Java-per: a Google vitatja az Oracle becslését

2011. július 6., 14:59
A keresőóriás ügyvédei szeretnék, ha a bíróság figyelmen kívül hagyná az egyik szakértő tanú által készített kárbecslést, mert az szerintük csak "az Oracle kártérítési bevételeinek maximalizálást célozza".
Android

A Google ara kérte az ügyben eljáró kaliforniai bíróságot, hogy ne vegye figyelembe az egyik, a perben tanúskodó szakértő véleményét, aki szerint a cég egyes Java-jogok megsértésével közel hatmilliárd dolláros kárt okozott a szabadalomtulajdonos Oracle-nek.

„A metodológiája az Oracle kárigényének maximalizálását szolgálja" - indokolta bírósági beadványát a Google, aki szerint Iain Cockburn, a Boston University professzorának az Oracle kártérítési szakértőjének szavahihetősége erősen megkérdőjelezhető.

Az Oracle tavaly nyújtott be keresetet az Egyesült Államok kaliforniai kerületi bíróságához; a cég jogászai azt állítják, hogy a Google számos, az Oracle birtokában lévő Java-szabadalmat megsértett népszerű mobil operációs rendszere, az Android elkészítése során. Az Oracle tavaly vásárolta fel a nyílt forráskódú Java-technológiát kifejlesztő Sun Microsystems-t.

Cockburn néhány hónappal ezelőtt készítette el vitatott kárbecslését, amelyben 1,4 és hatmilliárd dollár közé teszi annak a kárnak az összegét, amelyet a felperes állítása szerint a Google okozott a cégnek a Java-szabadalmak illetéktelen felhasználásával. A Google akkor levélben tiltakozott a bíróságnál.

A Google kedden számos érvet hozott fel amellett, hogy Cockburn számításai megbízhatatlanok. A keresőcég szerint a szakértő a Google teljes, az Android operációs rendszerből befolyó bevételét figyelembe vette a kárbecslés elkészítése során - ahelyett, hogy csak a Java-alkalmazásokkal kapcsolatos összeggel kalkulált volna.

A Google jogászai szerint érvelésüket az is alátámasztja, hogy a Sun 7,4 milliárd dolláros felvásárlási árát figyelembe véve, a szakértő erősen túlbecsülte az érintett szabadalmak értékét. „A Sun jóval többet ért, mint a vitatott szabadalmak. Cockburn becslése lehetővé tenné az Oracle számra, hogy a kártérítési összegből finanszírozza a teljes cégcsoport felvásárlásának nagy részét" - vélekedtek a Google illetékesei.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ