Női Vezetők Akadémiája áprilistól

A négy modulból álló képzés olyan témaköröket jár körül, mint az egészséges család-karrierépítés összhang, a női szemléletmód érvényesítése az irányításban, vagy éppen a stílus, megjelenés kérdése.

A fiatal vezetők személyre szabott fejlesztésére szakosodott Coaching Team szervezésében megvalósuló képzés beharangozó rendezvényét március végén tartották Budapesten. „Ez a program kifejezetten női vezetőknek szól, és egyedülálló a hazai piacon: léteznek már külön unisex, klasszikus vezetésre fókuszáló képzések, illetve ezoterikusabb, a nőiséget előtérbe helyező események is, de a „nőies vezetés” háttérbe szorult eddig” – mondja el az új megközelítéssel kapcsolatban Siklós Barbara, a Coaching Team programfelelőse.

A kurzus menetrendjét úgy állították össze, hogy a munkahelyi vezetőként dolgozó nők két hónap alatt elsajátíthassák azokat a képességeket, amelyek a vezetői karrier sikeres továbbépítésében, a jobb érvényesülésben segítenek. „Vezető nőként nem mindegy, milyen megjelenésünk a mindennapokban, egy fontos megbeszélésen vagy az előrejutásunk szempontjából fontos környezetben. Az üzleti életben kardinális szerepe van továbbá az első benyomásnak” – mutat rá Siklós Barbara. Rögtön az első modul célja a magabiztos, igényes, az egyéniségedet tükröző, az üzleti világban elfogadott megjelenés kialakítása. A második modul a női vezetői szerepet járja körül, bemutatja az egyes vezetési funkciókat, stílusokat, kötelességeket és lehetőségeket.

noi-vezetok_screenshot_20130816145906_2_nfh.jpg
Nagyításhoz kattintson a képre.

 

A nőiesség pozitív megélésének megteremtése, a szerepek definiálása és a szerepegyensúly kialakítása elősegíti, hogy a női vezetők számos területen, mint például a kommunikáció, konfliktuskezelés, együttműködés, meggyőzés eredményesebbé váljanak. Ennek eléréséhez ad segítséget a program harmadik eleme, amely különböző kreatív eszközökkel és egyedi módszerrel tárja fel a résztvevőkben rejlő egyéni készségeket, képességeket. A Női Vezetők Akadémiája zárásaként az asszertív kommunikáció kerül terítékre. A Coaching Team szakértői azt mutatják be, hogyan tud egy vezető nő hatékonyan, határozottan kommunikálni, feladatokat kiosztani, visszajelzést adni, úgy, hogy mindenközben megmaradjon nőnek is, megőrizze empatikus képességét, érzékenységét.

Az első képzés április végétől június elejéig tart majd, ezt követően várhatóan ősszel indul a következő kurzus.

Kommentek

comments powered by Disqus
Ezt olvasta már?

Informatikustoborzás technikásan »