Interjú Csajtai Kornéllal - Mi lett a díjazott főinformatikusokkal? (2. rész)
- Mit tart a legnagyobb eredményének, amit ön szerint a zsűri annak idején díjazott?

- Az IDG és Infopen CIO díját 2006-ban a „Chief Innovation Officer"-eként mint a Magyar Post informatikai igazgatója kaptam meg. A virtuális zsűri olyan üzletközpontú gondolkodású CIO-k közül választott, akik az IT segítségével „újradefiniálták" az üzlet fogalmát, alapjaiban növelték a cégük versenyképességét. Egy olyan nagy országos nagy vállalat mint a Magyar Posta egy informatikus életében szinte mégoly kicsi feladatot is - már csak a nagyságrendek miatt is - nagy eredményekké tesz. Ennek a dimenziónak a tiszteletben tartásával olyan stratégiai minőségű változásokat tekintek eredménynek mint az elektronikus postai front-backoffice rendszer (Integrált Postai Hálózat) kiterjesztését, az SAP használatának megerősítését valamint irányítási modelljének kialakítását (governance), az Országos Logisztikai Központ műszaki üzemeltetésének kialakítását, a postai küldemények elektronikus nyomkövetésének kialakítását, és annak az alapját képező -országos szinten is példaértékű - postai middleware és törzsadattár megvalósítását. Ahol az utóbbi esetében nem csak a technológia, hanem a módszertan és egy kitűnő - üzleti szempontú - költség-optimalizációs modellt is sikerült létrehozni - amit én az innováció különösen fontos tényezőjének tartok (azaz a technológia, a tudás találkozik az üzlettel).
- Milyen hatása volt a díjnak az életére? Érezte-e utána valamilyen pozitív hatását?
- Mint minden díj lehetőség arra, hogy a díjazott visszanézhessen az addigi teljesítményére, megtalálja a jól működő elemeket és bizalmat meríthessen a jövőbeli kihívásokhoz a már használt pozitív dolgok megerősítésével. A szakmai közönség számára pedig lehetőség a tanulságok megismerésére, értékes párbeszédek lefolytatására, megerősítésre a saját munkához. Kellenek ezek a díjak ahhoz is, hogy az informatikus adekvát visszajelzést kaphasson üzleti szempontok szerint is, mert a díjazás ezt is figyelembe veszi. Mindenképpen pozitív hatása volt az életemre, hiszen nagyon értékes és tartalmas szakmai kapcsolatok jöhettek létre, érdekes és megtisztelő kihívásokkal találkozhattam. Persze mindezt nem egyedül a díjnak, sokkal inkább az odavezető útnak köszönhetem. Azaz úgy látom, hogy inkább az akkor választott utak, döntések, megoldások és stratégia kapott pozitív visszaigazolást. Ez máig hat és magabiztosságot ad a munkámban.
- Mit gondol, milyen volt egykoron a CIO-k helyzete, és mennyiben változott ez meg az elmúlt időszakban?
- Így visszatekintve, a válság előtt a CIO-k élete boldog békeidőnek tűnik, bár nagyon sokat küzdöttünk és nehéznek éreztük a kihívásokat. A mostani megváltozott helyzet eddigi tabunak tekintett dolgokat is játszva borított fel, azaz kemény válságmenedzsment, költségkontroll - még az elképzelhetetlen felett is -, a meglévő eszközök lehető legrafináltabb kihasználása, a rövidtávú megtérülés logikájával stratégiai, platform jellegű projektek indítása, rendrakás, kisebb csapatok, de jobban szervezett működtetésük szükséges. Az IT vezetőknek sokkal közelebb kell kerülniük az ügyfelekhez (belső és külső) és megértve őket segíteniük kell az üzleti területeket tiszteletre méltó küzdelmükben az üzleti növekedés megvalósításában.
- Milyen hatása volt a szakmai életére a válság?
- Bár jelenleg nem mint informatikai felsővezető dolgozom, hanem mint Chief Technology Officer (CTO) és IT üzemeltetési vezető, feladataim komplexitása, a kihívás mértéke semmiben sem változott, sőt egy nagy nemzetközi vállalat hazai pénzügyi leányvállalatánál az új dimenziót számomra a mindennapos nemzetköziség jelenti. Ezen felül, ami más hangsúlyt kapott a mostani szakmai munkámban, az az emberekkel való foglalkozás és a „leadership" kérdései - hiszen a munkatársak azok, akikre a válság idején legjobban kell figyelnünk, ahogy ezt a Gartner is már jelezte idejekorán, amikor a felhők kezdtek gyűlni felettünk...
- Milyen kihívásokkal szembesül jelenleg?
- Mint CTO és IT operációs vezető számomra a kihívások a tavalyi sikeres adatközpont építés és költöztetés majd az Internet Explorer 8 és MS Office 2010 roll-out-ok után jelenleg nagy megtérülésű platform projektek jelentik szerver és kliens oldalon (Linux alapú adatbázis migrációk, Windows 7, virtualizáció) ezen felül információbiztonsági projektek, teljes szolgáltatás alapú működés kialakítása, nyomtatókonszolidáció, új innovatív, költséghatékony technológiák pilotálása az ügyfélkiszolgálásban, szabályzói környezet változásainak lekövetése és belső szervezeti kultúra átalakítás.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



3 hozzászólás
Tehát ha jól értem, a díj egyik hatásaként munkahelyet váltott.
És visszalépett egyet - mint mondja már nem ő a felsővezető, hanem neki dolgozik...
Arpad: Na, ja. Nem volt más választása...