Intel: erőteljes 2010-es hazai indítás

2010. január 20., 19:29
Nemcsak érdekes termékskáláját ismertette a hazai Intel, de itthoni partnereinek példáján keresztül a hatékonyabb, felhasználóközpontúbb értékesítésre is formabontó mintát mutatott be.

Nem sokkal a nemzetközi bejelentés után az Intel itthon is bemutatta 2010-es újdonságait. A  sajtóeseményen nemcsak az Intel előadását hallhatták a résztvevők, hanem számos partnere is kiállította az új processzorcsaládra épülő újdonságokat. A partnerek között szerepelt a hazai Acer, az Asus, a Fujitsu, a HP, a Sony, a FeFo, az Albacomp, a HRP és a CHS is.

Először Gacsal József üzletfejlesztési igazgató üdvözölte a meghívottakat, majd Golubeff Róbert regionális menedzser beszélt a sebesen változó felhasználói szokásokról, trendekről, amelyek életre hívták az új processzor-generációt. Horváth Richárd retail marketing menedzser pedig részletesen ismertette azokat a technológiákat, amelyektől az új termékvonal jobb teljesítményt és energiahatékonyságot mondhat magáénak.

Az új Intel Core i7, i5 és i3 chipek megjelenése egybeesik az Intel új 32 nanométeres gyártási eljárásának bevezetésével, amelyet ezúttal nem csak a csúcsprocesszorok gyártásánál, hanem a főáramban és a belépő szintű megoldásoknál is alkalmaz a gyártó. Ezt a hatalmas gyártókapacitást a még 2009-ben végrehajtott mintegy 7 milliárd dolláros beruházással létesített üzemek révén képes biztosítani a cég.

A díjnyertes Nehalem-mikroarchitektúrájára alapozva az új desktop-, mobil- és beágyazott processzorok egyik legjelentősebb újítása a Turbo Boost-technológia, ami a Core i5 és Core i7 processzorokban lehetővé teszi, hogy ugyanaz a központi egység a pillanatnyi felhasználói igényekhez igazodva nagy teljesítményt vagy épp energiatakarékos működést biztosítson. A Turbo Boost automatikusan növeli a teljesítményt, a futtatott feladathoz igazítva, hogy azonnali gyorsulást biztosítson akkor, mikor éppen szükség van rá, terhelés hiányában pedig igen hatékonyan csökkenti az áramfogyasztást. Szélesebb körben visszatér a még a Pentium 4 processzorban debütált Intel Hyper-Threading-technológia, ami az Intel Core i7, i5 és i3 processzorokban is elérhető. Lényege, hogy egyazon fizikai processzormag több feladatot is futtathat, így simábbá válik a feladatok végrehajtása, ütemezése.


Az új Core i5 és Core i7 processzorokba épített, továbbfejlesztett grafikus vezérlő révén az Intel a sokszor elmarasztalt régebbi (nem processzormagba) integrált megoldásaihoz képest jelentősen jobb, akár 40 százalékkal nagyobb grafikus teljesítményt ígér már a középkategóriás Core i5 kapcsán is. Az egyre inkább a kreatív szórakozással (zenehallgatás, szerkesztés, videoszerkesztés, YouTube feltöltések) foglalkozó felhasználók igényeihez igazodva minden új CPU-ban működik a HD-lejátszás gyorsítása, még a netbookokban alkalmazott új Atom processzorok is képesek 720p-videók zökkenőmentes feldolgozására.

Az előadás igen érdekes momentumaként nemcsak azt ismerhettük meg, hogy milyen felhasználói igények hívták életre az eddigieknél lényegesen hatékonyabb új processzorgenerációt, hanem arra is láthattunk példát, hogy a felhasználói igények szerinti termékszegmentáció miként segítheti magát a kiskereskedelmi értékesítést. Megtekinthettük a Notebook.hu és NotebookStore.hu üzletek példáját, ahol az eladótérben célszerűen szegmensekbe rendezve, színkódolva tekinthető át és próbálható ki a teljes paletta. Hogy mennyivel hatékonyabb az eddigi módszereknél, az még idén kiderül. Több mint 400 laptop és desktop PC-modell várható 2010-ben a gyártóktól ezekre a termékekre építve, további 200 beágyazott eszköz mellett.


A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ