Kihívásokkal teli év várható

A State of the CIO eredményei szerint idén sem lesz könnyű évük az informatikai vezetőknek. A felmérés megmutatja az IT-vezetők szerepét a szervezetben: a költségvetési felelősségeket, az üzleti és vezetési kihívásokat, illetve azokat a kulcsfontosságú ismereteket, amelyek ehhez a munkakörhöz manapság szükségesek. A legutóbbi, 2012 State of the CIO online felmérésre 2011. szeptember 12. és szeptember 21. között került sor 596 IT-vezető részvételével. Noha nem minden megkérdezett válaszolt minden kérdésre, a felmérés kellő pontossággal mutatja meg, miképpen gondolkoznak a szakma vezetői.
Nagy vonalakban összegezve, az informatikai vezetők jelentős többsége számol azzal, hogy az egész világot érintő gazdasági válság hatása az elkövetkezendő három évre mindenképp árnyékot vet, míg közel 2/3-uk szerint az álláspiac helyzete is negatív hatást gyakorol vállalatuk működésére. A felmérésben részt vevő CIO-k hetven százaléka látja úgy, hogy a nehézségek iparági szintűre emelkedtek, és közel kétharmaduk számít kihívásokra az üzleti kilátások terén is.
Az IT-vezetők 69 százaléka véli, hogy a vállalati biztonságot érintő növekvő fenyegetések az elkövetkezendő 3 évben gondot okozhatnak – ennek ellenére 63 százalékuk derűsen látja a jövőt. Mi több, 10-ből minden negyedik megkérdezett szerint a feltörekvő országok – mint Kína és India – erősödő gazdaságának pozitív hatását saját bőrükön is érezni fogják.
Itt érdemes mindjárt megjegyezni, hogy a CIO-k jövőképe azoknál a cégeknél jobb (48 százalék, szemben a 34%-nyi teljes válaszadóval), pláne iparági szinten is (42 százalék a 28-hoz képest), ahol az IT-részleget egyenrangúnak tekintik a vállalaton belül, azaz az informatika szerepének megítélésével nincsenek problémák.
A CIO-kat kiiktatják az üzleti döntéshozatalból?
Az adatok azt mutatják, hogy bár a CIO-k az utóbbi években – legalábbis a megkérdezett 596 vezető 57%-a szerint – némi stratégiai befolyásra szert tettek, leginkább mégis csak szolgáltatónak vagy egyszerű technológiai együttműködőnek tekintik őket. További 21% szerint az IT-t nem értékelik kellőképpen, és túl költségesnek tartják.
A 2010-es felmérés azt mutatta: a CIO-k számára szükségessé vált, hogy ne csak a puszta IT-feladatokra helyezzék a hangsúlyt. A gazdasági válság hatásai miatt ugyanis nem volt elegendő a technológiai háttér biztosítása, szükségessé vált elsajátítani a vásárlók fejével való gondolkodás képességét. Bár az üzleti szoftverek fejlesztése, amelyek segítségével analizálni lehet az eladási adatokat, továbbra is fontos feladat volt, mégis távol tartja az IT-szakembert az élő, lélegző, pénzét elköltő vásárlótól.
Éppen ezért vált a vállalatok számára elsődleges prioritássá a vásárlók megszerzése és megtartása. A cégek minden alkalmazottjának – köztük az IT-vezetőknek is – a vásárló lett az elsődleges célpont. A megkérdezett CIO-k közül sokak számára a vezetői képesség is fontosabbá vált, mert az alkalmazottak motiválása a vállalat legfőbb céljainak elérésének irányába kulcskérdés lett.
A technológiai prioritások is jól mutatják ezt a paradigmaváltást. Például a CIO-k által 2009-ben törölt vagy parkolópályára tett projektek legtöbbje infrastrukturális fejlesztés (39 százalék) volt. Előtérbe kerültek viszont az olyan projektek, amelyek növelték a végfelhasználói produktivitást (63 százalék), javították a termékek minőségét (53 százalék) vagy segítettek új kínálat létrehozásában (39 százalék).
2011-re a helyzet úgy tűnt, megváltozott. A válság mintha enyhült volna, és a CIO-k projektjei is változni kezdtek. Az innováció ismét előtérbe került, és komoly hangsúlyt kapott a produktivitás. Vagyis hogy nem kell minden dolgozónak a vásárlók megszerzésével és megtartásával foglalatoskodnia, és a CIO-k számára fontosabbá vált a minőség a mennyiségnél. Nem a vásárlók száma lett a lényeg, hanem hogy adott vásárló mennyi nyereséget jelent a cégnek.

Hatalmas különbségek a kulcsterületeken
A CIO-k elkezdtek olyan projektekkel foglalkozni, amelyek hatása csak hosszú távon lesz érzékelhető, és a költségcsökkentés háttérbe szorult. A beérkezett válaszok egy jelentős része azt mutatja, a CIO-k és az üzleti vezetők bizony másképpen tekintenek bizonyos kulcskérdésekre: mégpedig a költségcsökkentésre és a konkurenciára. Többségük ezt a két kérdést általában kevésbé fontosnak tartja, márpedig ha nem ugyanúgy gondolkozik valaki a pénzről és a konkurenciáról, ugyan miképpen tud segíteni az üzleti célok elérésében?
A CIO magazin összefogott a Forrester Research-csel és 377 nem IT-vezetőt is bevontak a felmérésbe. Amíg a gazdasági vezetők 84%-a szerint a költségcsökkentés az egyik legfontosabb dolog, a CIO-k mindössze 37%-a gondolkozik hasonlóképpen. Hasonló számok jöttek ki a konkurenciát illetően. Az élet sok területén a vélemények eltérése nem okoz különösebb problémát, de a szóban forgó kérdések bizony a komolyabbak közé tartoznak. Az ilyen eltérések vezetnek olyan IT-projektekhez, amelyek nem hozzák meg az üzleti részleg által elvárt eredményeket. A CIO-nak minden esetben fel kell tennie a kérdést: egy projekt segíti a céget a növekedésben, vagy esetleg több bevételhez juttatja azt? Szerencsére – több nagy cég CIO-inak stratégiáját megvizsgálva – vannak jó példák is.
A nagyágyúk azt javasolják IT-s kollégáiknak, hogy elsősorban a cég egyik alkalmazottjaként gondoljanak magukra, és csak másodsorban az osztályuk részeként: dolgozzanak a vállalat legfőbb céljaiért. Az IT és az üzleti részleg kapcsolatának fejlődése nem tartozik a leggyorsabbak közé. A CIO számára nem könnyű feladat elmagyarázni, mit is csinál voltaképpen, mert nem feltétlenül talál hallgatóságra. Minden egyes nap bizonyítani kell. A vállalat céljainak gyors megértéséhez az IT-részlegnek árgus szemekkel kell figyelnie a salest és a marketinget. Ezek a részlegek állnak az első vonalban, és megítélésük sokban függ attól, mennyire teszik boldoggá az ügyvezetőt vagy a gazdasági igazgatót.
Problémák a munkaerőpiacon
Annak érdekében, hogy egy cég elérje a céljait, elengedhetetlen a megfelelő emberek felvétele megfelelő pozíciókba. De a munkaerő-felvétel mind IT-n belül és kívül komoly kihívás a jelenlegi gazdasági helyzetben. Sok cégnek egyszerűen nincs pénze, hogy új dolgozókat vegyen fel. Azok közül, amelyeknek van, sokan szembesülnek azzal, hogy az elérhető alkalmazottak nem feltétlenül felelnek meg az igényeiknek.
A CIO-k 57%-a aggódik amiatt, hogy a jelenlegi foglalkoztatottság stagnálása ártani fog cégüknek, és ez a szám 69%-ra emelkedik, ha csak az észak-amerikai válaszadókat tekintjük. Az egyik komoly probléma, hogy az emberek helyhez kötöttek. Ahogy a gyenge gazdaság miatt csökkennek a lakáseladások, a munkaerő egyre kevésbé mobil. Ha az emberek nem tudnak otthont váltani, kisebb választékból meríthetnek a HR-esek.
Már a 2011-es felmérésből is kiviláglott, hogy az innováció elengedhetetlen feltétele: több ember az eszközök széles választékával dolgozzon együtt. Azok az alkalmazottak, akik könnyedén és gyorsan képesek kommunikálni, adatokat megosztani, hatékonyabbak. Egy videokonferencia képes elősegíteni egy adott probléma gyorsabb megoldását a több szem többet lát elv alapján. De a technológia nem tudja pótolni a megfelelő képességeket. Éppen ezért lenne szükséges, hogy minél több és képzettebb potenciális alkalmazottból lehessen választani adott munkakör betöltésére.
Még nagyobb kihívások
A felmérésben az IT-vezetők 69 százaléka vette számításba, hogy az elkövetkezendő 3 éven belül biztonsági probléma sújtja majd szervezetét – nem véletlen, hiszen a vállalatok életében egyre nagyobb teret nyernek a legújabb trendek; mivel az adatok állandó mozgásban vannak, jóval nehezebb is védeni őket.
A mobilalkalmazások és felhőszolgáltatások elterjedésével a CIO-k vállára egyre jobban nehezedik majd a döntés: mely belső és ügyféladatokat kell házon belül, és melyeket a felhőben tárolni, s ahogy egyre több ügyfél és alkalmazott éri el az adatokat okostelefonokról vagy tabletekről, a CIO lesz az, akinek meg kell találnia a legjobb megoldást ezek megóvására is. Ez azt jelenti – a felmérés szerint –, hogy 3–5 éven belül a technológiai változások okán a CIO-k számára egyre nagyobb feladat lesz a biztonság- és a kockázatkezelés is.
Változó szerepek
2012-ben várhatóan a felhasznált technológiák miatt a CIO-k szerepében is változás áll majd be. Az elemzések, a felhő, a mobilitás és a közösségi hálózatok fogják a főszerepet játszani. Persze ezeknek a technológiáknak a hatása cégről cégre változik majd. A vizuális analitika is vélhetően nagyobb szerephez jut a cégek mindennapi életében – a táblázatok, grafikonok, animációk segíthetnek a produktivitás növelésében: az emberek könnyebben fogják fel a dolgok jelentőségét képek, mintsem listák és számok alapján, különösen a mobileszközök limitált méretű kijelzőjén.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.