Leváltotta biztonsági vezetőjét az RSA

2011. június 14., 08:05
Az RSA bejelentette, hogy a jelentős károkat okozó biztonsági incidensének következtében leváltotta a biztonsági vezetőjét.

Ahogy a Sony a Playstation Networköt ért támadás után személycserét hajtott végre információbiztonsági területen, úgy az RSA sem halogatta tovább ezt a lépést. A cég úgy látta jónak, ha vezetőváltással is hozzájárul a biztonság megerősítéséhez. Mindez azt is jelenti, hogy a Lockheed Martinnál bekövetkezett támadás - amellett, hogy rákényszerítette a céget a SecurID tokonek kicserélésére - személyi változásokat is eredményezett.

Az RSA új CISO-ja Eddie Schwartz lett, aki korábban állami intézményeknél - például az USA Külügyminisztériumában - és számos vállalatnál szerzett tapasztalatot biztonsági területen. Legutóbb a NetWitness berkein belül dolgozott. Mivel ezt a céget nemrég az EMC felvásárolta, ezért most kapóra jött Schwartz kinevezése. A szakember ezentúl teljes körűen fog felelni a biztonságért.

Richard Stiennon, az IT-Harvest elemzője úgy véli, hogy Schwartz nagyon nehéz időkben veszi át a stafétabotot. Az RSA-nak ugyanis most nemcsak az értékes információkat célba vevő támadás következményeivel kell megbirkóznia, hanem a SecurID-ba vetett bizalmat is helyre kell állítania. Stiennon jó döntésnek tartja Schwartz kinevezését, ugyanis szerinte a szakember az elmúlt években sok tapasztalatot szerzett a célzottan végrehajtott támadások elleni védekezésben.

Az RSA jelezte, hogy az új biztonsági vezető - legalábbis kezdetben - nemcsak a háttérből fogja irányítani a védelmi teendőket, hanem a nyilvánosság felé is nyitott lesz. A cég ugyanis azt szeretné, ha Schwartz segítene megnyugtatni a kedélyeket, és fontos teendője lesz az ügyfelek aggodalmának csökkentése.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó