LCD-gyár épülhet Zalában

2009. augusztus 11., 12:21
Folyadékkristályos kijelzőket (LCD) gyártó üzem zalai létesítését tervezi egy vállalkozás – írta kedden a Zalai Hírlap.

A Ketrax Hungary Kft. tárgyalást folytat a koreai székhelyű NexDisplay nevű céggel: a vállalkozás tervei szerint egy LCD-kijelzők gyártására szakosodott üzemet szeretnének Zala megyébe telepíteni, amely akár 2 ezer főt is foglalkoztatna a jövőben – tudta meg a Zalai Hírlap Krajczár Jenőtől, a Ketrax Hungary ügyvezetőjétől.

A leendő helyszín kiválasztására négy ipari parkot látogattak meg Nagykanizsa és Zalaegerszeg térségében és felvették a kapcsolatot az érintett önkormányzatokkal.

Technológia Dél-Koreából
A koreai fél csak a technológiát adná kutatás-fejlesztési joggal, továbbá a termeléshez szükséges gépsorokat és azok letelepítését, valamint kvalifikált személyzetről gondoskodna a betanításra. A termelés beindításához az is szükséges, hogy a létszám harmada szakképzett legyen, ezért tárgyalások folynak a képzésről. A koreai féllel történt egyeztetés szerint a gyár kapacitása mintegy 700 ezer darab LCD-kijelző havi gyártására futná. Az ipartelepítési projektet jegyző vállalkozás vezetője szerint a jelenlegi igények alapján a 40 százalékát jelenleg is el lehetne helyezni a piacon.

A Ketrax Hungary Kft. felvette a kapcsolatot a Nemzeti és Gazdasági Minisztériummal, az ügyet a szaktárca az ITD Hungary Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség hatáskörébe utalta. A Zalai Hírlap szerint a vállalkozás további magánbefektetőket, valamint uniós forrásokat is szeretne bevonni a beruházás megvalósítása érdekében.

Nyomott áron fogynak az LCD-kijelzők
A nagyméretű LCD-kijelzők globális piaca az iSuppli piackutató cég előrejelzése szerint értékben 8 százalékkal,67,2 milliárd dollárra esik vissza idén 2008-hoz képest, mivel egyes gyártók már az előállítási költségeknél olcsóbban kínálták a termékeiket az első félévben.


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ