Megelégelte a Zeus trójai ténykedését a Microsoft
A Microsoft általában a hibajavító keddeken kiadott hibajavításaival együtt szokta frissíteni az úgynevezett MSRT (Malicious Software Removal Tool) eszközét, amelynek célja, hogy a legtöbb problémát okozó kártékony programok ellen segítse a védekezést, még az olyan rendszereken is, amelyeken nincs semmiféle víruskereső szoftver. Természetesen ahhoz, hogy az MSRT működjön az operációs rendszerhez tartozó frissítési szolgáltatások segítségével telepíteni kell az alkalmazást.
A Zeus trójai nagy kiterjedésű botnetek kiépítésében vesz részt. A legfontosabb célja, hogy minél több bizalmas adatot tudjon kiszivárogtatni a fertőzött rendszerekről. Az utóbbi időben azonban egyre több szakértő fejezi ki aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy a Zeus már az üzletileg kritikus adatok eltulajdonításától sem riad vissza.
Az MSRT célja korántsem az, hogy minden vadon terjedő vagy ismeretlen kártevő ellen fellépjen, sokkal inkább azokra a vírusokra, férgekre, trójai programokra koncentrál, amelyek globálisan igyekeznek károkat okozni. Az MSRT az elmúlt években már több ízben bizonyította, hogy meglehetősen hatékonyan képes visszafogni e szapora kártevőket. Az egyik legismertebb eset, amikor 2007 szeptemberében a Storm Worm ellen vette fel a kesztyűt, és számítógépek ezreit szabadította meg a trójaitól.
Amikor a Microsoft úgy határozott, hogy a Zeus ellen is fellép, akkor nagy fába vágta a fejszéjét. A trójai elleni küzdelem ugyanis a legfejlettebb víruskeresőket is megizzasztja. A Trusteer még tavaly készített egy felmérést, amely arról árulkodott, hogy a Zeus fertőzések 45 százaléka olyan PC-ken következik be, amelyeken vagy elavult az antivírus alkalmazás, vagy egyáltalán nincs is. Mindebből az is következik, hogy a fertőzések 55 százaléka olyan rendszereken valósul meg, amelyeken naprakész víruskereső fut. Ez többek között azzal magyarázható, hogy a rengeteg variáns formájában terjedő, számos trükköt alkalmazó Zeus ellen nagyon nehéz megfelelő szintű, proaktív védelmet kialakítani. Ezért jelenleg még nem lehet tudni, hogy az MSRT milyen hatékonysággal lesz képes felvenni a küzdelmet a trójaival szemben. Mindenestre a Microsoft kezdeményezése figyelemreméltó, és azért jó esély van rá, hogy ezúttal is számítógépek ezreit lesz képes megtisztítani.




0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.