Klotz Tamást leigazolta a Microsoft
A Microsoft új munkatársa informatikai kutatómérnökként kezdte szakmai pályafutását, a későbbiekben pedig projektvezetőként és szoftver-architektúra tervezőként dolgozott. Mintegy 15 évet töltött az Oracle-nél különböző pozíciókban - értékesítési tanácsadó, üzletfejlesztési menedzser -, majd 2005-től a magyar leányvállalat marketing igazgatója, 2006-tól pedig a közép-kelet-európai régió technológiai marketingmenedzsere lett. A Microsofthoz az IVSZ főtitkári pozíciójában eltöltött 2 év után csatlakozott, ahol államigazgatási és EU-s körökben képviselte az informatikai iparág érdekeit.Klotz Tamás a Microsoftnál a köz- és a versenyszféra közötti, az állampolgárok javát szolgáló együttműködések létrehozásáért, ezek megerősítéséért, valamint az államigazgatási technológiai elvárásoknak való megfelelésért felel.
Klotz, aki a vállalat felsővezetői csapatának is tagja lett, így vall feladatáról: „Nagy érdeklődéssel és várakozással készülök a kihívásokra, amelyeket a világ legnagyobb szoftvercége tartogat számomra. Csapatjátékosként örömmel kapcsolódom be egy kiváló társaság hétköznapjaiba, és igyekszem minél hatékonyabban hasznosítani korábbi szakmai tapasztalataimat. Mint üzletfejlesztési technológiai igazgató azon leszek, hogy olyan projekteket hozhassak tető alá, amelyek hozzájárulnak e-Magyarország megerősödéséhez és közelebb hozzák a magyar állampolgárok számára a legmodernebb elektronikus közigazgatási szolgáltatásokat."
A Microsoft új üzletfejlesztési technológiai igazgatója 1988-ban szerzett villamosmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen, amit 2004-ben a New York Rochester University és a BME közös képzése keretében MBA közgazdász diplomával egészített ki.



Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást.

0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.