Középpontban az Origo Zrt. új stratégiája

2010. június 3., 16:10
Az internetes médiavállalat vezetői bejelentették, hogy kiemelt prioritásként fejlesztik az iWiW közösségi oldalt, és a Freemail levelezőrendszer felhasználónkénti tárhelykapacitása jelentősen,10 GB-ra növekszik. Hamarosan indul a felhasználói tartalmak előtt új lehetőségeket nyitó Postr blogszolgáltatás is.
Az Origo Zrt. célja, hogy a digitalizálódó médiaipar élenjáró szereplője legyen. A társaság vezetői- Vaszily Miklós vezérigazgató és Novák Péter általános vezérigazgató-helyettes - a cég fejlesztési terveiről számoltak be a tegnapi sajtóbeszélgetésen.

Vaszily kiemelte, hogy az Origo Zrt. a három képernyős stratégia megvalósításában látja a fejlődés kulcsát. A tavalyi, nehezebb év után, az idén már növekvő bevételt terveznek a cég vezetői. „A bevételeink növekedését a már folyamatban lévő és indulás előtt álló termékfejlesztésektől, a fókuszált üzletfejlesztéstől, illetve a kereskedelmi csapatunk megerősítésétől várjuk" - tette hozzá Novák Péter.

 


Vaszily Miklós újságírók társaságában ismerteti terveit

 

2010-ben a fejlesztések egyaránt és arányosan érintik mind a tévé-, mind a webes, mind a mobilszegmenst. Ezek közül az adott területekért felelős szakemberek emeltek ki néhányat.

A tavaly ősszel indult OzoneNetwork és LifeNetwork tévécsatornák 1,2 millió háztartásban váltak elérhetővé, és a kábelszolgáltatókkal jelenleg is folynak tárgyalások a további terjeszkedés lehetőségeiről. A valós idejű 3D-s megjelenítéssel készülő OzoneNetwork időjárási műsorok sikerrel mutatkoztak be a világ legnagyobb televíziós vásárán, a Las Vegas-i NAB Show-n. A saját gyártású műsorok súlya nő az elkövetkező hónapokban. Ezek közül az első a LifeNetworkön május végén, nagy érdeklődés mellett debütált új életmód reality műsor, amely már teljes mértékben a három képernyős stratégiai koncepció alapján készült. „Az elmúlt egy hónapban 253 ezer iWiW-felhasználó próbálta ki a műsor webes alkalmazását, közülük több mint hatezren jelentkeztek a műsorba is. Az iPhone-os és a más mobiltelefonokhoz készült alkalmazást pedig eddig több mint ötezren töltötték le" - számolt be az első eredményekről Koltai Péter tv- és termékmenedzsment igazgató.

A médiavállalat vezetősége a cég egyik legsikeresebb szolgáltatásának tartja az iWiW közösségi oldalt, amelynél - nyilván a Facebook egyre erősebb jelenlétére is válaszképp - tartalmi, funkcionális és megjelenésbeli változásokat is hoznak a következő hónapok. „Célunk, hogy olyan márkává tegyük az iWiW-et, amelyhez érzelmileg még inkább tudnak kötődni a felhasználók, kihasználva a lokális relevanciát" - hangsúlyozta Novák Péter, majd hozzátette: jelenleg a legtöbb figyelmük az iWiW-re összpontosul, és kiemelt projektként kezelik.

Emellett az origo.hu portálnál is jelentős fejlesztések zajlanak, elsősorban mobil fronton. Most zajlik a honlap iPadre, iPhone-ra és Androidra való optimalizációja. Ezenkívül a közelmúltban befejeződött az archív tartalmak címkézése, az adatbázis segítségével 370 ezer cikk böngészhető és kereshető immár kulcsszavak segítségével is.

„Jelentős állomáshoz ért az [origo] a viselkedésalapú tartalomszolgáltatás megteremtésével. Az új hirdetés- és tartalom targetálási lehetőségekkel arra törekszünk, hogy az olvasó és a hirdető is a lehető legelégedettebb legyen azzal, amit kínálunk neki. Az olvasók számára érdeklődési körükbe tartozó tartalmakat tudunk ajánlani. A hirdetők pedig a kommunikációjukban hatékonyabban tudják elérni a célközönségüket. Az új hirdetési megoldás révén pontos demográfiai csoportokat, földrajzilag akár megyéket, illetve érdeklődési csoportokat tudnak holtszórás nélkül megszólítani" - fogalmazott Weyer Balázs, az [origo] főszerkesztője.

Bejelentette azt is, hogy a közeljövőben a vállalat blogszolgáltatást indít, Postr néven, amit az iWiW-vel is szorosan integrálnak majd. A szolgáltató bevezetésével az Origo egyik célja az, hogy a közösségi tartalmakat az eddigieknél lényegesen hangsúlyosabban jelenítse meg a portfólióban.

Olvassa el a Computerworld korábbi interjúját Vaszily Miklóssal, az Origo Zrt. vezérigazgatójával!

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ