Így magyarázza a T-Mobile a leállást

2009. december 4., 12:55
Váratlan szoftverprobléma okozta a hívásfogadási gondokat a Magyar Telekom mobilhálózatában - olvasható a távközlési cég most kiadott sajtóközleményében, mely szűkszavú magyarázattal szolgál a hálózati szolgáltatás körüli, hajnal óta jelentkező gondokra.
"A mai napon délelőtt a Magyar Telekom mobil-előfizetéssel rendelkező ügyfelei jelentős részének hálózaton belüli hívásai sikertelenek voltak, az előfizetők azt tapasztalták, hogy a hívott fél nem elérhető, ki van kapcsolva vagy a hangposta jelentkezik. Az elsősorban a hálózaton belüli hívásindításokat érintő, és a jelzett időtartamban fennálló zavart egy éjszakai, előre tervezett munka során keletkezett váratlan szoftverprobléma okozta. Ennek észlelését követően a rendszerszállítóval közösen még éjjel azonnal megkezdődött a hibaelhárítás, amelynek eredményeként a szolgáltatás fokozatosan áll helyre.

A Magyar Telekom ezúton is köszöni ügyfelei megértését és türelmét. A probléma elhárításával a kapcsolatban a szolgáltató természetesen további tájékoztatással szolgál majd."

 Az ügy részleteiről kapcsolódó cikkünkben tájékozódhatnak.

Az NHH szerint  elvben kötbért köteles fizetni egy mobiltávközlési szolgáltató a 4 órát meghaladó leállások esetén. A T-Mobile viszont nem kíván kötbért fizetni. Olvassa el erről szóló beszámolónkat!

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

7 hozzászólás

  1. bobo írta:
    2009-12-04 13:11:47

    A keletkezett kár miatt mikor lehet jelentkezni?

  2. alali írta:
    2009-12-04 13:17:33

    egy évben egyszer elnézzük, amit ember tervez az el is romolhat néha-én negyvenöt éve hibakereséssel foglalkozom....

  3. süd írta:
    2009-12-04 13:33:16

    kedves bobo! kíváncsi lennék milyen károd keletkezhetett? mindent el lehet érni vezetékes teloról is,a net is működött,jaj hagyjuk már ezt a kamu kártérítéses dumát.

  4. Sz.D. írta:
    2009-12-04 14:24:39

    Kedves Bobo, a kötbérről itt olvashatsz: http://computerworld.hu/kell-e-kotbert-fizetnie-a-t-mobile-nak.html

  5. Sz.D. írta:
    2009-12-04 19:31:39

    Új URL: http://computerworld.hu/nem-kivan-kotbert-fizetni-a-t-mobile-a-nagy-leallas-utan.html

  6. Bobby írta:
    2009-12-04 20:16:31

    Kedves Bobo! Nem kell lemondani a sok vezetékes vonalat és akkor nem fog károd keletkezni. Sőt, tudtommal nyilvános fülkék is léteznek még Magyarországon. Annyira el vannak kényelmesedve az emberek, hogy már mindent mobilról intéznek. :( Lehet hívni a 192-t és lehet feladni táviratot is, ha olyan sürgős.

  7. t-mobile írta:
    2010-12-09 15:52:48

    és a legújabb leállás: 2010. 12. 09. :)


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ