Hogy lopjuk el a Google-alapító autóját

2008. augusztus 5., 11:59
Egy amerikai jogvédő szervezet a Google eszközeivel állított össze Larry Page-ről egy olyan dossziét, aminél jobbat egy bűnöző sem kívánhatna.

A National Legal and Policy Center (NLPC) összeállítása elsősorban a 2007-ben bevezetett Street View technológia lehetőségeit használja ki. A Google térképrendszeréhez csatlakozó megoldás bizonyos területekről három dimenzióban forgatható, panoráma-felvételeket tesz nyilvánosan elérhetővé. Egy ilyen részen lakik a szervezet által meg nem nevezett (de több forrásból is Larry Page-ként beazonosított) felsővezető, akinek a birtoka előtt parkoló luxusautói rendszámát is le lehetett olvasni a nyilvános felvételeken.

Az NLPC kiszámoltatta a Google Maps segítségével Page otthona és munkahelye közötti távolságot, a szükséges menetidőt és az optimális útvonalat is. Kigyűjtötték és fotókkal illusztrálták, milyen lámpás kereszteződéseken kell áthajtania. Ezek alapján egy felkészült bűnözői csoportnak nem lenne túl problémás megszervezni egy autó-, de akár emberrablást is. Az NLPC-nek természetesen nem ez utóbbi propagálása volt a célja az akcióval, hanem a Google politikájának bírálata. Egyértelművé szerették volna tenni mindenki számára, hogy a személyiségi jogokat a legkevésbé sem veszik figyelembe az internetes piac egyik legbefolyásosabb szereplőjénél.

"Nincs is szükség jobb bizonyítékra ahhoz, hogy belássuk, az egyén jogai egyszerűen nem léteznek a Google világában, mint az az óriási mennyiségű vizuális információ, amit mindannyiunkról begyűjt a cég. Olyan információkról beszélünk, amelyekhez bárki hozzáférhet, és egy ehhez hasonló dossziét készíthet néhány perc alatt" - nyilatkozta Ken Boehm, az NLPC elnöke.

A szervezet ellentmondásos állításai miatt is bírálta a Google-t. Nemrégiben hivatalos közleményben állította a vállalat, hogy "nagyon komolyan" veszi a személyiségi jogokat, miközben ugyanazon a napon Vint Cerf, a Google "evangelistája" azt találta mondani a Washington Technology Alliance képviselőjének, hogy "amit teszel, annak nyoma marad, és egyetlen cselekedeted sem észrevétlen... Nem létezik olyan, hogy magánszféra, ideje lenne beletörődni ebbe."

A Street View technológiát egyébként nem először érte bírálat. Kanadai és európai csoportok is felvetették már, hogy a rendszer által nyilvánosságra hozott fotókon beazonosítható módon szerepelnek személyek, autók, helyek, ami több állam törvényei szerint is jogsértő. Ugyanakkor támadták már a keresőóriást a YouTube-forgalom figyeléséért és a Yahoo-val kötött üzlete miatt is.

A történethez hozzátartozik, hogy az Egyesült Királyságban nemrég kapott zöld lámpát a Street View, de azzal a kitétellel, hogy a személyes információkat (arcok, rendszámtáblák stb.) el kell homályosítani, hogy azok kivehetetlenek legyenek. Ausztráliában indítás előtt áll a projekt, és maga a Google jelezte, hogy csak elhomályosított arcok és azonosító jelek fognak megjelenni, valamint kizárólag köztulajdonú helyekről közölnek fotókat. Utóbbi nagyon furcsa, hiszen elég kevés lakott területet tudunk elképzelni a világban, ahol körbefordulva csak köztulajdonban lévő épületeket, tárgyakat találunk.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó