HP-Oracle: jogi háború készül?

2011. június 9., 11:28
A HP hivatalosan is felszólította az Oracle-t, hogy tegyen eleget "fennálló jogi kötelezettségének", és folytassa az Itanium chipekre írt szoftverek fejlesztését. A szakértők szerint a két cég bizalmas tárgyalásai nagy valószínűséggel zátonyra futottak, a felek perre mehetnek.

 

 

A Hewlett-Packard (HP) szerdán hivatalos levélében szólította fel az Oracle-t arra, hogy korábbi döntésével ellentétben továbbra is folytassa az Itanium chipeket támogató szoftverek fejlesztését.

Az Oracle márciusban jelentette be, hogy felhagy az Intel processzorvonalának támogatásával - amivel a HP érvelése szerint megsértené a velük és a két cég közel 140 ezer közös ügyfelével szemben vállalt kötelezettségeit.

A HP közleményében utalt arra, hogy ha az Oracle nem vizsgálja felül a döntését, bírósági eljárást kezdeményeznek a cég ellen. „Az Oracle jogilag elkötelezte magát amellett, hogy továbbra is elérhetővé teszi szoftvercsomagjának Itanium platformmal kompatibilis változatát, mi pedig minden lehetséges jogi eszközzel megvédjük az ügyfeleink érdekeit és befektetéseit" - írták.

A HP szerint az Oracle döntésének célja, hogy törvénytelen eszközökkel kényszerítsék rá az Itanium-alapú HP szervereket használó ügyfeleket arra, hogy az általuk forgalmazott platformokra cseréljék le meglévő hardvereszközeiket.

Bill Wohl, a cég szóvivője nem szolgált részletes információkkal arra nézvést, milyen törvényes megállapodásokra hivatkozik a HP, elmondása szerint ezek „szigorúan bizalmas" adatok. Deborah Hellinger, az Oracle szóvivője nem kommentálta a hírt.

Az Oracle döntése a HP számos ügyfelét arra késztetheti, hogy alaposan átgondolja a hardverfejlesztési stratégiáját: annál is inkább, mivel az elmúlt években számos nagy szoftvergyártó - köztük a Microsoft és a Red Hat - is felhagyott az Itanium-alapú fejlesztésekkel.

Dan Olds, a Gabriel Consulting Group vezető elemzője szerint valószínű, hogy a két cég vitája a bíróságon folytatódik majd. „Véleményem szerint a HP megpróbálta fű alatt rendezni a nézeteltérést az Oracle-lel - sikertelenül. A levelük arra utal, hogy a tárgyalások holtpontra jutottak, így jogi háború robbanhat ki a két óriásvállalat között" - nyilatkozta a szakember.

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

1 hozzászólás

  1. android tejszelet írta:
    2011-06-14 13:51:12

    az expert terméktámogatás fontos! tök megértem, hogy perelnek!


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ