Már az Apple iPhone 3GS-t is feltörték

2009. július 6., 10:30
A legelső iPhone-t kártyafüggetlenné tévő hacker most elkészítette azt a programot, ami 3GS-re is lehetővé teszi bármilyen program telepítését.

A most 19 éves George Hotz 2005-ben díjat kapott az Inteltől Googler nevű projektjéért, először mégis 2007-ben került be a hírekbe, amikor négy másik társával együtt kiegészítő hardver felhasználása nélkül kártyafüggetlenné tette az eredeti iPhone-t - igaz, némi forrasztási és szoftveres jártasság azért szükséges volt a beavatkozáshoz. Hotz most a 3GS-hez adott közre egy programot, ami lehetővé teszi, hogy az Apple hivatalos szoftverterjesztési mechanizmusát, az App Store-t megkerülve telepítsenek programokat a legújabb iPhone-ra. A purplea1n nevű programnak Windows - beleértve a Windows 7-et is - és OS X operációs rendszerek alatt futó verziója is létezik, a működéséhez pedig a legfrissebb iTunes verzió és a 3.0-s iPhone 3GS firmware szükséges.

A jailbreaking típusú törés arra használható, hogy a Cydia és az Icy nevű programokkal az Apple által el nem fogadott, nem terjesztett programok is telepíthetők legyenek az iPhone-ra és az iPod Touch-ra az App Store megkerülésével. Az, hogy az Apple nem enged egy-egy alkalmazást az App Store-ba, nem feltétlenül jelenti azt, hogy annak tartalma káros. Például egyes nyolcbites számítógépek vagy játékkonzolok emulátorait sem engedélyezi a cég a bizonytalan jogi háttérre hivatkozva.

Hotz az első iPhone verzió sikeres kártyafüggetlenítése után azt állította a blogján, hogy a CertiCell alapítójával, Terry Daidone-nal elcserélte saját, 4GB-os készülékét három 8GB-os iPhone-ra és egy Nissan 350Z sportkupéra. (A Nissan méretarányáról vagy koráról nem szól a fáma.) A Hotz és társai által alkalmazott eljárást később tisztán szoftveres, az iPhone megbontása nélkül működő módszer váltotta fel.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

3 hozzászólás

  1. Zagaz írta:
    2009-07-19 11:06:32

    Ezt direkt így csinálja az Apple, olvasd el a Steve Jobs és az Apple sikertörténe című könyvet.

  2. juzer írta:
    2009-07-25 09:21:00

    Nos tök mindeggy mely ,Op rendszer jön ki.A hackerek megtalálják a feltörési modot. Amit meglehet valositani azt megteszik.

  3. Koleren írta:
    2010-07-08 16:08:18

    Ja mindent amit ember csinál azt egy másik ember eltudja rontani nincs tökéletes redszer.


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ