A Kreml cirill doméneket akar

2008. június 12., 10:12
Az orosz vezetés attól tart, hogy az orosz nyelv veszít jelentőségéből a volt szovjet köztársaságok helyi nyelvével és az angollal szemben.

Dmitrij Medvegyev, Oroszország elnöke szorgalmazná a cirillbetűs domének bevezetését és használatát. Az ötlet annak a programnak a részeként merült fel, amelynek során igyekeznek az oroszt, mint globális nyelvet népszerűsíteni. Az orosz jelenleg a hatodik a legtöbb ember által beszélt nyelvek sorában a mandarin kínai, az angol, a hindi/urdu, az arab és a spanyol után. Medvegyev szerint világszerte 300 millió ember kísér figyelemmel valamilyen orosz nyelvű médiát, ezért a cirill doménnevek alapvetően szükségesek lennének a nyelv fontosságának növeléséhez, "melyet elnökként kulcsfontosságú feladatának tart".

"Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy a jövőben elérjük a cirill internetes doménnevek használatát - ez nagyon komoly dolog" - mondta Medvegyev az Orosz Sajtó Nemzetközi Kongresszusán tartott beszédében. "Úgy vélem, igen jó esélyünk van arra, hogy kiharcoljunk egy ilyen döntést az internet világában."

cirilldomain.jpg

Medvegyev igyekszik az internethez értő ember képét sugározni, ami nagy valószínűséggel nem csupán egy felvett póz. Azon túl, hogy úgy nyilatkozott: minden reggel az interneten néz körül hírek után, közszereplései alkalmával is már látták mobiltelefonján keresztül szörfölni a neten.

Jelenleg - mint a legtöbb országban - az orosz internetes oldalak is latin betűs doménneveket használnak. A címek leggyakrabban .ru, egyes esetekben .su végződésűek. Az utóbbi a Szovjetunió (Soviet Union) létezésének idejéből származó örökség.

Oroszország a .rf - Russian Federation - Orosz Föderáció - doménvégződés bevezetését akarja elérni, de cirill írás szerint.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Optimalizáljuk a számlafeldolgozás költségeit!

Mészáros Tamás, CNW A bejövő számlák, szállítólevelek hatékony feldolgozása, rendszerezett kezelése, ellenőrzése minden szervezet számára nélkülözhetetlen, csak úgy, mint a számlafeldolgozás költségeinek minimalizálása. Szakértői cikkünkben ezúttal az automatizált számlafeldolgozás előnyeit mutatjuk be. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ