A T-Mobile hálózati összeomlásának krónikája

2009. december 4., 18:59
Senki ne aggódjon, ha nem tud ma valakit elérni - jeleztük délelőtt, miután a szolgáltató hálózatában gondok adódtak, ami miatt a parkolást és az autópálya használatát se lehetett mobillal fizetni. Gyorsan áttekintjük, mi is történt.

"A hívott szám nem elérhető" - ez az üzenet jelentkezett pénteken reggel, ha valaki T-Mobile-os számot próbált hívni. Ezenkívül a T-Mobile-os SIM kártyával rendelkező telefonokon "hálózatkeresés" felirat jelezte, hogy valamiért leszakadtak a hálózatról a készülékek.

A jelenség részben véletlenszerű volt: szerkesztőségünkben, ahol reggel már minden telefont újraindítottunk, így azok a hálózatot látszólag már megtalálták, még ekkor is előfordult, hogy "A" telefonról nem tudtuk felhívni a mellettünk lévő "B" telefont, míg "B"-ről "A"-t többnyire ugyanez sikerült. ("A" és "B" telefon is T-Mobile-os.)

Információink szerint az éjszaka folyamán a T-Mobile-nál szoftverfrissítéssel járó karbantartás volt, ez okozta a több cellában is előforduló problémát, ami miatt a vállalat azt javasolta ügyfeleinek, kapcsolják ki, majd kapcsolják vissza telefonjukat.

A távközlési cégnél nem tudták megmondani, hogy mikorra áll helyre a hajnali órák óta szünetelő szolgáltatás.

A T-Mobile.hu honlapon sokáig semmilyen nincs információ nem volt a hazai vezető szolgáltató eddigi vélhetőleg leghosszabb ideig tartó meghibásodásáról. A cég Twitter-oldalán pedig az alábbit közölték: "A hálózati problémával kapcsolatban lesz hivatalos tájékoztatás. Türelmeteket kérjük!". Hosszú órákon át az oldal egyáltalán nem frissült, majd 12:55 körül a Twitterre mégis kikerült egy link a vállalat honlapjának sajtószobájában található rövid sajtóközleményére.

Szerkesztőségünk tapasztalatai szerint egyébként a mobilinternet szolgáltatás működött, míg az SMS küldéssel és fogadással a hanghíváshoz hasonlóan ugyancsak gondok voltak. 

A leállás miatt pórul járhattak egyes autósok is: a mai napon nem tudták a parkolást és az autópálya matricát mobillal megvenni. Rosszul jártak azok a banki ügyfelek is, akik az internetbanki belépésükhöz és az átutalásaikhoz generált egyedi jelszavaikat a szolgáltató SMS-ben küldené el.

A vállalat nem sokkal dél után, szűkszavú sajtóközleményt juttatott el a sajtóhoz. A közlemény szövege szerint az elsősorban a hálózaton belüli hívásindításokat érintő, és a jelzett időtartamban fennálló zavart egy éjszakai, előre tervezett munka során keletkezett váratlan szoftverprobléma okozta. Ennek észlelését követően a rendszerszállítóval közösen még éjjel azonnal megkezdődött a hibaelhárítás, amelynek eredményeként a szolgáltatás fokozatosan áll helyre.

"A Magyar Telekom ezúton is köszöni ügyfelei megértését és türelmét. A probléma elhárításával a kapcsolatban a szolgáltató természetesen további tájékoztatással szolgál majd."

A cég a koraesti órákban jelezte: a szolgáltatás délután fél 4-re helyreállt. Kötbért nem kívánnak fizetni, pedig az NHH szóvivője korábban azt jelezte, 4 órát meghaladó leállás után az ügyfelek kötbérre jogosultak.

Frissítés: Az összeomlás napját követő hétfőn az NHH elnöke bejelentette: vizsgálat indult a T-Mobile-nál történtek kapcsán.

Frissítés: A pénteki összeomlást követő hét keddjén ismét gyengélkedett a T-Mobile. Körülbelül 2 órán keresztül adódtak gondok a hálózatban.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

28 hozzászólás

  1. J. írta:
    2009-12-04 11:21:32

    Kapcsolgathatom ki-be, akkor se igazán működik a rendszer. Meg a +36-tal sem. Úgyhogy köszi a T-Mobile jótanácsát... Mindenesetre egy "elnézést kérünk előfizetőinktől" vagy hasonló sms-t küldhetett volna a cég... minimum. Bezzeg, ha a számlával késnék, már kapnám a felszólító üzenetet, hogy "amennyiben nem rendezi..." blablabla... Csak pl. egy orvos esetében, akinek emberéletek múlhatnak az elérhetőségén, marha "jól" jött ez az egész dolog. Nem magamról beszélek, de esetemben is munkaeszköz a telefon, és ki vagyok akadva, hogy nem tudom reggel óta intézni normálisan az üzleti ügyeimet. Szóval, tök frankó...

  2. ... írta:
    2009-12-04 11:22:24

    Hurrá

  3. Hmmm írta:
    2009-12-04 11:24:38

    Biztos nem fizették ki a telefonszámlát:)) De, valóban legalább a honlapjukon lenne némi infó.

  4. hooker írta:
    2009-12-04 11:34:25

    éljenek a multik nekem pld befelé semmi kifelé mükszik hiába várom a hivásokat ami fontos lenne a hálózat csapdájában a piac vezetövel

  5. Szami írta:
    2009-12-04 11:34:30

    Igen, igen, be lehet ismerni a hibákat, sokkal többre becsülöm. Ki kell írni a t-mobile.hu-ra....

  6. Herby írta:
    2009-12-04 11:36:52

    Ilyen volt van és lesz is. Akár 99.9999%-os egy rendszer rendelkezésre állása akkor is van egy 0.0001%-os esély a leállásra. Az elnézését kérünk SMS jó ötlet lehet bár ez is extra forgalmat generál a T-Mobile hálózatán.

  7. Hmmm írta:
    2009-12-04 11:38:26

    Nem kell elkeseredni:)Telefonálni lehet csak kicsit körülményes.Újraindítás után egyből kell hívást kezdeményezni.Persze összesen csak egyet lehet:)vagy megint újraindítás. Az SMS ek is elmennek,de azt a fogadó csak újraindítás után kapja meg.Tehát ma mindenki percenként indítson újra:)))

  8. brada írta:
    2009-12-04 11:50:12

    A kiváló hálózat, kiváló készüléket érdemel. :) Ezt a reklámot most inkább eldugnám :)

  9. n_nagybig írta:
    2009-12-04 11:59:02

    Lehet, hogy új jelenség, de én tudok telefonálni! Csak nem annak akinek akarok! A memóriából indított hívás tévesen "mellé" megy és vad idegen emberek veszik fel a telefont. Kérdésem: ezt én fizetem?

  10. s írta:
    2009-12-04 11:59:51

    10 körül felkerült egy tweet ("A hálózati problémával kapcsolatban lesz hivatalos tájékoztatás. Türelmeteket kérjük!"), gondolom sms-ben hiába értesítettek volna, mivel nem kaptad volna meg.

  11. n_nagybig írta:
    2009-12-04 12:06:46

    Ja, azt a 9-hez nem tettem hozzá, hogy a számaim 06-30 és +36 is mentve vannak... Kérdésem ugyanaz!

  12. soma írta:
    2009-12-04 12:15:42

    Akkora a térerőm, hogy kilóg a kijelzőről, csak gyanús lett, hogy nagy a csend. Pedig vártam néhány fontost - számomra - ettől függött a mai bevételem és a holnapi beosztásom. Most már mindegy, én megindulok Kaposvárra. Ha szívtam, köszi!!!!!!

  13. akiami írta:
    2009-12-04 12:20:23

    Nekem 3G-n működik a hívásindítás és fogadás is gond nélkül

  14. peti írta:
    2009-12-04 12:24:49

    Piacgazdaságot, fogyasztó társadalmat akartatok? Itt van, nesztek.

  15. diVor írta:
    2009-12-04 12:24:50

    Én barátnőm apukáját küldtem el a T-boltba SIM kártyát cseréltetni reggel... Ez sem jött be :D

  16. Voltaire írta:
    2009-12-04 12:30:17

    Egyetértek Petivel. Úgy jártunk, mint az autós, aki annyira belebuzult az autózásba, hogy elfelejtett járni, a lábai meg elcsökevényesedtek. Vissza a természethez! Adjunk füstjeleket, tam-tamot, meg ilyesmit. A tüzép-telepeken meg a hangszerboltok előtt máris hatalmas sorok kígyóznak.

  17. N írta írta:
    2009-12-04 12:32:20

    A keresőbe írjátok be: t-mobile leállás, rögtön az első híradásban érdekes dolgokat olvashattok. Azért ez komoly. Lehet hogy a megoldás előbb utóbb vodafon lesz?!

  18. Sziklaszív írta:
    2009-12-04 12:56:26

    Nekem meg felhívta az ismerősömet a rendeszer az én számom megjelenítésével !!!!! Majd felhív a srác ,hogy miért kerestem. Erre én hülye vagy aludtam, hogy hívtalak volna és a lakásba rajtam kívül nincs senki. Majd rájöttem, hogy a rendszer csinálta magától ilyen már volt kb 1 hónapja is . Felhívtam a t-mobilt is , hogy közöljem velük de nem nagyon érdekli öket pedig lehet, hogy itt van az ördög elásva . Én vírusra gondolok. De ezt a világszínvonalú céget cége miket beszéleg szoval az a ki nem mondom mert perelnek szóval nem érdekli őket.

  19. lackó írta:
    2009-12-04 12:58:09

    Tényleg egy sms t azért küldhetnétek vaze hogy mi agáz.........................................................

  20. B.csibo írta:
    2009-12-04 13:02:17

    Jó az egész! Ha valaki a Golf játékban nem tud tovább lépni a szolgáltatója miatt, akkor mi a helyzet? Elveszett pontok és SMS-eket ki fogja kifizetni?

  21. N írta írta:
    2009-12-04 13:03:20

    Álítógal hibás szoftvert telepítettek, és ezért omlott össze a rendszer. Viszont ha ez tényleg így van akkor a mai nap ne is számítsunk megoldásra.

  22. petiii írta:
    2009-12-04 13:14:40

    érdekes az egész amugy...én speciel tmobileost egyáltalán nem tudok elérni. pannonos simán tudok bármikor, vodásat 3ból 1 alkalommal... vezetékest szintén simán. smst még nem probáltam...:) a másik ez az ujraindítosdi...én reggel 6kor arra keltem hogy anyám: "neked van térerőd????" ajj mondom...ránézek a telomra... nincs. elindultam otthonról fél7kor áhh mondom kikapcs-bekapcs és láss csodát jolett. néztem is.. full térerő..hivni azonban még semmit nem tudtam...majd óránként egyre jobb lett...itt jön a szövegem első része... na hi:)

  23. ernopapi írta:
    2009-12-04 14:28:36

    Egyébbként az internettel sincs minden rendbe

  24. igaz_magyar aki nem mszp-és írta:
    2009-12-04 14:50:11

    Úgy kell nekik. A náci t-com befosot. hahaha

  25. KeleMan írta:
    2009-12-04 20:22:48

    Én reggel 10-kor kapcsoltam be a telefonomat és semmi problémám nem volt Szegeden. Tudtam hívni is, fogadni is, mentek és jöttek az sms-ek is. Ja és még valami! Aki nem használja éjszaka a telefonját, mert pl. alszik, azoknak üzenem: Éjszakára ki kell kapcsolni a mobilt Emberek! :)

  26. Kritikus írta:
    2009-12-05 09:41:52

    Tisztelt Szalay Dániel! A cikk helyesírási és fogalmazási hibáktól hemzseg, melyet ilyen formában feltölteni a netre nem csak hogy felelőtlenség, de nagy fokú igénytelenség is a szerkesztő részéről, szerintem!

  27. Lacika 1976 írta:
    2009-12-05 11:38:19

    én is azthittem becsödölt a telefonom... pedig új a telóm... de aztán kinyomoztam mi a gáz....

  28. McKangi írta:
    2009-12-06 10:52:05

    Nemtudm mit csináltak,de a leállás óta a dominos mobilnetem letöltési sebessége megugrott a duplájára.


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ