Kiút az öregedő HP 9000-es szerverekből
A régi, 9000-es szerver platform a mára nyugdíjba vonut PA-RISC processzorokra épül, míg az új integrity kiszolgálók Itanium lapkákra épülnek. Sok ügyfél, akiket nem szorít épp a teljesítmény növelésének kényszere továbblépésre a régi mondásnak ad igazat, miszerint: „Ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani."

Vannak azonban más érvek is az átállás mellett. Az új hardver lényegesen kisebb helyen elfér és kevesebb energiát fogyaszt, így azok, akik továbblépnek, sokkal többet hozhatnak ki ugyanabból az adatközpontból. Emellett problémát jelent az is, hogy új alkalmazásaikat a régi rendszer nem támogatja.
Megoldást jelenthet, ha egy másik Unix platformra váltanak, persze a HP inkább szeretné, ha igénybe vennék az új HP-UX 11/v3 (HP-UX 9000) konténert. A konténer ebben az összefüggésben egy virtualizált környezet, mely lehetővé teszi a régi alkalmazások futtatását az új hardveren.
„Az ügyfelek megfoghatják az egész HP 9000-es szoftver környezetet, berakhatják egy konténerbe és futtathatják az új integrity kiszolgálón" mondta Lorraine Bartlett, a HP kritikus üzleti rendszereinek globális marketingjéért, stratégiájáért és működéséért felelős alelnök. Bartlett szerint a virtualizációból eredő teljesímény hátrányért bőven kárpótolja az ügyfeleket a sokkal erőteljesebb hardver. A HP-UX 9000 konténer egy ingyenes kiegészítő a HP-UX felhasználók számára.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.