Kiszállt a BTel

2011. december 8., 13:43
Kihagyja a BTel a lehetőséget, és nem vesz részt azon a frekvencia-árverésen, amely egy negyedik mobilszolgáltató piacra lépését teszi majd lehetővé. A cég 2012-ben virtuális mobilszolgáltatóként akar a magyar piacra lépni.

 

A Business Telecom (BTel) visszalépésének okairól az IT Cafénak nyilatkozott. A kecskeméti távközlési vállalat vezérigazgatója, Takács Krisztián cáfolta azokat a pletykákat, mely szerint ők lennének az MVM és a Magyar Posta mellett a harmadik szereplői egy, a frekvenciáért induló konzorciumnak. A vezérigazgató elmondta, hogy nem csatlakoztak egyetlen, a magyarországi mobilpiaci megjelenés iránt érdeklődő konzorciumhoz sem, és így nem jelentkeznek a frekvenciasávban meghirdetett aukcióra.

 

A cég ma azt is bejelentette, 2012-ben virtuális mobilszolgáltatóként szeretne belépni a magyar mobilpiacra. Takács Krisztián elismerte, hogy bár benne volt a pakliban az is, hogy konzorciumi szereplőként megpróbálkoznak a frekvenciapályázaton történő indulással, végül azonban mégis az MVNO (önálló hálózattal nem rendelkező virtuális mobilszolgáltató) modell mellett döntöttek.

Előzmények

A kecskeméti szolgáltató még nyár elején jelentette be, hogy be akar lépni a mobilszolgáltatók piacára, de menetközben kiderült, hogy nem tudja teljesíteni a részvételi feltételeket - többek között nem rendelkezik 2 millió lakossági ügyféllel a hírközlési ágazatban. Ekkor merült föl a konzorcium ötlete. Takács Krisztián úgy nyilatkozott, hogy bár a Magyar Posta-MVM felálláshoz való csatlakozás is érdekelte őket, két másik konzorciummal folytattak komoly tárgyalásokat. A szolgáltató végül stratégiai okok miatt döntött az MVNO modell mellett.

Kínaiak is labdába rúghatnak?

Míg - ahogy korábban nálunk is olvashatták - a Napi Gazdaság értesülései szerint a frekvenciákért induló, állami vállalatokat tömörítő konzorciumba az MVM és a Magyar Posta mellett harmadikként a Magyar Fejlesztési Bank száll be, az IT café iparági forrásaiból az derül ki, hogy az állami társulás mellett egy kínai szereplőket a tagjai között tudó konzorcium is a komoly érdeklődők között van. Egyelőre mindenki csak találgat.

A jelentkezés egyébként ma 14 órakor zárul le, valószínűleg holnap derül ki, kik lesznek a frekvenciáért induló verseny résztvevői. A nagy kérdés még mindig az, hogy végül létrejön-e majd egy többségi állami tulajdonban lévő mobilszolgáltató.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ