2010. szeptember 3., péntek

Jövőbelátó cégbe fektet a Google

2010. május 4., 14:03
A Recorded Future az egyike annak a néhány induló vállalkozásnak, aki kapott a Google befektetési ágának pénzéből.
Nem kevesebbet állít a Recorded Future, mint hogy képes megjósolni, hogy mi fog történni. Nem üveggömbbel dolgoznak, hanem adatokkal, így sikeresen felkeltették a Google Venture érdeklődését is. (A Google a vállalat kockázati tőkebefektetésekkel foglalkozó ága.)

A Google Ventures egy nyilvánosságra nem hozott összeget ölt a Cambridge-ben (Massachusetts) alapított Recorded Future induló vállalkozásba. A Google Ventures hétfőn indított honlapja szerint a Recorded Future „új módszert ajánl ügyfeleinek a múlt, a jelen és a prediktált jövő elemzésére".

A Recorded Future saját honlapja egyetlen terméket sem ajánl a látogató figyelmébe, de úgy tűnik, hogy a cég kifejlesztett egy prediktív adatelemző technológiát, amely használható lehet jövőbeni tőzsdei események vagy éppen terrorista akciók előrejelzésére. Legalábbis ez sejlik a blogbejegyzésekből és videókból. A technológia összesíti, hogy mikor, milyen gyakorisággal tűnik fel valaki vagy valami a sajtóban illetve a weben, majd ezeket az adatokat használja arra, hogy megjósolja, hogy az illető mikor és mit fog tenni legközelebb.

 

„A Recorded Future-nél kiszámítunk egy momentum értéket az adatbázisunkban található egyes entitásokhoz és eseményekhez kapcsolódóan" - magyarázza el az egyik blog bejegyzés. „A momentum értéket folyamatosan korrigáljuk, azt tükrözi, hogy az adott pillanatban mennyire érdekes egy bizonyos dolog vagy esemény. A kalkuláció során figyelembe vesszük, hogy az adott dolog milyen súllyal szerepel a híradásokban, emellett egyebek között azt is, hogy milyen források és milyen kapcsoló más elemekkel említik együtt."

„A lendület értékeket aztán arra használjuk, hogy a lehető legpontosabb eredményeket biztosítsuk a webes felületünkön feltett lekérdezésekre, de analizálhatók statisztikai módszerekkel is, hogy a jövőbeni momentum változásokat előre jelezhessük, ami igencsak értékes lehet például kereskedelmi döntések esetében."

A még csak kezdő vállalkozás máris arról számol be, hogy a legfelsőbb szintű kormányügynökségek és kereskedelmi cégek is igénybe veszik szolgáltatásait, legalábbis ez áll a cég februári Boston Globe profiljában. Interjúlehetőséget egyelőre nem biztosítanak.

Hétfői nyilatkozata szerint a két éve indult Google Venture ebben az évben már az előzőeknél többet, 100 millió dollárt fektet induló vállakozásokba.

4 hozzászólás

  1. Csaba írta:
    2010-05-05 14:43:24

    A világ nem ilyen egyszerűen működik. Lehet, hogy pár dolgot sikerül előre kitalálni, de ma már szinte a legapróbb, nem várt esemény is sokszor kihathat az egész emberiségre, vagy "csak" egy-két kontinensre. Hogy ne menjünk messze, itt van pl. a szinte teljes lengyel vezérkar elvesztése vagy a vulkánkitörés, ami megbénította a fél világot. Ilyenekkel sem az emberek, sem az ember által alkotott szerkezetek nem tudnak előre biztosan számolni. Inkább ezt a sok pénzt fordítanák a különböző (jelenleg) gyógyíthatatlannak tűnő betegségek okainak felkutatására, gyógyításra vagy ezernyi hasznos dologra, amivel jobbá tehetnék az emberek életét. Egy szerkezet, ami látja a jövőt? Aki látta a The Time Machine c. filmet, az tudja, hogy mekkora galibát okozna egy ilyen dolog.

  2. Csaba írta:
    2010-05-05 14:49:53

    Nem a The Time Machine c. film volt, bocs... Most nem jut eszembe a címe, de ha valaki tudja... "Ki oda vágyik, hol száll a galamb, elszalasztja a kincset itt alant". Ebből az idézetből tudni fogják, akik látták. :)

  3. Attila írta:
    2010-05-05 15:48:46

    Emlékszem és mégsem ugrik be a címe...:(

  4. Péter írta:
    2010-06-09 00:00:51

    A film címe: A felejtés bére. De erről nekem az Alapítvány könyvsorozat (Isaac Asimov) jutott az eszembe. Ott a birodalom jövőjét felsőbb matematikai eszközökkel számították ki. Meglehetősen pontos volt, bár csak milliárdos nagyságrendű tömegekkel tudott számolni.

Szakértőink írják
Biztonságos klimatizálási megoldások a számítóközpontokban

Bernd Hanstein mérnök- és termékmenedzsment igazgató, Rittal Herborn Tipikus számítóközpont nem létezik. Az adatközpontok méretben, a beépített szerverek számában, biztonsági szintben, rendelkezésre állási fokban és számos egyéb jellemzőben is különböznek egymástól. A klimatizálás tekintetében azonban többnyire egy uralkodó nézet volt: az álpadlós technológia. Ez a rendszer olyan esetekben válik be, ahol az eszközök teljesítménye és így a hőveszteség kicsi. tovább»

Békés Viktor, Rittal
ECM, avagy a digitális adatvagyon kezelése

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW A növekvő adatmennyiség, az egyre szorosabb határidők, az ügyfelek tájékozottságának növekedése folyamatos kihívások elé állítják a szervezeteket, és a siker megtartása informatikai téren is egyre szofisztikáltabb megoldásokat, valamint egyre szorosabb együttműködést követel. tovább»

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW