Kálmán András visszatér

2008. február 19., 11:16
Visszatér posztjára az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) korábbi igazgatója.

Kálmán András tavaly decemberben távozott az ASVA-tól. A visszatérés hátterében a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) megalakulása áll, a jogvédőt ugyanis az ASVA képviseletében meghívták a kormány által létrehozott bizottság munkájában való részvételre.

A kormány a feketegazdaság elleni hatékonyabb fellépés, valamint a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogsértések visszaszorítása érdekében hozta létre február 1-jén a tanácsadó, javaslattevő és véleményező testületet, a HENT-et. Ennek egyik feladata az állami szervek, a társadalmi, illetve az érdekképviseleti szervezetek közötti együttműködés hatékonyabbá tétele, valamint a hamisítás elleni stratégia, illetve intézkedési tervek elkészítése. "A testület megalakulása új lehetőségeket nyit, és tágabb perspektívát adhat a jogtisztaságért folytatott küzdelemnek, ezért nagy örömmel tettem eleget a felkérésnek, és térek vissza az ASVA élére" - nyilatkozta Kálmán András.

Kálmán András két ízben is szerepelt a Computerworld TV műsorában. Egy alkalommal a fájlcserét tárgyaló vitaműsorunkban, majd a fájlcserét a filmesek szemszögéből bemutató kerekasztal-beszélgetésen.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ