A keresztapák Skype-ot használnak
Milánói rendőrtisztek arról számoltak be, hogy különböző szervezett bűnözői csoportok, fegyver- és drogkereskedők, sőt még prostituáltakat futtató bandák is Skype-on kommunikálnak, ami lehetetlenné teszi a nyomozóknak, hogy lehallgathassák őket, mivel az informatikai cég nem kívánja titkosítási eljárását a hatóságokkal megosztani.
Mivel a lehallgatás a nyomozói munka egyik alapvető eleme, az olasz rendőrök keze szinte teljesen meg van kötve. Beszámoltak konkrét esetekről is. Egy kokaindíler például telefonon beszélt ügyfelével, de amikor az anyag átadásáról kezdtek tárgyalni, utasította kuncsaftját, hogy Skype-on folytassák az egyeztetést. Ha ez nem lenne elég, még a vezetékes és mobil telefonbeszélgetések lehallgatását is kizárólag a legkomolyabb bűnesetekre akarják korlátozni az olasz politikusok.
Bajor fülek
Nem ez az első eset, hogy állami szerveknek meggyűlt a baja a Skype-használattal. Tavaly a Bajor Igazságügyi Minisztérium kért ajánlatot arra, hogy technikailag lehetővé váljon a Skype-hívások lehallgatása. Ez egyébként megvalósítható a fejlesztő titkolózása ellenére is. A problémát az jelenti, hogy a - szó szerinti - kémprogramot telepíteni kell a célszemély számítógépére, ami sok esetben jogi, fizikai vagy egyéb okból megvalósíthatatlan.
Ennek ellenére több helyen (például az Egyesült Államokban) használnak úgynevezett policeware-eket a nyomozáshoz. A népszerű vírusirtó és egyéb kártékony programokat eltávolító szoftvereket gyártó cégek pedig meglehetősen homályos válaszokat adnak, ha a policeware-ek észlelésével és eltávolításával kapcsolatban kérdezik őket.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.