Keresés: kína
-
Sanghajban nyitott üzletet az Apple
A sanghaji Apple Store a gyártó második hivatalos márkakereskedése Kínában. A hírek szerint a vállalat a jövő év végéig összesen húsz új üzletet szeretne nyitni az ázsiai országban.
-
A Lenovo tart az Apple-től
A Lenovo elnöke szerint Kína legnagyobb személyi számítógép-gyártója csak azért maradhat meg vezető pozíciójában, mert Steve Jobs, az Apple elnök-vezérigazgatója nem érdeklődik túlzottan az ázsiai ország piaca iránt.
-
Peking protekcionizmussal vádolja az EU-t
Az Európai Bizottság egy belga cég bejelentése nyomán dömpingellenes vizsgálatot indított a kínai modemgyártók ellen. Peking vitatja az intézkedés jogosságát és protekcionizmussal vádolja az Európai Uniót.
-
A Google felhagy a kínai keresések átirányításával
A keresővállalat vezetői abban bíznak, hogy megtarthatják a cégnek az ázsiai országra vonatkozó tartalomszolgáltatói licencét.
-
Nyomoz az ITC az Apple ellen tett feljelentés ügyében
Az ITC (U.S. International Trade Commission) pénteken bejelentette, úgy döntött, hogy nyomozást indít a HTC mobilkészülék gyártó által benyújtott panasz alapján az Apple ellen.
-
Ingyenes internetezés kulcsrakész hekkereszközökkel
Egy kínai kereskedő úgy gondolta, hogy hekkelési képességekkel ruházza fel a felhasználókat, és egy olyan komplett termékcsomagot állított össze, amellyel egyszerűen lehet nem megfelelően védett vezeték nélküli hálózatokat törni.
-
Kína a Conficker féreg fellegvára
Az egyik legjelesebb ázsiai biztonsági szervezet szerint Kínában még mindig óriási problémákat okoz a Conficker féreg, amely tavaly több mint hatmillió számítógépen élősködhetett.
-
Kibertámadások: újabb botrányok, tétlenkedő államok
A számítógépes bűnözés és a kibertámadások nemzetközi szinten egyre komolyabb vitákat váltanak ki. Egyetemi kutatók újabb, kínai hekkerakciókra lettek figyelmesek, miközben a Google ezúttal Vietnámmal szólalkozott össze.
-
A kínai szürke piacon az Amazon Kindle
Beviszik a Kindle e-book olvasókat az országba és házalnak velük. Az Amazon hivatalosan nem értékesít Kínában, de sokan igen. Idén 3,5 millió darab e-reader eladását várják a helyi piackutatók.
-
Nem cenzúráz többé a Google
A Google hétfőtől hongkongi keresőjére irányítja át a google.cn-re érkező forgalmat. A tárgyalások nem haladnak a kínai vezetéssel, egyre valószínűbb az április 10-i kivonulás, ám ennek mértéke továbbra is kérdés tárgya.
Tipikus számítóközpont nem létezik. Az adatközpontok méretben, a beépített szerverek számában, biztonsági szintben, rendelkezésre állási fokban és számos egyéb jellemzőben is különböznek egymástól. A klimatizálás tekintetében azonban többnyire egy uralkodó nézet volt: az álpadlós technológia. Ez a rendszer olyan esetekben válik be, ahol az eszközök teljesítménye és így a hőveszteség kicsi.

