Hosszú időre börtönbe vonul három hírhedt adathalász

2011. július 14., 09:06
A brit igazságszolgáltatás 13,5 éves börtönbüntetésre ítélt három személyt, amiért azok több millió dolláros kárt okoztak banki ügyfeleknek.

Tavaly augusztusban a brit hatóságok arról számoltak be, hogy sikerült lefülelniük egy kiberbűnözéssel foglalkozó bandát. Annak ellenére, hogy a csoportot csak néhány személy alkotta, nagyon komoly károkhoz járult hozzá. A nyomozás során beigazolódott, hogy a banda legalább 6,3 millió dolláros kárt okozott banki ügyfeleknek. Az elkövetők adathalász támadásokat kezdeményeztek, és elsősorban hitelkártya-adatokat valamint online banki szolgáltatásokhoz tartozó felhasználóneveket, illetve jelszavakat igyekeztek nagy mennyiségbe összegyűjteni. A megszerzett információk birtokában pedig pénzt emeltek le felhasználók bankszámláiról.

Ennek az ügynek a kapcsán tavaly a nyomozók összesen hat személyt tartoztattak le adathalászat miatt, akik közül most hárman álltak bíróság elé. Ők nem kevesebb, mint 13,5 éves börtönbüntetést kaptak. Jogi szakértők szerint a bíróság nem is volt túl szigorú, hiszen a brit törvények értelmében ennél súlyosabb ítélet is születhetett volna. A nyomozóknak nem sikerült a banda által elkövetett összes bűncselekmény esetében bizonyítékot találniuk, ezért a 6,3 millió dolláros kár a valóságban vélhetőleg nagyobb volt. Annyit lehet tudni, hogy a kelet-európai elkövetők 900 online banki fiókhoz fértek hozzá, és körülbelül 10 ezer hitelkártyaszámot szereztek azalatt az idő alatt, amíg a tevékenységüket folytatták. A hatóságok nem kívánták nyilvánosságra hozni, hogy a banda mióta foglalkozott adatlopással, de egyes hírek szerint „csak" néhány hónapig tudott zavartalanul működni.

Tanulságos történet

A brit hatóságok által felgöngyölített számítógépes bűncselekmény nemcsak azért érdekes, mert egy veszélyes bandát sikerült felszámolni, és megakadályozni, hogy az további felhasználókat károsítson meg, hanem azért is, mert az eset jól tükrözi az online csalásokkal kapcsolatos mai helyzetet. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy néhány elkövető, speciális szakértelem nélkül, tulajdonképpen mindennapinak számító trükkök révén több millió dolláros kárt tudott okozni. Az adathalász támadások során ugyanis semmiféle kirívó technikát nem használtak, mindössze hamis elektronikus leveleket küldözgettek, és azok révén próbálták az általuk készített hamis weboldalakra csalogatni az e-mailek címzettjeit. Mindez azt jelenti, hogy a technikai védelem mellett a biztonságtudatosság fokozására is nagy hangsúlyt kell helyezni, hiszen a mostani károk is egyszerűen megelőzhetőek lettek volna.

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó