Obama megtalálta a Fehér Ház kiberbiztonsági koordinátorát
"
Mind nemzeti biztonságunk, mind gazdasági versenyképességünk szempontjából elsődleges a kiberbiztonság kérdése" - nyilatkozta a tisztviselő. "Kiterjedt kutatás után az elnök Schmidt urat választotta, egyéni szakmai háttere és képességei miatt."
Schmidt gazdag múlttal dicsekedhet az IT biztonsági szektorban, a Fehér Házban is szolgált már ezelőtt, az elnöki Critical Infrastructure Protection Board alelnökeként. Volt már az információbiztonságért felelős igazgató az eBay-nél, biztonsági főigazgató a Microsoftnál, emellett dolgozott szövetségi és helyi jogi intézményeknél és a Védelmi Minisztériumban is.
A tisztviselő elmondása szerint Obama személyesen is részt vett Schmidt kiválasztásában, akinek közvetlen bejárása lesz az elnökhöz kiberbiztonsági ügyekben.
"Az elnök beszéde óta, az abban lefektetett prioritások mentén sokat haladt előre kibervédelmi csapatunk, így Howard egy működő dologba kapcsolódhat be. Schmidt és munkatársai részei a Nemzeti Biztonsági Személyzetnek és szorosan támogatja majd a Nemzeti Gazdasági Tanácsot is kiberbiztonsági kérdésekben." mondta a tisztviselő.
Olvassa el Howard Schmidt IT-biztonsági prognózisát 2010-re!




0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.