Keresés: iphone
-
Megtorolhatná a jailbreaket az Apple
Hiába lett legális a jailbreak, vagyis az iPhone-ok törése, az almás cég levadászná az összes eszközt, amely árthat az üzletének.
-
Kenőpénz-botrány miatt letartóztás az Apple-nél
Letartóztatták a vállalat egyik, szerződéses gyártókkal való kapcsolattartásért felelős menedzserét. A nemzetközi beszerzéseket koordináló szakember a vádak szerint közel egymillió dollárt fogadott el különféle ázsiai cégektől.
-
iPhone: az Apple foltozott, a hekker publikált
Az Apple alig, hogy befoltozta az iOS 4 operációs rendszerén néhány napja felfedezett két súlyos sérülékenységet, a biztonsági hibák kihasználásához szükséges kódok máris elkezdtek terjedni az interneten.
-
A vírusírók is kezdik megkedvelni az Androidot
A Kaspersky Lab egy olyan kártékony programot fedezett fel, amely kifejezetten a Google Android alapú készülékeket képes megfertőzni. A trójai emelt díjas SMS-üzeneteket küldözget.
-
iPhone-ról menedzselt adatszivárgás-megelőzés
A CoSoSys hivatalosan is bejelentette azt az alkalmazását, amelynek segítségével többek között iPhone-ról is menedzselhetővé válik a felhőalapú DLP-megoldása.
-
Banki adatokat veszélyeztetett egy iPhone alkalmazás
A Citigroup szerint az egyik iPhone alkalmazásának régebbi verziói lehetőséget adhattak bizalmas adatok kiszivárogtatására, ezért az amerikai ügyfeleit arra kérte, hogy mihamarabb frissítsék a mobil szoftvert.
-
Nem bűncselekmény az iPhone feltörése
Steve Jobs kereshet újabb módszert, hogy az iPhone tulajdonosokat az App Store-hoz kösse. Az amerikai szövetségi jogértelmezés szerint ugyanis a telefon felszabadítása ártalmatlan, sőt akár még hasznos is lehet. Az Apple ezentúl nem tudja jogi úton meggátolni, hogy független forrásból töltsünk fel tartalmat, szoftvert készülékeire.
-
Dübörög az Apple
Rendkívül erős negyedévet zárt az Apple. A bevételnövekedés elsősorban az iPad és az iPhone 4 sikerének köszönhető, de a Macintosh számítógépek eladási mutatója is jelentősen emelkedett.
-
A Microsoft bevételi garanciával ösztönzi a mobil fejlesztőket
Anyagi támogatásra is számíthatnak azok a cégek, akik ráállnak a Windows Phone 7 alkalmazások fejlesztésére. A cég még az idén utol akarja érni az iOS 4-et és az Android-ot.
-
Nem ajánlja az iPhone 4-et a Consumer Reports
Az ismert fogyasztóvédelmi magazin mai számában megjelent cikk szerzője szerint az Apple-nek az iPhone 4 vételi problémáival kapcsolatos magyarázata „nem kielégítő”. Egyes elemzők szerint az írás akár komoly gondokat is okozhat a gyártónak.
Tipikus számítóközpont nem létezik. Az adatközpontok méretben, a beépített szerverek számában, biztonsági szintben, rendelkezésre állási fokban és számos egyéb jellemzőben is különböznek egymástól. A klimatizálás tekintetében azonban többnyire egy uralkodó nézet volt: az álpadlós technológia. Ez a rendszer olyan esetekben válik be, ahol az eszközök teljesítménye és így a hőveszteség kicsi.

