DT: Budapest helyett Pozsonyban ruház be

2011. február 18., 11:14
A Magyar Telekom anyavállalata Pozsonyt választotta globális pénzügyi szolgáltatóközpontja helyszínéül. Magyarország is versenyben volt, de esélyeinken sokat ronthatott a távközlési különadó.

A Slovak Telekom többségi tulajdonát birtokló Deutsche Telekom, minimum 500 főt foglalkoztató szolgáltatóközpontjáért Szlovákiával szemben egyedül Magyarország állt versenyben. A SITA hírügynökség értesülése szerint a szlovákokat előnybe hozó döntés már tavaly novemberben megszületett. Az időpontnak azért lehet jelentősége, mert abban a hónapban jelent meg a Deutsche Telekom igazgatótanácsának tagjának nyilatkozata is a magyar sajtóban. Guido Kerkhoff akkor ugyanis jelezte, az Orbán-kormány által előzetes értesítés nélkül és visszamenőleges hatállyal kivetett különadó hideg zuhanyként érte a DT-t, és "Budapesten valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy a szükségesnél több porcelánt törnek össze". Kerkhoff akkori szavai szerint a DT bázisnak használta Magyarországot a térségben. "Macedóniában és Montenegróban Magyarországon keresztül ruháztunk be, mivel értékeljük az itteni tapasztalatokat és know-how-t. Ha azonban azt kell látnom, hogy egy adózási törvény visszamenőleges hatállyal kihúzza a talajt a lábam alól, akkor ezt nem tudom tovább folytatni."

A DT nem erősítette meg - de nem is cáfolta - hivatalosan a szlovák Hospodárské Noviny című gazdasági napilapnak az ottani gazdasági szaktárca egyik munkatársától származó, a döntéssel kapcsolatos értesülését. Sylvie Braunle, a társaság tájékoztatási osztályának munkatársa mindössze azt mondta, hogy Szlovákia egy számukra kedvező tulajdonságokkal rendelkező ország. "Ezért itt mindig új beruházási lehetőségeket mérlegelünk".

Az új központ a gazdasági újság szerint egyébként számos külföldinek is munkát ad majd, ezért a befektetésösztönzőnek nem nevezhető magyarországi lépés mellett a KPMG tanácsadó cég szakértője szerint fontos szempont lehetett a térség egyik kapujának számító bécsi repülőtér közelsége és Szlovákia euróövezeti tagsága is. Lubos Vanco emlékeztetet arra is, hogy a Deutsche Telekom Kassán már rendelkezik egy másik központtal. 

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ