Jogi nehézségek a cloud bevezetésekor
A problémák a szakértő szerint az alapoknál kezdődnek. Nem mindig egyértelmű például, hogy ha a cloud szolgáltató és a felhasználó vállalat nem azonos országban tevékenykedik, illetve ha az adatkezelésben több tagállam érintett, melyik ország adatvédelmi szabályozása az irányadó. Kérdéses lehet az is, hogy jogi szempontból minek minősül a cloud szolgáltató, adatkezelőnek, vagy adatfeldolgozónak. Előbbire ugyanis jóval szigorúbb jogszabályi előírások vonatkoznak, hiszen az adatokkal aktívan foglalkozik, így meghatározza az adatkezelés célját, míg utóbbi adott esetben csak tárolja őket.
„Egy adatfeldolgozó részére az adatkezelő, így például egy cloud szolgáltatás igénybe vevője az Európai Gazdaság Térségen belül az adatalany hozzájárulása nélkül is továbbíthatja külföldre az adatokat, míg az Európai Gazdasági Térségen kívülre már csak az adatalany hozzájárulásának birtokában tehet így" - hangsúlyozza Kozma Zoltán.
Érzékeny kérdés a DLA Piper elemzése szerint maga a cloud szerződés is. Tekintettel arra, hogy a cloud szolgáltatók szinte kivétel nélkül szabványosított szerződéseket, általános szerződési feltételeket használnak, amelyek kevés teret engednek az „egyezkedésre", a szolgáltatást igénybe vevők részéről ezért nagyobb hangsúlyt kell fektetni a kockázatelemzésre a szerződés megkötése előtt. Rendkívül fontos ezért az odafigyelés, hiszen egy-egy, a felhasználó vállalat számára kedvezőtlenül megfogalmazott passzus baj esetén alaposan visszaüthet. „Alapvető kérdés például, hogy ki felel az adatvesztésért, helyreállításért, és milyen kártérítésre számíthat az ügyfél ilyen esetben" - hívja fel a figyelmet Kozma Zoltán. „Fontos tisztázni azt is, hogy a szerződéses jogviszony milyen feltételekkel szüntethető meg, illetve, hogy ebben az esetben mi történik a felhasználó cloud szolgáltató részére rendelkezésre bocsátott adataival" - teszi hozzá a DLA Piper szakértője.
A „felhőalapú számítástechnika" jelentette jogi kihívásokra a közösségi jogalkotási folyamat is reagált; az Európai Bizottság a múlt év végén kiadott közleményével megkezdte a jelenlegi európai uniós adatvédelmi szabályok felülvizsgálatát, amelynek egyik kiemelt célja az adatvédelmi elvek pontosítása az új technológiák megjelenésére adott válaszként. A folyamat egyik fókuszpontja éppen az egyszerűsítés.
„Magyarországon felemás a helyzet, maguk a szabályok ugyan - mondhatni átgondolatlanul - szigorúak az európai uniós szabályozáshoz képest, ám az adatvédelmi biztosnak nincsen erős szankcionálási jogköre ezek betartatására. Ez pedig a gyakorlatban sokszor a jogszabály céljával ellentétes hatást váltott ki a vállalkozásoknál, sok cég - néha kényszerűségből is - a jogszabály megkerülését választotta adatkezelése során. Ebben egyébként változást hozhat a nemrégiben elfogadott, de még hatályba nem lépett, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény, amely az újonnan létrejövő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak erős szankcionálási jogosítványokat biztosít akár milliós bírságolási tételekkel" - hangsúlyozza Kozma Zoltán.
„Bár még nem tudjuk, hogy az újonnan felálló hatóság hogyan fogja értelmezni a jogszabály adattovábbításra vonatkozó új rendelkezéseit, csak remélni tudjuk, hogy ez pozitívan fogja előmozdítani a cloud computing terjedését és legalább egy jogi problémát könnyebben kezelhetővé tesz ezen a területen. Ez minden vállalkozás számára előnyös lenne ugyanis, azért, hogy maximalizálni lehessen azon számos lehetőséget, amelyet a cloud computing magában hordoz, így például az idő- és költséghatékonyságot, a rugalmasságot és az IT-szolgáltatásokhoz való szélesebb körű hozzáférést" - teszi hozzá a szakértő.




1 hozzászólás
jó trójais esta mindig beváálik