Insource-olja a Telenor a djuice-t

2011. április 8., 14:58
Kereskedelmi divíziójába integrálja a djuice-t "a hatékonyság fokozása, a szinergiák kiaknázása érdekében" a Telenor Magyarország. A távközlési cég egyúttal jelezte, hogy Biró Balázs, a djuice eddigi arcának pozíciója megszűnik.

A magyarázat szerint, a szervezeti átalakítás célja az értékesítés és a disztribúció erősítése, valamint a jobb ügyfélkiszolgálás és eszköztámogatás biztosítása. „A djuice-t továbbra is stratégiailag fontos márkának tekintjük, mely meghatározó szerepet játszik a Telenor életében. A most bejelentett változásoknak köszönhetően, javítani tudjuk a vállalat költséghatékonyságát, és jobban kiaknázhatjuk a márkáink közötti szinergiákat. Biztos vagyok abban, hogy az új felállással újabb lendületet fogunk venni, és további sikereket érünk majd el közösen" - mondta Christopher Laska, a Telenor Magyarország Zrt. vezérigazgatója.

A társaság hangsúlyozta, hogy tavaly december óta a djuice termékei már hatvannál is több kiemelt Telenor boltban, ma pedig már a teljes értékesítési hálózatban elérhetők. Kiemelték azt is, hogy a márka által kínált tarifacsomagok, szolgáltatások, ahogy a készülékkínálat is, a fiatalok igényeihez igazodnak, amin a jövőben a Telenor nem kíván változtatni, mert az elsődleges cél a márka erősítése, immáron a vállalaton belül biztosítva annak működését. (Az előző vezérigazgató, Anders Jensen munkatársunknak nyilatkozva kevesebb mint egy évvel ezelőtt még arról beszélt, hogy nagyobb fokú szabadságot kell biztosítani a djuice márkának.)

Bejelentették,h ogy a szervezeti átalakítás következtében Biró Balázs pozíciója megszűnt, így ő távozik a vállalattól. „Biró Balázsnak a jövőben további sikereket kívánok, megköszönve a djuice márka újraindítása során végzett munkáját és rendkívüli elkötelezettségét." - mondta el Christopher Laska.

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ