Kényelmesebb lesz a Firefox frissítése

2010. augusztus 10., 08:14
A Mozilla úgy határozott, hogy a Google Chrome mintájára a Firefox 4-ben új frissítési eljárást fog alkalmazni, és felhasználói közreműködés nélkül, a háttérben frissíti majd a böngészőt.

A Google a Chrome böngészőjének tervezésekor úgy döntött, hogy a szoftverfrissítéseket oly módon valósítja meg, hogy azokból a felhasználók tulajdonképpen semmit se vegyenek észre. Emiatt a Chrome a felhasználók jóváhagyása nélkül képes a háttérben letölteni, majd telepíteni a legújabb verziókat. A Google szerint ez a módszer annyira bevált, hogy nem is kíván rajta változtatni. "A szoftverfejlesztőknek komolyan fontolóra kellene venniük, hogy háttérben zajló frissítéseket alkalmazzanak, hiszen ez mind nekik, mind a felhasználóknak kedvez. Különösen az olyan gyakran támadott alkalmazások esetében, mint amilyenek a webböngészők, illetve az azokhoz készülő kiegészítők." - nyilatkozta még 2009-ben a Google egyik mérnöke.

Úgy tűnik, hogy a Chrome jó példával szolgált, mert egyre több gyártó kezdi alkalmazni ezt a technikát. Közéjük tartozik például az Adobe is, amely a Reader és az Acrobat alkalmazásaiban vezette be a háttérben zajló frissítéseket, igaz e programok esetében ezt a lehetőséget manuálisan kell engedélyezni. Mostanra pedig az is bizonyossá vált, hogy a felhasználói beavatkozást nem igénylő verzióváltásokra a Firefox 4 is képes lesz.

Alex Faaborg, a Firefox vezető fejlesztője elmondta, hogy a böngészőbe kerülő új frissítési eljárás az összes biztonsági hibajavítást automatikusan, a háttérben fogja telepíteni, de a kisebb verzióváltásokat is képes lesz lekezelni. Felhasználói jóváhagyásra egyedül a nagyobb verziócserék alkalmával lesz csak szükség, például akkor, amikor majd megjelenik a Firefox 4.5 vagy a Firefox 5. Fontos megjegyezni, hogy a Google-lel ellentétben a Mozilla lehetőséget kíván biztosítani arra, hogy ez a háttérben futó frissítési mechanizmus kikapcsolható legyen, vagyis a jövőben is lesz mód arra, hogy mindenki eldöntse, mikor frissíti a Firefoxot.

"Úgy gondolom, hogy a felhasználók azokat az alkalmazásokat részesítik előnyben, amelyek nem zaklatják őket mindenféle részletkérdésekkel. Sok panasz érkezik hozzánk a Firefox jelenlegi frissítési mechanizmusával kapcsolatban. Az emberek szerint túl gyakran jelennek meg az új verziók, és azok között nem látják a különbséget (ami igaz is, hiszen sokszor biztonsági frissítésekről van szó)" - mondta Alex Faaborg.

Egy tanulmány azt vizsgálta, hogy 21 napon belül az egyes alkalmazások hány százaléka kerül frissítésre a számítógépeken. A kutatás megállapította, hogy a legjobb helyzet a Chrome esetében tapasztalható, ugyanis három héten belül a böngésző példányainak 97 százaléka frissül. Ugyanez az arány a Firefox esetében 85 százalék, a Safari kapcsán 53 százalék, míg az Opera ebből a szempontból mindössze 24 százalékot ért el a felmérésben.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

8 hozzászólás

  1. G- írta:
    2010-08-10 11:45:45

    anyukájukat!

  2. lypse írta:
    2010-08-10 12:35:43

    Lehet értelmes böngészőt keresni :-(

  3. Balmika írta:
    2010-08-10 13:08:13

    Szerintem ez rendben van, vissza lehet majd kapcsolni a régi frissitési módra, de akik nem törödnek ilyesmivel azoknak is bekusznak a frissitések. Azt mondjuk én sem érrtem, hogy a firefoxnak minek tippeket venni a chrome-tól. Értem én, hogy a Mozillát a Google tartja el részben, de azért nem kell elindulni a a tönkremenés felé.

  4. C írta:
    2010-08-10 14:22:36

    Azért ez még mindig jobb mint az IE hiba ami 818 napja javítatlan :)

  5. stanci írta:
    2010-08-10 16:00:32

    Így már jöhetnek a vírusok is észrevétlen módban a frissítéssel együtt. Remélem nem így lesz, de azért legalább meg kérdezhetné, hogy akarom-e frissíteni.

  6. L írta:
    2010-08-11 11:08:08

    Én azért használom az FF-t, mert kényelmesen magamnak tudom beállítani a számomra fontos és kényelmemet szolgáló kiegészítőket,amik sajnos nem minden esetben kompatibilisek, az újabb/javított kiadású verziókkal. Ilyenkor nem is szoktam frissíteni, bármekkora hibát is küszöbölnek ki vele a fejlesztők, ami talán hiba/talán nem. De számomra mindig a használhatós és a kényelmem lesz a fontos.

  7. tyeaan írta:
    2010-08-11 21:29:04

    stanci írta: "Így már jöhetnek a vírusok is észrevétlen módban a frissítéssel együtt." Nem kell ellenőrizetlen plugineket telepíteni, és nem jön a vírus a frissítés mellé. Egyébként, idézet a cikkből: "...a Google-lel ellentétben a Mozilla lehetőséget kíván biztosítani arra, hogy ez a háttérben futó frissítési mechanizmus kikapcsolható legyen..." Tehát mindenki használhatja az eddig megszokott manuális frissítést is.

  8. Digitalpimp írta:
    2010-08-14 12:15:59

    Ez most is hasonló nem?Mi itt az újítás?Ha akarom frissít, ha akarom én frissítek.Most nézem a beállításokat.Ez is olyan hír, hogy nem is hír csak hirdetés. L-nek:Van egy olyan plug-in amivel meg tudod oldani a problémádat. Ez az:Nightly tester tools. A nem kompatibilis plug-inekre ezt használom. Eddig bevált.

ESET Online Vírusirtó