Mac OS X: visszafogott vírusok

2012. február 1., 08:50
A Mac OS X operációs rendszerekkel kompatibilis kártékony programok esetében szerencsére tavaly sem történt komoly esemény. Várhatóan idén e számítógépes károkozók száma ugyan emelkedik majd, de továbbra sem fognak nyomába érni a windows-os kártevőknek.

Miközben a Windows operációs rendszereket futtató számítógépekhez millió számára jelennek meg a vírusok, trójai programok és egyéb ártalmas kódok, aközben ebből a szempontból az egyéb platformokról jóval kevesebb szó esik. Nyilván ez többek között annak köszönhető, hogy a vírusterjesztők, illetve a kiberbűnözés elsődleges célpontját a windows-os PC-k jelentik. Azonban közbe-közbe terjedésnek indul néhány olyan nemkívánatos program is, amelyek többek között a Mac OS X felhasználóinak tudnak károkat és kellemetlenségeket okozni. Szerencsére ezekkel a kártékony kódokkal ritkán lehet találkozni.

Nem volt gond

Az F-Secure a tavalyi statisztikáinak elemzése során arra is kitért, hogy a Mac OS X kompatibilis károkozók milyen mértékben terjedtek. A biztonsági cég adatai szerint tavaly április óta összesen 58 darab olyan Mac-es kártevő akadt fenn a "hálóján", amelyek valóban képesek voltak kisebb nagyobb károkat előidézni a Macintosh számítógépeken. További jó hír, hogy ezek a kártékony programok sem terjedtek széles körben. Vagyis összességében kijelenthető, hogy a Mac OS X 2010-ben sem került igazán célkeresztbe.

A Mac-es vírusok, trójai programok terjedési üteme az elmúlt év során meglehetősen hullámzóan alakult. A legcsekélyebb aktivitást augusztusban mutatták, míg a legtöbbször június, illetve október környékén bukkantak fel. A megjelent nemkívánatos kódok majdnem fele azzal a céllal kerülhetett rá a számítógépekre, hogy azokra további ártalmas programokat töltsenek le interneten keresztül. Ez a Windows világában is nagyon gyakori jelenségnek számít, és a Mac-es károkozók nem tettek mást, mint átvettek egy bejáratott módszert.

Hamis víruskereső Mac-re (MACDefender) Forrás: Kaspersky Lab

A trójai letöltők mellett olyan károkozók is megjelentek, amelyek hátsó kapuk létrehozására specializálódtak, azaz megpróbáltak a terjesztők számára távoli hozzáférést biztosítani a fertőzött rendszerekhez. Az F-Secure arra is felhívta a figyelmet, hogy tavaly már próbálgatták a szárnyaikat azok a Mac-es programok, amelyek vagy megpróbálták leplezni a jelenlétüket, vagy éppen ellenkezőleg, látványos, hamis víruskeresők és egyéb haszontalan programok formájában jelentek meg a képernyőkön. A hamis víruskeresős trükk szintén a Windows alapú környezetekben terjedő, ál-antivírusok mintáját követte, azaz a csalók minden alapot nélkülöző riasztásokkal próbálták rávenni a felhasználókat a programjaik teljes verziójának megvásárlására.

Idei kilátások

Az F-Secure kutatóinak előrejelzése szerint idén valamelyest emelkedhet a Mac OS X kompatibilis kártékony programok mennyisége, azonban nem kell attól tartani, hogy ezek száma megközelíti a windows-os károkozókét. Ennek ellenére a Mac OS X felhasználóinak is érdemes résen lenniük, hiszen az olyan platformfüggetlen fenyegetettségek, mint amilyen például az online csalások, az adathalászat, a közösségépítők által jelentett adatbiztonsági kockázatok stb. őket sem kímélik.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó