Kiszáll a Siemens a Fujitsu-Siemensből

2008. november 5., 09:49
A vegyesvállalatról szóló megállapodás egy év múlva járt volna le, a Siemens hamarabb eladja részesedését.
Kedden a két cég bejelentette, hogy a Fujitsu 450 millió eurót fizet a Siemens 50 százalékos tulajdonrészéért a Fujitsu-Siemensben. A tranzakció jövő év április elsején zárul le, addig a cég továbbra is vegyesvállalatként működik.

A céget 1999 őszén hozták alapították és mára az egyik legnagyobb európai PC-szállító lett. Ma 36 országban van jelen és 6,6 milliárd eurós árbevétel mellett nyereséget is termel. Ennek ellenére a Siemens a továbbiakban az ipari, energetika és egészségügyi IT-rendszerekre kíván koncentrálni. A megállapodás tíz évre szólt, tehát egyébként is lejárt volna 2009 októberében. A keddi bejelentések közé tartozik az is, hogy személyes okokból lemondott posztjáról Bernd Bischoff vezérigazgató. Helyét Kai Flore, a vállalat pénzügyi vezetője veszi át.

A Fujitsu-Siemens november 12-13-án Augsburgban tartja meg éves rendezvényét, a VisIT 2008-at.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Optimalizáljuk a számlafeldolgozás költségeit!

Mészáros Tamás, CNW A bejövő számlák, szállítólevelek hatékony feldolgozása, rendszerezett kezelése, ellenőrzése minden szervezet számára nélkülözhetetlen, csak úgy, mint a számlafeldolgozás költségeinek minimalizálása. Szakértői cikkünkben ezúttal az automatizált számlafeldolgozás előnyeit mutatjuk be. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ