2010. szeptember 3., péntek

Magyarul is megtanult a Microsoft ingyenes víruskeresője

2010. február 19., 08:39
A Microsoft bejelentette, hogy az ingyenesen használható vírusvédelmi megoldása, a Microsoft Security Essentials immár magyar nyelven is elkészült.

A Microsoft Security Essentials védelmet nyújt a vírusok, a kémprogramok és más rosszindulatú szoftverek ellen. Arra a Forefront technológiára épül, amely a Microsoft üzleti felhasználóknak szánt biztonsági megoldásainak is az alapja.

"A Windows számtalan beépített biztonsági technológiát tartalmaz, de mindeddig nem rendelkeztünk saját vírusvédelmi megoldással. Most már azok a felhasználók is teljes körű védelemhez juthatnak, akik nem akarnak, vagy nem tudnak megfizetni más vírusvédelmi megoldásokat. A Microsoft Security Essentials mindemellett rendkívül gyors, minimális memóriát és processzorteljesítményt kér, könnyen kezelhető és csak szükséges esetben zavarja a felhasználót" - mondta el Budai Péter, a Microsoft biztonsági vezetője.

Az internet rengeteg veszélyt tartogat azon felhasználók számára, akik megfelelő előkészületek nélkül kapcsolódnak számítógépükkel a világhálóra. A teljes körű biztonságot pedig sohasem egyetlen szoftver vagy megoldás, hanem ezek kombinációja tudja biztosítani.

Nagyon lényeges a számítógép naprakészen tartása például az automatikus frissítési szolgáltatások használatával. "A felfedezett biztonsági sebezhetőségek jelentős része kifejezetten a Windows XP-t és az Internet Explorer 6-ot támadja, ám ezek többsége nem tud kárt okozni Internet Explorer 8-cal felvértezett operációs rendszereken, különösen, ha az Windows Vista vagy Windows 7 operációs rendszeren fut. Bármelyik operációs rendszert is választjuk, a Microsoft Security Essentials újabb védelmi vonallal erősíti meg azt" - tette hozzá Budai Péter.

A Microsoft Security Essentials-t a cég fejlesztői úgy alakították ki, hogy az észrevétlenül fusson a háttérben, és csak szükség esetén figyelmeztesse a felhasználót. Valós időben védi a PC-t a fertőzésektől, és a Microsoft biztonsági termékei közül elsőként használja a vállalat új "dinamikus aláírás" szolgáltatását (Dynamic Signature Service), amellyel a vírusdefiníciós fájlok kezelése válik gyorsabbá. A Microsoft Security Essentials 32 valamint 64 bites környezetekben is működőképes, és a következő operációs rendszereket támogatja: Windows XP SP2/SP3, Windows Vista és Windows 7 (Windows XP módban is).

A Microsoft Security Essentials magyar verziója letölthető a Microsoft weboldaláról. A cég hangsúlyozta, hogy a víruskereső használata nem igényel regisztrációt, azonban kizárólag eredeti Windows operációs rendszerre telepíthető.

21 hozzászólás

  1. moonman írta:
    2010-02-19 09:42:25

    ez egy ratyi szoftver

  2. Budai Péter írta:
    2010-02-19 12:42:34

    Kifejtenéd kicsit bővebben? Kiváncsi lennék a véleményedre. Köszi, Peti

  3. Vírusölő írta:
    2010-02-19 13:23:42

    Első dolog: rémes hogy mennyi primitív emberszabású állat él ebben az országban mint ez a moonman (moomanimal megfelelőbb lenne).... Második dolog: az egyik legjobb víruskereső jelenleg a piacon, ha az ember kicsit utána néz komoly oldalakon....de persze az Avira AnitVir is nagyon szuper (egyértelmű hogy én is ezt használom).

  4. Chacha írta:
    2010-02-19 13:29:03

    Majd én kifejtem haver... Tudod a népnek, a tömegeknek akiket véletlenül se azonosíts a hozzád hasonló szar emberekkel,(a nép, a tömegek egyszerűen csak internetezni akarnak...szépen, egyszerűen-sallangmentesen)szóval... A fejesek mindig kitalálnak valami újdonságot, hogy a nép, a tömegek"megegyék". És aki"etethető"-mint valószínűleg te is az csak szalad, szalad a fejesek után, próbál velük lépést tartani de közben nem veszi észre, hogy elvész a lényeg. Az egyszerű, sallangmentes internetezés. Persze kell a fejlődés, kell! De csak egy bizonyos pontig. És akkor már élvezni kell azt ami van, és örülni neki, és használni...stb. De te csak szaladjál a fejesek után...-úgyse éred őket utol soha mert mindig"kijönnek"majd valami ujjal. E-mail címem(ha esetleg van mondanivalód, mert ezt a honlapot csak véletlenül találtam és a továbbiakban leszarom)- cheerio@freemail.hu

  5. Chacha írta:
    2010-02-19 13:31:00

    Vírusölő te sem tartozol a néphez, a tömegekhez...te sem tartozol hozzánk. Te is csak egy szar ember vagy...

  6. Vírusölő írta:
    2010-02-19 13:41:30

    Ilyen a tipikus magyartarka, adva vagyon egy dolog, ami kimagasló, egyik legjobb a kategóriájában ráadásul ingyen erre a tipikus magyartarka: múúú, ez szar, múúúúú ez ratyi, múúúúú én vagyon a mooooman egy igazi seggfej....múúúúúúúúú

  7. Vírusölő írta:
    2010-02-19 13:42:58

    Húú Chacha te ritka primitív seggfej vagy, neked is csak arra jó az internet hogy megfertőzd a géped, rákattints spam emailek vírusmellékletére :D

  8. Mustármag írta:
    2010-02-19 13:43:36

    A progiról írjatok, ne egymást véleményezzétek!

  9. disel elek írta:
    2010-02-19 13:51:42

    Mustármagnak VAN IGAZA!!!!!!

  10. oscarson2 írta:
    2010-02-19 14:18:20

    én kiprobáltam és egy csomó virust nem talált meg/avast,avira eset,-tel ellenöriztem/ amellet nincs valós idejű védelme.töröltem

  11. Budai Péter írta:
    2010-02-19 14:25:20

    Az MSE-nek van real-time védelme. Nézd meg jobban.

  12. pellaky tibor írta:
    2010-02-19 16:03:35

    Nekem AVG-m van.Príma.Csak Viperre cserélném,de az lóvés." 2 hétig lehetett prbára.De az igen.Milyen emberek vagytok ti,itt szarjátok egymást?Legalább a gépesek tartsanak össze.Hátha V.ölő tudja jobban?Mi az ,hogy a néphez tartozni?Az ilyenhez,biztos nem.Leszaró magyarok.Egy szakmai kérdésben.Szégyen.Segíts,ha tudsz.Ha nem,kussolj nagy népi magyar.Így csak a fajtád blamálod,meg saját magad.Méghohogy népi.Beszarok.

  13. pellaky tibor írta:
    2010-02-19 16:13:01

    Amúgy komoly vírusnál egyik sem ér semmit,legyen az ingyen "szar" vagy Viper.A gépek védtelenek,inkább ezen rágódjatok.Csak a szerencse ment meg,Bár irtó nélkül öngyilkosság netezni.A fene tudja a sok gazember mi örömet talál a károkozásban?Mi itt meg egymás torkát harapjuk el."Szakmai alapon".Népnemzeti magyarok.

  14. McKane írta:
    2010-02-19 16:25:32

    Akárki akármit mond, annak az idősebb generációnak aki csupán napi 1-2 emailt néz meg, esetleg közösségi oldalakat, netes videót.. szóval egy egyszerű felhasználó. azoknak pont ilyen program kell,ami nem jelenít meg ablakokat, nem kérdezősködik és lehetőleg ingyenes legyen, de a magyar felület az kötelező.. így már maguk is el tudnak boldogulni, józan paraszti észre hagyatkozva. Nálam eddig bevált,örülök az MSE-nek. Aki pedig nem a programról akar mondani valamit,inkább zárja be az ablakot!

  15. Mustármag írta:
    2010-02-19 17:34:36

    McKane a szívemből szóltál! Mindenkinek meg van az oka, hogy a vírusírtó amit használ, miért ragaszkodik hozzá. Kinek mi vált be.Ezért nem kell ócsárolni a másikat! Egyébként az esetek 90 %-ában a felhasználó a hibás, ha bekapja a vírust.

  16. Mustármag írta:
    2010-02-19 17:39:19

    Nem akartam kipróbálni az MSE-t, -mert nekem nagyon bevált az Eset Smart Security-, de most már kipróbálom és majd akkor írok véleményt! Az nem vélemény, hogy sz*r!

  17. Mustármag írta:
    2010-02-20 17:37:11

    Már megjelent a magyar nyelvű is!

  18. Magyar88 írta:
    2010-02-20 22:54:48

    Nem próbálom ki eme csoda tákolmányt mert szerintem ami free az 100 ból 99 szer annyit is ér.Továbbá meg van ennek az oka h miért ingyenes ha olyan csúcs szuper lenne bizonyára nem lenne szabad szoftver csak bele kell gondolni hogy ez miért is ingyenes és rá jön az ember hogy valami hátulütője van.

  19. doro írta:
    2010-02-21 08:11:56

    Magyar88-nak: Na akkor én meg most leirom azt hogy én meg megvettem egy Norton Internet Security 2010-et mert gondoltam hogy áttérek egy eredeti fizetősre az ingyenes helyett. Hát had ne mondjam hogy ugy hazavágta a gépemet hogy winchestert kellett cserélnem. És akkor most én is leirhatnám hogy azok a szar fizetős szoftverek. Vagy kérjek kártéritést a Symantectől????? Az én véleményem meg az hogy az ingyenes és a fizetős között nincs olyan különbség hogy az ingyenes nem ismeri fel azt a virust amit a fizetős igen!

  20. Bözsi mama írta:
    2010-02-22 19:19:51

    Kedves Hozzáértők!:) Még mielőtt a "magyartarkától" a "múúúú-n" át a nem tudom, milyen jelzőt rám aggatnák előrebocsátom, hogy öreg vagyok, viszont szeretem a szgépet használni, de mélységeiben nem ismerem. Ezért fordulok segítségért a Kedves Hozzáértőkhöz:) A gondom a következő: néhány napja - ha a saját web-oldalamat szeretném megnyitni, - akcióba lép a vírusírtó, és tájékoztat, hogy blokkolta az oldalt, mert "JS:Illedir-S[Trj] vírust észlelt... ezek után végigfuttattam egy másik víruskereső programot, ami a gépemen nem talált semmi oda nem valót, viszont továbbra sem tudom a saját web-lapomat menyitni, mert a jelenség úgyanúgy megjelenik.... Honnan a búbánatból jön ez a vírus, és mit tehetnék, hogy kiirtsam, és végre hozzáférjek a weblapomhoz? (Az a vicces, hogy ugyanazon a tárhelyen más web-lapokat gond nélkül meg tudok nyitni). Előre is köszönök minden segítséget: Bözsi mama

  21. moonman írta:
    2010-02-25 11:04:31

    Az imént felhívták a figyelmem, hogy valaki a nevemmel szórakozik ezen az oldalon (nem szoktam ide járni). Az illetőnek nem mondanék semmit, valószínűleg már kiszórakozta magát és el is felejtette, (nem csodálkoznék rajta, ha Chacha néven is ő írkálna) a többieknek viszont üzenném, hogy természetesen nem osztom alteregóm véleményét, az MSE remek kis program, én is használom számtalan gépen. A programfelület ugyan alapszintű - talán épp ezért alkalmas tömeges felhasználásra - a motorja viszont igazán profi. Aki ismeri a Forefront termékcsaládot, az nagyjából képben van a képességeit illetően.

ESET Online Vírusirtó