Az internet világnapja - mit hoz a jövő?

2007. szeptember 21., 11:37
Szombaton világszerte az OneWebDayt ünneplik, vagyis az internet világnapját. Lengyelország és Bulgária csatlakozott, Magyarországról nem érdeklődtek a kezdeményezés iránt.
Az esemény szellemi atyja (anyja) Susan Crawford, a University of Michigan vendégprofesszora. Szándéka szerint a OneWebDay célja, hogy az emberek ezen a napon (holnap) elgondolkodjanak a változásokon, amelyeket az internet hozott az életükbe, és gondolkodjanak el a jövőn. A felhasználóknak azt is tudatosítaniuk kell magukban, hogy mindenki felelős a világhálóért, és szombaton tenniük kell valamit, amivel megünneplik az internet pozitív hatását a világ fejlődésére, ugyanakkor fel kell hívniuk a figyelmet az információáramlás problémáira is.

Crawford szerint aggasztó, hogy az internetet több veszély is fenyegeti, például Kínában és további 40 országban cenzúrázzák a világhálót. "Biztosítanunk kell, hogy a jövő generációk által örökölt internet nyitott legyen. A szabad hozzáférés alapvető fontosságú az emberiség jövője számára" - mondta.

Szombaton a világ több országában tartanak OneWebDay-rendezvényeket, többek között Lengyelországban, Bulgáriában, Belgiumban. Magyarországról nem jeleztek ilyen szándékot. New Yorkban ingyenes előadásokat tartanak a New York University Interaktív Távközlés programon belül, az etióp fővárosban pedig az internetkávézókban akciós áron lehet kapcsolódni a hálózathoz és önkéntesek tanítják az érdeklődőket, hogyan használják a világhálót.

Crawford elmondta, hogy az idei OneWebDay szervezésében nagy segítséget kapott az Internet Society-től. Továbbá arra kérte a világ netezőit, hogy szeptember 22-én mindenki tanítson meg valakit az internet használatára vagy töltsön fel egy videót arról, hogy hogyan változtatta meg a web az életét.

Címkék:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ