségem lehet. Igaz, nem annyira felhasználóbarát, mint a Windows, ráadásul a felmerülő problémákat is nehezebb megoldani, de az biztos, hogy némi kereséssel találhatunk megoldást. Kiváló alternatívája a nagyon gyakran innen-onnan lopott, a frissítéstől eltiltott (naná, nehogy a Microsoft kiszúrja, ha loptuk a szoftvert) Windowsoknak, bátran ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki - én nem bántam meg.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

47 hozzászólás

  1. Feri írta:
    2010-03-13 15:53:45

    Énis kipróbáltam de mivel szoktam játszani is kénytelen voltam visszatenni a vindózt

  2. Timurlan írta:
    2010-03-13 16:29:27

    Nem szabad leragadni az Ubuntunál Csak azért népszerű, mert sok pénz van mögötte, így népszerűsítésre is futja. Minőségileg garantáltan sokkal jobb nála a Debian, Suse, blackPantherOS, PC Linux, Linux Mint, Fedora, Zenwalk és még jó néhány másik Linux. Ha meg valami gond van, ott a folyamatosan elérhető Linuxfórum. A blacPantherOS felhasználókat szamélyesen a disztró gazdája segíti azon az oldalon.

  3. leiric írta:
    2010-03-13 16:55:38

    Az Ubuntu számomra egyik lényeges hibája hogy a minőségileg gyengébb Gnome grafikus felületet használja, ami bár ugyanolyan memóriafaló mint a KDE, mégsem nyújtja ugyanazt az élményt. Ezt 4 év Gnome használat után mondom, miután az elmúlt évben váltottam Kubuntura először kíváncsiságból, most már azonban tudatosan csak ezt használom. Timurlan kommentjéhez még annyit, hogy a Novell irodai környezetbe szánja az OpenSUSe-t ami amellett hogy hatalmas - méretileg - a kezdőket könnyen ki tudja borítnai azzal hogy amíg .deb formátumban szinte mindent el lehet érni, adidg .rpm csomagokat sokkal ritkában látni. A Debian 'profi' felhasználókat céloz, a Fedora szintén egy szűkebb réteget céloz és ennek megfelelő a közösségi háttere is, míg a Linux Mint egy plasztikázott Ubuntu, ami igazából semmivel sem jobb minőségű, csupán tetszetősebb lehet. A blackPantherOS esetében nem hiszem, hogy a magyar nyelvű tűmogatás olyan mértékű lenne, mint az Ubu-é, bár tény hogy a disztró gazdája helyett 'csupán' pár száz felhasználó segítségére lehet számítani.

  4. leiric írta:
    2010-03-13 16:56:26

    Az Ubuntu számomra egyik lényeges hibája hogy a minőségileg gyengébb Gnome grafikus felületet használja, ami bár ugyanolyan memóriafaló mint a KDE, mégsem nyújtja ugyanazt az élményt. Ezt 4 év Gnome használat után mondom, miután az elmúlt évben váltottam Kubuntura először kíváncsiságból, most már azonban tudatosan csak ezt használom. Timurlan kommentjéhez még annyit, hogy a Novell irodai környezetbe szánja az OpenSUSe-t ami amellett hogy hatalmas - méretileg - a kezdőket könnyen ki tudja borítnai azzal hogy amíg .deb formátumban szinte mindent el lehet érni, adidg .rpm csomagokat sokkal ritkában látni. A Debian 'profi' felhasználókat céloz, a Fedora szintén egy szűkebb réteget céloz és ennek megfelelő a közösségi háttere is, míg a Linux Mint egy plasztikázott Ubuntu, ami igazából semmivel sem jobb minőségű, csupán tetszetősebb lehet. A blackPantherOS esetében nem hiszem, hogy a magyar nyelvű tűmogatás olyan mértékű lenne, mint az Ubu-é, bár tény hogy a disztró gazdája helyett 'csupán' pár száz felhasználó segítségére lehet számítani.

  5. Oldman írta:
    2010-03-13 17:43:16

    3 vinyo 3 oprendszer, 64 bites gépben xp32, windows7 64 bit , Mandiva 2010 64 bit mindenre van megoldás

  6. ubuntu írta:
    2010-03-13 18:51:51

    kubuntu=ubuntu , csak annyi a kűlömbség hogy ghome helyet kde használ.

  7. bartaszili írta:
    2010-03-13 18:59:47

    Nekem is fent van dualban az Ubuntu, még szerencse, mert a múlt héten sikeresen összeszedtem valahogy egy jó kis windows gyilkoló, és mobilnet leszopó vírus+trójai kombinációt. Épp munka közben szált el. Kék halál után átléptem Ubuntuba, átmentettem mindenem a windowsos partícióról (mert alapból kezeli a M$ fájlrendszereket). Ugyan úgy bírtam folytatni a félbehagyott melót, majd amikor volt időm, újraraktam a Windowst. Igaz, hogy nem egy kellemes délutáni teázás az Ubuntu beüzemelése, de nem is egy Holdra szállás. A 7-es verzió óta próbálgattam, nem sok sikerrel, de mindig tanultam valamit, most a 9.10-et sikerült kb. 80%-ra beüzemelnem. Ezt úgy kell érteni, hogy a megszokott Windowsomhoz képest a kényelmet és a programokat sikerült kb. ilyen mértékben kiváltanom/reprodukálnom. Próbálgattam KDE környezetet is, de ott a programok nem tetszettek (működés, logika, ilyesmi miatt), az OpenSuse is valamiért parkolópályára került, de már nem tudom miért. Na és a csattanó: a Vista/7 a Microsoft honlapja szerint olyan 16GB igényű, hogy a videókártyát és a RAMot ne is mondjam. És ez nem is kamu, mert ha mindennel megpakolom, amire szükségem van, akkor alulról súrolom ezt az értéket. Ezt kiváltó Ubuntu jól megvan 7GB tárhelyen. 10GB spórolás, kb. 20% gyorsabb működés.

  8. ubuntu írta:
    2010-03-13 19:02:55

    ubuntut lehet windovs mellé is telepiteni,wubival.érdeklödj az UBUTU.HU oldalon a fórumban, csatlakoz te is a közösséghez, segítenek mindenben.

  9. mandragora írta:
    2010-03-13 20:22:45

    Sztem meg Osx...

  10. atyi írta:
    2010-03-13 23:55:24

    Nincs az az úristen op.renszere amiért elhagynám az XP-t a termelésirányítási szoftverek és a többi feltört és más mérnöki szofverek grafika zene (komponálás) talán száz év múlva lessz a linux-om. Pár diákom áttért a w7-re meg linuxra de javasoltam nekik hogy ha nyugdijjba mennek akkor próbálják újra addig is xp........

  11. .. írta:
    2010-03-14 07:46:57

    Tanárként megtanulhattál volna helyesen írni...

  12. .... írta:
    2010-03-14 08:21:02

    lol

  13. droland írta:
    2010-03-14 08:57:45

    Elég érdekes egy olyan operációs rendszernek, ami a 2010-es "évekre" jött ki igazán azt, hogy egy közel 20 éves technológiának miért nem akar megfelelni. Szerintem meg az ubuntu sz*r, mert nem akar futni az x86-osomon 1mb rammal a 6gigás vinyón herkules monitorral.

  14. droland írta:
    2010-03-14 08:58:51

    "Tanárként megtanulhattál volna helyesen írni..." Interneten én is tolllllyok a helyesírásra. Ez technikai vita oldal. Ha ennyire okos vagy, pályázz GréCSi László helyére. Ha meg nem, akkor te is törődj a technikai vitákkal...

  15. .... írta:
    2010-03-14 09:38:59

    pedig nem kéne rá tollllyni, egy tanár mutasson példát ha csak a technikáról van szó, akkor is

  16. juice írta:
    2010-03-14 09:49:09

    Én a technikai vitában sem tartom érdemes partnernek azt, aki nem tud írni, vagy szánsékosan helytelenül ír. Az XP 2 éven belül sehol nem lesz, nem is értem azokat ,akik abban hisznek, nyugdíjas korukig használhatnak XP-t. Jó hogy nem DOS-ban reménykednek. Ja és azzal sem értek egyet, hogy KDE jobb a GNOME-nál. Én pont fordítva érzek, 4 év KDE használat után tértem át GNOME-ra, és hozzáteszem, 9.10-es Ubuntu alatt tökéletesen működik, és kézenfekvő menüjével tökéletes. Itt nem arról kellene vitázni, hogy melyik linux jobb, hanem arról kellene szövegelni, hogyan győzzük meg az egyszerű, hétköznapi felhasználót, hogy váltson. Játszani meg nem PC-n kell, hanem konzolon...de okoskodni mindenkinek lehet természetesen.

  17. ZiCCeR írta:
    2010-03-14 09:58:00

    Kedves Linux-fanok! Maximálisan megértem törekvéseteket az irányban, hogy a szoftverek olcsóbbak, esetleg ingyenesek legyenek! Azzal azonban nem tudok egyetérteni, ahogyan efelé törekedtek. Ahogyan az élet számos más pontján is, így a sztechnikában is megcáfolódik az a mondás, miszerint "a változatosság gyönyörködtet". Elsősorban az emberi fejlődés, iparosodás nélkülözhetetlen elemére, a szabványosításra gondolok itt. Ha ma nem ismernék mindenhol az SI mértékeket, hanem minden ember a saját kezének araszával adna adatokat, akkor sosem jöhetne létre több épület, bezárnák a túró-rudi gyárat és főleg nem készülne számítógép. Minden bizonnyal átélte nem egy közületek a Pal-Secam váltást, megismertétek a mesét a "Load Error"-ról, majd LP-s viderecorderetek is lett, amivel a szomszéd kazija is ment, XT, 286, 5x86=!P1, 3D-s videokártya, LPT, IDE, Sata, Crossfire, lemez-írás mínuszban, pluszban, driverdriverdriver, codec-ek, NVidia-Ati...stb, stb, stb... A legnagyobb szenvedést számomra mindig az okozta, amikor olyan dolog miatt kellett szívnom, ami egy nem feltétlenül szükséges különbség/változtatás miatt történt. Amikor csupán azért kellett hangkártyát cserélnem, mert a legtöbb program (piacgazdasági okokból!) nem támogatta az én kártyám. Ugyanez a megosztottság az, amit Ti is támogattok ezzel a Linux-os bohóckodással. Ha majd két ilyen (elterjedt) platform lesz, akkor kétfelé szakad a világ, ha három, akkor háromfelé. Jah, és ne felejtsük el, a hozzátok hasonlók, akkor is akarnak majd egy 128. fajtát, ha már 127 közül lehet válogatni. Beköszönt tehát ismét a káosz, az inkompatibilitás. Rájöhettetek volna már (több, mint tíz éve agonizál), hogy a Linux egy elvetélt ötlet, ha olyan minőséget akar bárki, mint amit Microfos jelenleg nyújt, ahhoz őrült nagy pénzek kellenek. A jelenlegi bohóckodás, amit a Linux-fejlesztők meg az FSF-féle szervezetek művelnek csak addig marad, amíg el nem érnek egy olyan szintű támogatottságot, amit pénzre lehet (kell!) váltani. Utána először $1 lesz a program, majd 2020-tól a frissítéseket csak akkor töltheted le, ha micropaymentezel... Miért? Mert akkor már nem lesz elég a folyamatos windóz utánzás (lopás), hiszen vetélytárssá nőtt a program. De mivel pont a saját elvét cáfolná meg akár az $1-os ár, így ide sosem jutunk el. Elbukik, mint anno a Netscape. Láthattuk már többször a történelemben, hogy ha vki vmit pénzért adott, a másik pedig ingyen, akkor a vége nem az lett, hogy az első is ingyen adta végül a cuccot, hanem mind a ketten pénzért! A Linux (és tsai) megmarad hát az örökös elégedetlenkedők, Bill Gates-gyűlölők és persze a szerverüzemeltetők OS-ének. Akkor hogyan is tudjátok elérni az első mondatomban leírt "olcsó" vagy "ingyenes" szoftvert? 1: Ingyenest sehogy, mert ha vkinek a munkája benne van, akkor azt illik kifizetni!!! 2: Olcsót akkor, ha nem százfelé húzunk, hanem mindenki (igen, mindenki!) kifizeti az árát az általa használt szoftvernek! OS-ek közül legyen ez jelenleg a Microfos windóza. Ha nem csak minden 5. win lesz legal a háztartásokban, hanem mindegyik, akkor valszeg az ára sem lesz 50k, csak mondjuk 10k. Annyiért meg már felesleges napokat sz*rakodni, amíg a SUSE mountolja végre a nyomtatót.... ui1: Nem vagyok Microfos alkalmazott, nem fizettek (sajnos) a komment megírásáért! Őszintén, szabad akaratomból gondolom úgy, hogy a "kicsit rossz még mindig jobb, mint a nagyon rossz" alapon, ha egy OS-re írják a programokat és nem ezerfelé kell optimalizálni abból mindenki számára egy élvezhetőbb és nem mellesleg olcsóbb termék jön ki. ui2: Tisztában vagyok a Microfost ért vádakkal, miszerint ezt innen, azt onnan lopta. Az FSF "megvádolása" jelen kommentemben azt jelenti, hogy mivel egyfolytában az MS szoftverekkel akar kompatibilis lenni, így kénytelen "nagyon hasonlót" készíteni. Ami a szememben lopás/utánzás, de semmi esetre sem szerencsés megoldás. ui3: Tudom, a Netscape fordítva csinálta, előbb volt fizetős, utána lett ingyenes... Be is zárta a boltot... ui4: Remélem, nincs több magyarázandó. :)

  18. ZiCCeR írta:
    2010-03-14 10:03:44

    Pff, szép wall of text lett a kommentemből... Pedig szépen megszerkesztettem.. CompuerWorld! Legyetek már igényesebbek! ;)

  19. ubiuser írta:
    2010-03-14 11:43:18

    Kedves ziccer! Ha a világon mindenki felhagyna az alternatív oprendszerek fejlesztésével, az nektek vindóz használóknak lenne rossz. Annyiért sóznák rád a rendszerüket amennyiért akarják.

  20. ZiCCeR írta:
    2010-03-14 12:50:43

    ubiuser: Szerinted érdekli a MS-ot a termékük árának kialakításában, hogy a világ 2%-a nem az Ő oprendszerüket használja?? Kétlem. Az viszont annál inkább, hogy Ti (ha már én számodra "nektek" vagyok) lopjátok az Ő rendszerüket. Ezáltal azokkal fizettetik meg a "tolvajok"-on nem behajtható elvárt bevételt, akik hajlandóak fizetni. Ugye tudod, hogy ha "mi" nem fizetnék, akkor "Ti" nem kapnátok ingyen a vindózt (sem az ubuntut, sem semmilyen oprendszert)?

  21. ubiuser írta:
    2010-03-14 14:07:02

    ZiCCeR:Az MS is árul/fejleszt linuxot. Ha lopnák a rendszerüket, hamar rájönnének, mivel a linux nyílt forráskódú (és nem minden esetben ingyenes!!!). Szerintem olyan dogokról kéne véleményt írnod, amiket ismersz.

  22. gyrgyvrs írta:
    2010-03-14 15:16:51

    ZiCCeR: elég érdekes elképzeléseid vannak a nyílt forrású platformokról, valamit az erre épülő üzleti modellekről. Lásd pl.: a RedHat, Novell, IBM, Oracle stb. hogy csak a nagyobbakat említsem. A linux kernelfejlesztők nagy része pl. céges alkalmazott, ők nem a terméken, hanem a szolgáltatáson, támogatáson keresnek pénzt. Most telepítek egy Cyrix III processzorra, 256 MB Rammal, 2,3 GB HDD-re egy, az Ubuntu Serverre alapuló eBox platformot: kb. 80%-át tudja annak, mint egy Windows SBS (Active Directory-ban gyenge). Webes felületről szépen adminisztrálható, amire kell egy kis-középvállalkozásnak, arra elég. Már miért kellene napokig sz*rakodni a nyomtató mountolásával? Szerintem nem is a mounttal kell felrakni :-) Fejleszteni meg elég jól lehet már platformfüggetlenül is, csak kicsit oda kell figyelni.

  23. Linuxos írta:
    2010-03-14 15:31:53

    ZiCCeR: csak beleolvastam a hozzászólásaidba, teljesen logikátlannak tűnik. Én nem értem, hogy aki Linuxot használ, az miért is lopja az MS rendszerét? Aki fizet a Windowsért az miért biztosítja az ingyenes Ubuntut? Mi 5-ből 4 gépen Linuxot használunk csak egy kiöregedett laptopon fut windows. A rokonaim is az új gépeken Linuxot használnak. Szervereinken Linuxok futnak, minden grafikai, programozói, napi munka Linux alatt zajlik. Mi közünk nekünk az általad felvázolt összeesküvés elmélethez, miért kéne nekem Windowst használnom amikor számunkra kényelmetlenebb? Talán azért, mert ha én is Windows-t használnék akkor -ahogy írod- csökkenne a Te Windows-od ára? Komoly?

  24. ZiCCeR írta:
    2010-03-14 15:56:20

    ubiuser: Khm, akkor milyen "ingyenes Linux"-ról beszélsz, ha szerinted nem az? Öngól, barátom! :) Éppen ezt írom Neked, hogy csupán és csakiscsakiscsakis azért lehet a Linux ma ingyenes, mert ha akár csak $1-t kérnek érte, a kutya sem veszi meg. Továbbra is kiemelnék egy fontos részletet az első kommentemből: "A Linux (és tsai) megmarad (...) a szerverüzemeltetők OS-ének." Ezzel rá is térek gyrgyvrs kommentjére: A cikk nem arról szól, hogy van-e számítástechnika a MS-en kívül, mert azt tudjuk, hogy van, hanem arról, hogy felveheti-e a versenyt a nem geek-ek táborában is. A szerző arra biztat mindenkit, hogy próbálja ki nyugodtan az alternatív oprendszereket. A leírt kis-középvállalkozásnak szánt gépeddel csupán annyi a baj, hogy ha akar majd rá a könyvelő egy könyvelő programot, a béres egy munkaügyi programot, a vámos egy vámprogramot és még a "Kerékvas" bank is fel akarja rakni a saját bankoló programját, mindannyian kérik majd a "Windows (Windows 98, NT, 2000, Windows XP vagy Windows Vista) operációs rendszerrel ellátott PC konfiguráció"-t. Jah, hogy beszerzed a könyvelő-bér-vám-stb. programot Linux alá? Ühüm, dupla áron, kétszer annyi fejfájással, szinte nulla támogatással. "Kerékvas" bank meg felrakja a másik gépedre a programját, mert azon titokban csak van egy vindóz. Mellesleg, ha a RedHat, Novell, IBM, Oracle neveket megnézem, akkor csak szánalmasan mosolyogni tudok, régi nevek, nagy nevek, bukott nevek... Ismét leszögezem, nem vagyok MS-fan, nem vagyok elkötelezett hívük, szidom rendesen, amikor bajom van vele, de mint mezei felhasználó jobban örülnék, ha nem nyafogna néhány, ifjonci lázadását a Linuxban kiélő user, hiszen ezzel afelé az inkompatibilitás és káosz felé taszítja a világot, amelyben nem szeretne egyikőnk sem majd élni.

  25. ZiCCeR írta:
    2010-03-14 16:10:06

    Linuxos: Sajnálom, ha annak tűnt számodra, javaslom ismét elolvasni, akkor hátha sikerül kihámozni! Jah, hogy a cikket nem olvastad? A cikk írója ajánlja többek között azoknak a Linuxot, akik lopott wint használnak, mert ez így milyen jó és ingyenes (most). A többi a Te magányügyed, azzal nem foglalkozom, hogy Te hány gépen hány Linuxot futtatsz. Csupán arra hívnám fel a figyelmed, hogy ha sokáig csináljátok ezt a "lázítást", akkor ott állunk majd, mint jelenleg a webes böngészők esetében, hogy az egyik lap FF-re optimalizált, a másik IE-re, a harmadik Chrome-ra, így a más böngészőt használók meg morrognak (pedig ugye még csak közel sem olyan látványos a különbség, mint OS esetén). Ha pedig megfelelően nagy a tábor, akkor ugyanúgy tejeltek majd a szoftverért, csak jóval többet..

  26. ubiuse írta:
    2010-03-14 17:00:58

    ZiCCeR:Linuxból vannak ingyenes és fizetős disztribúciók. Használd a guglit, ahelyett hogy okoskodsz olyan dolgokban amihez nem értesz.Nem is, inkább használj valami fizetős keresőszolgáltatást, mert az ingyenes dolgokat nem szereted. Szerintem a kommentjeid nagy része csak flame. (pl.: Hogy az Oracle bukott cég lenne? :DDD Fejlesztőnek még ott az Intel is) Képzeld el hogy nálunk fejlettebb országokban az állami számítógépeken is linux alapú rendszerek futnak.

  27. fpepe írta:
    2010-03-14 18:22:42

    ZiCCeR: Nem szeretnék reklámozni, de ismerek olyan programozót aki fejleszt linuxra könyvelöi,számlázó vagy raktárkezelői programot. Apropó, Google-t használod? (ők is készítettek Op. rendszert) keress rá több programot találsz rá mint gondolnád.

  28. ZiCCeR írta:
    2010-03-14 22:49:15

    ubiuse(r?): Úgy vélem, kár vitatkoznom Veled, ha már a legelső kommentem (üdvözlést leszámítva) legelső mondatát sem olvastad el (vagy nem fogtad fel). Nem az ingyenes dolgoktól irtózom (sőt), hanem a káosztól. Főleg úgy, hogy valójában a fejlesztőket a sárga irigység (és kapzsiság), a felhasználókat pedig a kitűnni vágyás hajtja (tisztelet a nagyon kevés kivételnek, akiknek valóban tök felesleges akár egy '98-at feltolni a vasra, elég egy debi). fpepe: Kedves Tőled, hogy ajánlgatod nekem a guglit, ha jófej lennék én egy értő olvasást oktató könyvet ajánlanék.. de nem teszem). Ahogyan írtam, tudom, hogy vannak ilyen programok LinX alá is, csak éppen drágább+csúnyább+bonyolultabb+sokszor nincs szoftverkövetés.. Továbbra is megnézném, mit mondanál a "Kerékvas" bank alkalmazottjának, amikor kezében a dobozkával várja, hogy megmutasd Neki, hová installhatja a banki progit. Jah, hogy meg kellett volna írni Linux alá is? Ühüm, meg még akkor írjuk meg Hhugahugasd és Éoaghriéoeaghea alá is, mert a 6 milliárd emberből 3,2 fő azt használja. (Nem kérek "vanvindózemúú" választ, aminek elkészítésével a LinX-esek önmaguk írták be a "gg"-t az oprendszerek csatájában.)

  29. ubiuser írta:
    2010-03-14 23:27:19

    Ziccer:Van egy haverom, grafikával foglalkozik. Megtetszett neki a gépemen az ubuntu, de hiányolta a programjait. Feltettem az ubi alá neki (nem virtualboxban!) :corell draw-t;photoshopot;ms office 2007-et. Szerintem ezekhez képest az általad szajkózott programok se jelentenének kihívást. Sőt! A barátom erre már csak azzal érvelt:a wint már úgy megszokta! Nem bántottam érte. Szabványokat szeretnél bevezetni ? A linuxos gépeket hálózatba lehet kötni a vindózosokkal.Írják olvassák egymás fájljait. Megy a hálózati nyomtatás egyikről a másikra...stb. Szerintem a lényeges szabványokat már előtted bevezették. Nem tudom, miért fáj az neked hogy van alternatíva. Ha össze akarod mindenáron hasonlítani a kettőt, ismerd meg a másik oldalt is.

  30. ubiuser írta:
    2010-03-14 23:43:17

    Azt még hozzátenném hogy vindóz alá is van linux emulátor!

  31. bartaszili írta:
    2010-03-15 10:30:55

    ZiCCeR: szerintem nincs igazad. nekem is jogom van egy saját oprendszert létrehozni, azt megosztani másokkal. szerinted milyet kéne csinálni, hogy totál ne hasonlítson a fizetősökhöz, se működési elvre, se kinézetre? ja és szabványoknak is megfeleljen, stb. Akár ki, akármilyen oprendszert fog készíteni, az tutira hasonlít majd bármelyikhez, kinézetre és funkciókra, mindenre. Mert mindegyiknek ugyan az a célja. Persze lehet variálni, hogy melyik menüpontot hova rakja az ember, meg hogyan nevezi el, stb. A kivágást, másolást, beillesztést és törlést szerintem 1000 év elteltével is ugyan így fogják hívni. Az is lehet, hogy ezeket valaki levédte, és fizetni kéne egy fejlesztőnek ezen funkciókért, ha használja őket. Tele vannak a szabványok és a védett licencek ilyen és hasonló dolgokkal, hogy általánosságban használt dolgokat megpróbálnak levédeni szemfüles fejlesztők. Nem tudsz mit csinálni, megszoktuk azt, hogy egy program ablakokat nyit, és jelen pillanatban vagy DOS-ra hasonlít egy oprendszer, mert nincs grafikus felülete, vagy Windowsra, mert még ezidáig senkinek nem jutott más eszébe. Ettől ez nem lopás. A Microsoft nem sajátíthatja ki magának a teljes világpiacot. Tisztelem és becsülöm az ott dolgozók munkáját, nagyon korrekt kis oprendszert hoztak össze a hosszú évek során. De nekem is jogom van létrehozni egyet, és simán beépíteném bele az általános és megszokott funkciókat. Szép ötlet volt, amikor kitalálták, hogy bizonyos dolgok, ablakokat nyissanak meg és úgy kommunikáljon velem a program. De, ahogy a Volvo is megosztotta az egész világgal a biztonsági övet, és ma már általánosan használja minden autógyár, a Volvo meg büszkén emlegeti ezt a reklámjaiban, úgy a Microsoft és társaik is tehetnének hasonló lépéseket a ma már általánosságnak mondható programösszetevők irányába, és szabad felhasználásra adhatnának jogot. Persze a spéci dolgok maradjanak meg, mert a feltalálót is megilleti ez a jog, de azért az idő halad, jól nézünk ki, ha holnap fizetnem kell valakinek, ha pld. egy biciklikereket akarok csinálni magamtól, mert az a valaki levédte a kerék fogalmát... Ha szétnéztek a neten és kerestek egy kis statisztikát, gyorsan rájöhettek arra, hogy a webszerverek döntő többsége UNIX alapú, ja és iszonyatosan nagy része ennek LINUXOS. Minden szakember megbízhatónak és gyorsnak tartja őket. Úgyhogy nem kell fikázni annyira, mert ezt nyugodtan vehetjük bizonyítéknak arra, hogy szükséges része a mindennapi életünknek a LINUX. Az viszont szomorú tény, hogy pld. AutoCAD-et elfelejtheted linuxon. Persze nekik nem érdekük, hogy ott is működjön. De visszakanyarodva az eredeti cikkhez, jó tudni azt, hogy ha egy megszokott régi barát (pld. 2000, XP, Vista) bemondja az unalmast egy régebbi laptopon, akkor nem kell rögtön a kukába vágni, mert VAN MÁS!, ami épp úgy kielégítheti az igényeidet egy bizonyos fokig. Még szép, hogy nem 100%-ban, hisz eleve más.

  32. gyrgyvrs írta:
    2010-03-15 21:57:54

    ZiCCeR: én nem arról írtam, hogy spéci programok hálózaton futtatását teszi lehetővé az e-box, vagy Linux. Csak arról, hogy nemrég telepítettem egy hálózatot, ahol Win 2003 szervert használtak, olyan feladatokra, amire ez is elég lenne. Fix ip cím, a hálózatot max. fájlmegosztásra használják. Pedig még a linuxban benne lenne a dhcp server, dns server, mail, web, ...stb. Csak nem olyan kattingatós, mint a Win 2003 server.

  33. sarocker írta:
    2010-03-16 10:47:56

    @gyrgyvrs: És a group policy?

  34. adamkof írta:
    2010-03-16 14:53:32

    Ziccer(?) Szép is az amikor csak szürke kabátot, zöld nadrágot lehet kapni a boltban. Szép, egyöntetű, szabványos. Itt a változatosságnak komoly haszna volt. Mit gondolsz lépet volna tovább az MS ha csak ő lenne? A másik dolog. A lopkodásról. Funkcionálisan állítsd párba a linux-t a windows-zal, idő rendben. Rá fogsz jönni, a linux sok-sok mindent sokkal, nem kevéssel SOKKAL előbb tudott mint az MS. Ja, még a káoszról. Ez nagyon tetszik. Használtál te különböző verziójú MS-Word-ot. Régebben az frissebb nem olvasta a régebbit. Vissza persze meg aztán tényleg nem müködött. Emlékszem a könyvelőm állandóan ezzel bajlodott. Az igaz, ez nem káosz volt, ez csak szimpla trehányság, erőfölénnyel való visszaélés. Úgyis megveszik a Ziccerek. szia

  35. velegi írta:
    2010-03-16 17:23:27

    Csak egy picike hozzászólás ehhez a vitához. Mindkét hozzászólónak van igazsága a mai napi életben. Én úgy tudom, hogy a Linuxosok azért is hátrányban vannak, mert a termék- értsd hardver - fejlesztők is csak a MS felé adják el programjaikat. Vagy csak felé engedik???? Minden bizonnyal, ha minden software nyílt forráskódú lenne, akkor lenne igazán egyenrangú ez a verseny, már ha ezt annak lehet nevezni.......

  36. KPZ írta:
    2010-03-16 20:11:29

    Ziccernek a szabványokról: Egyetértek azzal, hogy a szabványok helyes használata megkönnyíti az életünket. Jó lenne, ha a Microsoft ezt belátná és önként követné a szabványokat. De nem teszi. Inkább inkompatibilis dolgokat hoz létre, hogy a felhasználókat a maga termékéhez láncolja. Ha már nagyon megszorongatják, akkor nyit. Ziccernek a minőségről: Nem értek egyet azzal, hogy a minőség másodrendű dolog. A minőség viszi előre a világot. A Linuxos rendszerek felépítésüknél fogva előremutatóbb, minőségibb rendszerek a Windows-nál. Ziccernek a vitáról: Ha valamivel nem vagy tisztában, kérdezni kell, nem pedig fennhéjázóan spekulálni.

  37. ubiuser írta:
    2010-03-16 20:54:38

    velegi: Bizonyos gyártókra igaz. Tudatos vásárlással sok idegeskedést takaríthatsz meg.(minden oprendszernél- lásd a cikket, vagy szegény ziccer hangkártyáját-) Azért van sok gyártó aki linux alá is ad ki drivert, sőt van aki nyílt forrásúvá is teszi őket.

  38. Joulupukki írta:
    2010-03-16 21:58:39

    Egyetlen apróságról nem volt még szó. Kb. 4 millió embernek nincs számítógépe. Nagyjából ennek a körnek pénze sincs erős gépre és szoftverlicencekre. Hogyan barátkoznának meg az IT mindennapi használatával, ha senki sem hívja fel a figyelmüket, hogy felújított P-3-al, P4-el és SuSE-val, vagy Ubuntuval bármilyen hétköznapi feladatot megoldhatnak néhány tízezer forintból? Nálunk az egész család jó néhány éve ilyeneket használ és tudatlan mezei júzer létünkre alig van technikai gondunk. Ha viszont nagy ritkán adódik valamilyen probléma, lőtávolban sem találunk olyan "szakembert", aki a MS-on kívül máshoz értene és lakossági szervizre vállalkozna. Szerintem nem az öreg, vidéki, tanulatlan stb. felhasználót kellene kárhoztatni, amiért nem merészkedik át a digitális szakadék árnyékos oldaláról, hanem azokat, akik kizárólag a licencdíjas szoftverek kultúrájának terjesztésében érdekeltek.

  39. bartaszili írta:
    2010-03-17 13:24:16

    De tudod miért? Mert egyszerűen egy szervizes embernek sem üzlet "magánszemélyek linuxos badarságainak" a megoldása. először is, mert kevés lenne az ilyen kuncsaft. Másodszor, mert lehet ő maga is kuka a témához. Úgyhogy ingyen netet mindenkinek és éljen a Google... :(

  40. Neduddgi írta:
    2010-03-17 17:50:33

    KPZ: Azt hiszem megfogtad a lényeget, minden szavaddal egyetértek. bartaszii: Azt hiszem igazad van, de nem tudom a "szervizes embereket hibáztatni", hiszen nálunk az informatika oktatás MS oktatást jelent. Vidáman lehet különböző szintű informatikai szakképzettségeket szerezni úgy, hogy az illető akár látott volna más op rendszert. (Jó esetben azért említik). Talán ez lehet az oka ZiCCeR elfogultságának is, akivel nem is akarok vitatkozni, hiszen nem érdemes. Aki MS-t és szabványt egy lapon említ, az valamelyikről nem tudja micsoda. (Lásd W3C és Internet Explorer) Apropó, egy régi vicc: (de ma is aktuális) Két Windows beszélget: - Hurrá kompatibilisek vagyunk! - Mi vaan?

  41. Surrender írta:
    2010-03-17 17:54:47

    Hajrá LINUX, vesszen csak a windows a retkes f*szba! Már csakazért is a LINUX a jobb!!! A windows-t akkor se tenném fel a gépemre ha Bill Gates térdenállva sírva könyörögne és az egész vagyonát nekem adná! Hajrá openSUSE és Mandriva!!! :) Ja...majd' elfelejtem! Tessék csak torrentezni a win-eket, mert azok 1 fillért nem érnek, nemhogy 80-90 ezer forintot! Aki meg segg hülye a Linuxhoz, az fogja be a p*fáját és nyalja ki XY seggét meg hokizzon a szép kis színes ablakokra! Én inkább hokizok a pingvinre! :D

  42. bartaszili írta:
    2010-03-19 17:00:50

    Az iskolákról annyit, hogy nálunk középsuliban DOS-al indítottunk, aztán WIN 3.x/95 :D - amolyan középsulis szinten. Aztán az egyetemen kezdtük a legelején - múzeumi darabokon, karakteres kijelző: UNIX, VI, LYNX és hasonló csemegék. Szép lassan elértünk egy 486-ra felpakolt Debianig, amin Q-CAD-ben kellett műszaki rajzokat csinálni és a Shell-t használni, stb. Persze nem ma volt, és nem is ebben az országban... Itt meg mindenki rá van kattanva a Windowsra, mintha csak az lenne az egyetlen. Akkor mától csak Pitralont használjatok, és nehogy merjetek mást is kipróbálni! Okés?

  43. Csabesz írta:
    2010-03-23 19:12:24

    ZiCCeR: Érdekes nekem sikerült 3-4 féle win-es könyvelői programot is felrakni olyan gépére Linuxra aki napi szinten ezt használja.(szerintem nem bonyolult programozásuk van és a wine lazán elbír vele), Ja annyit a rendszer gazdákról hogy én is az volnék, és pl Linux alatt lehetőség van olyan telepítőlemezt létrehozni amin minden megtalálható egy átlagfelhasználónak és szépen beállítgatni (skype,msn,torrent,vlc winamp köntösben stb..), én nekem is Ubuntum van meg egy konzolom nem fogok kiadni a videó kártyákért minden évben 50-60 ezret hogy minden játék menjen. És arról nem is beszélve 25ezerért csináltam egy htpc-t egy meze p3-asból amin ugyancsak Linux fut. A Windowsról meg a játékokról meg annyit, úgy látszik az emberek feledékenyek egyik Win verzió nem kompatibilis a másikkal és sok játék nem is fut a következőn. Nem beszélve arról hogy van olyan hogy a játék kiírja hogy pixelshader3 kell a játékhoz és az meg Linuxon csont nélkül megy. És még nem is beszéltem a vista driver őrületről hogy a régi hardverek nem kompatibilisek. És azon se szoktam meglepődni hogy gyorsabb a Linux meg sokszor volt már hogy a driver fejlesztéssel már leálltak Windowsnál, és torrentezés vagy a letöltés is gyorsabb volt Linuxon régi vason. A mostani win játékok közül a nagyobb nevek közül is sokat lehet Linux alatt játszani, szerintem még ezek is bőven elég egy embernek aki meg egész nap játszik és nem elég neki mert ő végig akarja vinni az évente kb 300 játékot amit kiadnak annak ott a Windows. Egy két videó: Amit a windows fagyás nélkül nem tud: http://docler.hu/video/105494 NFS Pro Street http://www.youtube.com/watch?v=PLMZVCw73xg

  44. Csabesz írta:
    2010-03-23 19:52:25

    bartaszili"Az viszont szomorú tény, hogy pld. AutoCAD-et elfelejtheted linuxon" PlayOnLinux-ban benne van elég sok verzió mindet kipróbáltad? A Videóban a 3:25-nél AutoCAD 2000,2002,2004,2005,2006,2008 stb. http://www.youtube.com/watch?v=_ZgcCOuhLqg A wine-nél is azt írja van Gold az az jól futó példány. http://appdb.winehq.org/objectManager.php?sClass=application&iId=86 Itt pl a Playonlinux alatt az Office 2007 megy. http://www.youtube.com/watch?v=SKXp49-9L3c

  45. feoc72 írta:
    2010-03-23 22:46:44

    az MS és a szabványról annyit,hogy az office képtelen arra,hogy az odt kiterjesztésű szabványos formátumot olvassa.ugyanis a doc nem az,hanem csak az MS találmánya,amit rákényszerit másokra.Mekkora öröm,ha hoznak neked egy egy olyan filet,amit nem tud olvasni a programod,mert az új office-szal írták és az neked nincs.Akkor irány a bolt,vesz új office,de az nem fut a régi oprendszeren,vásárlás új op,de azt meg nem birja a régi vas,akkor azt is venni kell.Én meg mosolyogva olvasom a file-okat a 8 éves gépemen,amit elküldenek,mert az ő gépükön nem win7 van és nem tudják megnyitni,nézzem már meg és küldjem vissza valami olvasható formátumban.De akinek van pénze,hogy évi 60-80 ezret költsön hardeverre +programok ára az tegye csak.DE nem hiszem,hogy meg tud erről engem is győzni,mert nekem pl. nincs.

  46. Csabesz írta:
    2010-03-26 15:57:06

    Miért jobb a Linux: http://www.whylinuxisbetter.net/index_hu.php?lang=hu

  47. bartaszili írta:
    2010-03-26 18:08:42

    Csabesz: kösz, megnézem!


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ