Lehet csökkenteni a költségeket

2009. február 17., 16:21
Az üzemeltetés költségek csökkentését célozza meg az Albacomp Zrt. és a Hitachi Data Systems a stratégiai partnerkapcsolat erősítésével.

A gazdasági válság arra ösztönzi a nagyvállalatokat, hogy költséghatékony rendszereket üzemeltessenek. Az ehhez vezető egyik út az alkalmazás és infrastruktúra konszolidáció, melynek alapja lehet a tárolórendszerek konszolidációja. Egervári Dénes, az Albacomp műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy Magyarországon tárolórendszereket most nem csak azért vesznek az ügyfelek, mert fejlesztenek, hanem azért is, mert konszolidálják a rendszereiket. A konszolidáció, vagyis az erőforrások optimalizálása, jelentős megtakarításokra ad lehetőséget, hiszen a sokféle gyártótól származó, szétaprózott tárolórendszereket, hardvereket, alkalmazásokat az ügyfelek költséghatékonyabbá tehetik. Ma a döntéshozók nyitottak azokra az üzleti tervekre, ahol kimutatható, hogy az üzemeltetési költségek csökkenése révén 12-16 hónap alatt megtérül a befektetés, az üzemeltetési költségek csökkentésére pedig kifejezetten alkalmasak a Hitachi Data Systems rendszerek.

- A két cég között másfél éve megkezdett együttműködése most ért be, az Albacomp jelenleg egy 100 ezer dollár értékű HDS-alapú tároló rendszer tervezésén és építésén egy hazai nagyvállalatnál. Folyamatban van egy másik, ennél is nagyobb értékű projekt megvalósítása - tette hozzá Egervári Dénes.

- Egy jól megtervezett háttértároló hálózati infrastruktúrával jelentős összegeket lehet megtakarítani. Már egy 20-50 fős cég - vagy akár 5-10 fős is, ha speciális alkalmazásokkal foglalkozik (CAD, CAM) - előnyt tud kovácsolni egy háttértároló infrastruktúrából. A Hitachi Data Systems azért választotta az Albacomp Zrt-ét partnerének, mert a két cég stratégiai céljai egybe esnek. A HDS egy olyan nagy rendszerintegrátorra van szüksége, mely a termékportfóliójába úgy tudja beemelni a HDS megoldásait, hogy ügyfeleinek infrastruktúráját a lehető legrugalmasabb módon alakíthassa ki - mondta Horváth Balázs, a Hitachi Data Systems területi igazgatója.

- A Hitachinál minden fejlesztés a miénk, nincsenek különálló silók, amelyek egy-egy storage funkcionalitást megvalósítanak - mondta a Hitachi Data Systems fejlesztéseivel kapcsolatban Horváth Balázs a Computerworldnek. - Nálunk tehát nincs külön NAS, külön Storage Area Network, külön virtualizációs layerünk, külön archiváló rendszerünk, hanem mi úgy gondoljuk, hogy egy közös management felülettel ezeket a storage funkcionalitásokat le kell fednünk. Például a virtual tape library megoldásunk is ugyanazon a management felületen és ugyanazon a háttértároló segítségével oldhatók meg. Olyan infrastrukturűális előnyt tudunk adni az ügyfeleinknek, hogy nem kell külön silókat, szinteket kijelölni, hanem egyetlen infrastruktúrával tudják ezeket a kérdéseket kezelni.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Hatékony ügyfélkezelés és eszközmenedzsment

Mészáros Tamás, CNW Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ