Így látja a MOL CIO-ja 2012-t

2012. január 9., 10:33
Most kezdődő cikksorozatunkban informatikai vezetőket kérdezünk arról, milyen évre és milyen konkrét kihívásokra számítanak munkájuk kapcsán. Első alkalommal a MOL Csoport informatikai igazgatója, Tóth Attila Zoltán osztja meg velünk véleményét.

Hogy mi várható az informatika területén a MOL csoportban 2012-ben? Az olajipari cégcsoport CIO-ja - akit korábban többször is az Év Informatikai Igazgatójának választott a szakmainformatikai szakterületenként fogalmazta meg a várakozásait,  előrejelzéseit illetve a tennivalóikat.

A vezető várakozásai szerint az eszközmegújításra, fejlesztésre szolgáló pénzügyi keretek felhasználása az év során a 2011-es év szintjének megfelelően alakul, "feltételezve, hogy nem lesz szükség semmilyen váratlan válság okozta rendkívüli akcióra". Mint hozzátette, az elmúlt évek visszafogott eszközmegújítása után az életciklus megfelelő szinten tartása érdekében idén növelni fogják a beruházási hányadot ezen a területen. "Gondolok itt elsősorban az asztali gépekre, notebookokra és természetesen a szerverekre". 

Tóth Attila Zoltán jelezte, hogy tovább folytatják a virtualizációs technológia csoportszintű kiterjesztését, mivel nagyon jó tapasztalataik vannak az alkalmazás során nyert hatékonyság növelésében. A CIO nagy érdeklődéssel várja a piac által nyújtandó private cloud computing technológiai megoldásokat, lehetőségeket, amelyekkel szintén jelentős költséghatékonyság növelést lehet majd elérni a következő években. 

Bár piaci szegmensenként, iparáganként különböző jelentőségű a mobil eszközök és a rajta futó alkalmazások hasznossága, üzleti fontossága, de a CIO szerint 2012-ben megtöbbszöröződik a jelenleg mobil eszközökön működő megoldások száma a piacon. Elmondása alapján az idei évben ezekkel összefüggésben pilot projektek elindítását tervezik.

Az adatbiztonság, adatszivárgás területén a fejlesztésben nincs megállás, ezért tovább folytatják az újabb és újabb alkalmazások, módszerek működésbe állítását. 

Tóth Attila Zoltán arról is szólt, hogy a csoportszintű integráció, egységesség elérése nagy feladatokat körvonalaz a cégcsoport számára ebben az évben is mind az infrastruktúra, mind az alkalmazások terén.

A vállalati üzletmenet hatékony, stabil, alacsony költségszintű támogatása permanens CIO alapfeladat. További feladatként, szerepbővülésként fogalmazódik meg egyre többször a vállalti üzleti vezetők részéről az informatikai fejlesztés erőteljesebb bevonási igénye az üzleti folyamatok átszabásába, egyszerűsítésébe. Ebben az évben ezen a területen elmozdulás várható - vélekedett a CIO.  

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ