Ki lesz a HP új vezérigazgatója?
A piaci elemzők buzgón igyekeznek összeállítani a HP megüresedett vezérigazgatói székére eséllyel pályázó szakemberek listáját. Mark Hurd, a cég korábbi sikerembere pénteken, egy szexbotány kapcsán távozott a vállalattól.
Érdemes megjegyezni, hogy 2005-ös kinevezése előtt sem a szakma, sem pedig a sajtó nem számított arra, hogy ő vezetheti majd az informatikai megavállalatot. Hurd szerződtetése előtt a The Wall Street Journal arról cikkezett, hogy a HP vezetői „egy olyan sztár-vezérigazgatót keresnek [a pozícióra], aki egy éves szinten legalább negyvenmilliárd dolláros bevétellel rendelkező céget menedzsel." A most távozó vezér átigazolása előtt az NCR vezérigazgatójaként dolgozott: a vállalat akkoriban alig több mint hatmilliárd dolláros bevétellel dicsekedhetett.
Az elemzők ennek ellenére is úgy gondolják, Hurd egykori vetélytársai ismét eséllyel pályáznak a posztra. Köztük Michael Capellas, a Compaq egykori vezérigazgatója és Joseph Tucci, az EMC első embere.
Természetesen a HP vezető tisztségviselői is szóba kerültek: így Ann Livermore, a vállalati üzletágért felelős alelnök és Vyomesh Joshi a HP képfeldolgozási és nyomtatási divíziójának veteránja. Szintén házon belüli esélyesnek tartják Todd Bradley-t, a nemrégiben felvásárolt Palm volt elnök-vezérigazgatóját, aki jelenleg a gyártó személyi rendszerekkel foglalkozó csoportját vezeti, szintén alelnökként.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.