Kétmillió vírust irtott ki a Microsoft

2008. június 25., 07:48
A szoftvercég júniusi biztonsági frissítése meglehetősen hatékonynak bizonyult néhány jelszólopkodó trójai ellen.

A számítógépes kártevők egyik népes táborát azok a kártékony programok jelentik, amelyek legfőbb célja, hogy a fertőzött rendszerekről minél több jelszót tulajdonítsanak el, majd azokat az Interneten keresztül eljuttassák a támadókhoz. Nagyon sok ilyen károkozó kifejezetten az online játékok esetében használatos bejelentkezési adatokra kíváncsi, miközben különféle windowsos, illetve szoftveres sebezhetőségek révén próbálnak terjedni és végezni a tevékenységüket. Ezek közé tartozik többek között az a Taterf nevű féreg is, amely ellen a Microsoft ebbe a hónapban komolyan felvette a küzdelmet.

A Microsoft a júniusi biztonsági hibajavításainak kiadásával egy időben - mondhatni menetrendszerűen - frissítette a kártékony programokat eltávolító Malicious Software Removal Tool segédeszközét. Ezzel felkészítette az alkalmazását arra, hogy az képes legyen felismerni és eltávolítani a Taterf férget.

A Microsoft statisztikái szerint eddig több mint kétmillió PC-n sikerült felismerni és eltávolítani a Taterf férget. A frissítés kiadását követő egy napon belül már 700 ezer rendszert sikerült megtisztítani a kártevőtől. Ez egy nagyon jelentős szám. Utoljára tavaly szeptemberben volt egy hasonló méreteket öltő vírusirtás, amikor a Microsoft a Storm Worm ellen adott ki védelmi megoldást.

A Microsoft biztonsági szoftverösszetevője - talán nem meglepő módon - Kínában bukkant rá a legtöbb Taterf féregre. Ott több mint félmillió PC-ről távolította el a kártékony programot. Az országok ez irányú toplistájának második helyére Tajvan került (280 ezer fertőzött PC-vel), melyet Spanyolország, az Egyesült Államok és Korea követett.

Roger Thompson, az AVG kutatási vezetője elmondta, hogy a jelszólopásra alkalmas kártevők sokszor nagyon kifinomult támadási technikákat vetnek be. Majd hozzátette, hogy a legtöbb ilyen jellegű kártevő a World of Warcrafthoz tartozó jelszavak után mutatja a legnagyobb érdeklődést.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

2 hozzászólás

  1. Szekiatti írta:
    2008-06-25 13:48:36

    2 milló? Nem is rossz egy olyan terméktől, amirő folyton azt hangoztatják, hogy nem küld "haza" semmilyen infot. Akkor ez most légből kapott hir, vagy hazatelefonál a win? :)

  2. sangabe írta:
    2008-06-25 19:54:18

    Ezek közé tartozik többek között az a Taterf nevű féreg is, amely ellen a Microsoft ebbe a hónapban komolyan felvette a küzdelmet. Léteznek már helyesírást ellenőrző programok. bocs :-(

ESET Online Vírusirtó