2010. szeptember 3., péntek

Hazai cég a MS partnerdíj-program döntőjében

2009. július 2., 15:19
A Microsoft bemutatta az idei Év Microsoft Partnere díj nyerteseit és döntőseit. A magyar cégek közül az IPR-Insights Kft.-t választották a legjobbak közé.

Az évente kiosztott díj azokat a Registered, Certified és Gold fokozatú partnereket jutalmazza, akik példaértékű megoldásokkal látták el ügyfeleiket az elmúlt évben. A díj nyerteseit és döntőseit a világ minden tájáról beérkező 2000 nevezés alapján választották ki, figyelembe véve, hogy mennyire elkötelezetten használják fel a Microsoft technológiáit az ügyfelek igényeihez igazodó, nemzetközileg is jelentős megoldásokhoz. A díjazottak és döntősök New Orleansban, a vállalat július közepén megrendezendő globális partnerkonferenciáján (Microsoft Worldwide Partner Conference) vehetik át az elismerést.

A döntősök között ebben az évben is szerepel magyar cég: az IPR-Insights Kft. az év szoftvergazdálkodási partnere (Software Asset Management Partner of the Year) kategóriában került a legjobb három közé. Pályázatának címe "Comprehensive software asset management services" volt; ebben az IPR-Insights azt mutatta be, hogy a szoftvereszköz-menedzsment informatikai, jogi és számviteli területein nyújtott szolgáltatások milyen módon segítették elő az ügyfelek problémáinak megoldását és a megtakarításokat. A zsűri fontosnak tartotta, hogy az IPR-Insights úttörő szerepet vállal a magyar szoftvergazdálkodási kultúra fejlesztésében, hozzájárulva ahhoz, hogy a hazai cégek a szoftvergazdálkodást mára a nagyvállalati informatika elengedhetetlen feladatai közé sorolják.

Az IPR-Insights ügyvezetője, Zsoldos Sándor azért tartja különösen értékes az elismerést, mert cége egyedüli független szoftvergazdálkodási tanácsadóként úgy került a döntőbe, hogy fennállása óta egyetlen Microsoft licencet sem értékesített. Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy vállalatának most már rendszeresen, évről évre van olyan hazai üzleti partnere, amelyet a Microsoft világviszonylatban is elismer. A Microsoft Magyarország üdvözli és támogatja, ha ügyfelei a gazdaságilag feszített helyzetben úgy tekintenek szoftvereszköz-állományukra, mint a hatékony üzletvitel kulcsfontosságú eszközére, amivel jelentős működési költséget takaríthatnak meg az üzleti agilitás és versenyképesség feladása nélkül.

A Microsoft körülbelül 4 ezerre teszi azoknak a magyarországi viszonteladóknak a számát, akik rendszeresen értékesítenek valamilyen Microsoft-terméket. Ebből körülbelül 2 ezer cég a Partner Program regisztrált tagja, közülük több mint nyolcvanan Gold és hetvenen Certified Partnerek.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Szakértőink írják
Biztonságos klimatizálási megoldások a számítóközpontokban

Bernd Hanstein mérnök- és termékmenedzsment igazgató, Rittal Herborn Tipikus számítóközpont nem létezik. Az adatközpontok méretben, a beépített szerverek számában, biztonsági szintben, rendelkezésre állási fokban és számos egyéb jellemzőben is különböznek egymástól. A klimatizálás tekintetében azonban többnyire egy uralkodó nézet volt: az álpadlós technológia. Ez a rendszer olyan esetekben válik be, ahol az eszközök teljesítménye és így a hőveszteség kicsi. tovább»

Békés Viktor, Rittal
ECM, avagy a digitális adatvagyon kezelése

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW A növekvő adatmennyiség, az egyre szorosabb határidők, az ügyfelek tájékozottságának növekedése folyamatos kihívások elé állítják a szervezeteket, és a siker megtartása informatikai téren is egyre szofisztikáltabb megoldásokat, valamint egyre szorosabb együttműködést követel. tovább»

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW