Késlekedő Opteron, kétmagos Celeron

2007. december 7., 11:46
Az AMD késlelteti a négymagos Opteron processzorok szállítását. Januárban megérkezik az első kétmagos Celeron az Inteltől.

Az AMD szerdán bejelentette: késlelteti a négymagos Opteronok szállítását, hogy "finomhangolhassa" azokat. Mint ismeretes, az AMD hibát talált a processzor harmadszintű gyorsítótárában. A cég partnereivel karöltve dolgozott a javításon, hogy 2008 első negyedévében megkezdődhessen a szállítás igazán nagy tételekben. Ez alaplapi BIOS-frissítést is tartalmaz. A késedelem sajnos jelentősen érinti a céget, mely már így is piacot vesztett az Intellel szemben a szerverprocesszorok terén. Az Intel már 45 nanométeres gyártástechnológiával készíti processzorait, míg az AMD az Opteronok (Barcelona, K10) 65 nanométeres technológiájú gyártását most szándékozik beindítani.

Tajvani alaplapgyártók kiszivárogtatták, hogy mindössze januárig kell várnunk az első, kétmagos, belépőszintű processzorra, az Intel Celeron E1000-es szériájára. Szerintük január 20-án debütál az E1200-as, melynek órajele 1,6 gigahertz lesz, külső órajele 800 megahertz és 512 kilobájt másodszintű gyorsítótárral bír majd. A szokásos ezerdarabos nagykereskedelmi tételben mindössze 53 dollárba kerül majd.

Ugyanazon a napon számos új asztali gépekbe szánt processzor is megjelenik: a négymagos (Yorkfield kódnevű magra épülő) Core 2 Quad-ból három, illetve négy kétmagos (Wolfdale) Core 2 Duo. Januárban a Core 2 Extreme család is bővül majd. A QX9770 3,2 gigahertzes órajelen dolgozik majd, 1600 megahertz külső órajellel és 12 megabájt L2 gyorsítótárat kap. A 136 watt TDP-jű processzor árcéduláján 1399 amerikai dollár olvasható - szintén ezerdarabos tételre értve. Ez után, de még március előtt megjelenik majd a QX9775 is, 3,2 gigahertzes órajellel, 1600 megahertzes FSB-vel, 12 megabájt L2 cache-el, 150 watt TDP mellett. Ennek ára 1499 dollár lesz ezres tételben.

A Core 2 Duo E4000-es sorozat is bővül majd egy 45 nanométeres gyártástechnológiával készülő darabbal. Ennek paraméterei - 1066 MHz FSB, 3MB L2 cache, 65W TDP - már javarészt ismertek, de a modellszáma még nem ismert.

 

intelcpu2.jpg
forrás: Digitimes 
 

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ