Megérkezett a Novell Identity Manager 4
Az IAM-piac azon kevés területek közé tartozik, ahol a válság kevésbé érezteti hatását. A KPMG hozzáférés-kezelési (Identity and Access Management, IAM) megoldások 2009-es piacára vonatkozó felmérése szerint az IAM jelentőségével és értékével egész Európában, minden szektorban tisztában vannak. A válság ellenére a vállalatok 80 százaléka továbbra is a korábbi terveknek megfelelően kívánja befejezni az IAM-projektjeit.
„Az IAM-megoldások használata korábban elsősorban a pénzügyi szektorban tevékenykedő vállalatok körében terjedt el, de újabban egyre erőteljesebb az érdeklődés az egészségügyi és a kormányzati szektor részéről is. A pénzügyi, informatikai és távközlési szektor számára az IAM-megoldások bevezetésének legfőbb hajtóereje a törvényi megfelelés teljesítése, és a kockázatkezelés megvalósítása. Az állami szervezetek számára pedig a folyamatok optimalizálása a kiemelt cél” – mondta Gaidosch Tamás, a KPMG Kockázatkezelési tanácsadás vezetője. „A 2009-es adatok szerint a válaszadók 38 százaléka 250 ezer eurót, 11 százaléka pedig 1 millió eurót allokál IAM-projektekre, ezek hozzávetőleg megegyeznek a válság kirobbanása előtt készült 2008-as felmérés eredményeivel. Az irányítás, kockázat és megfelelőség minden eddiginél fontosabb mozgatóereje az IAM megoldások bevezetésének” – tette hozzá Gaidosch Tamás.
Novell Identity Manager 4
A Novell Identity Manager 4 lehetőséget biztosít a következetes személyazonossági, biztonsági és megfelelőségi házirendek bevezetésére a teljes informatikai rendszerben, és az adatközpontokban elérhető biztonsági szintet nyújtja a felhőalapú megoldásokhoz is. Az új verzió az eddigieknél jobban segíti a megfelelőség teljesítését: jelentéskészítési technológiájával lekérdezhetők az aktuális és a múltbéli állapotok, jogosultságok a házon belüli és a felhőalapú alkalmazásokról egyaránt. Az új csatolóknak és a továbbfejlesztett házirend-kezelésnek köszönhetően az Identity Manager 4 segítségével konzekvensen érvényre juttathatók a biztonsági előírások a teljes informatikai rendszerben. Eközben egy kiterjeszthető platformot biztosít a személyazonosságok vállalaton belüli és kívüli kezelésére, ezzel segítve a cégeket a felhőstratégiájuk megvalósításában.
„Az iparági szabályozások folyamatos szigorításai felerősítették azt az igényt, hogy a vállalatvezetők minden pillanatban tudják: ki, mikor, milyen bizalmas adatokhoz férhet hozzá. Igaz ez az IT-költségek csökkentésére irányuló új technológiák, a virtualizáció és a felhőalapú megoldások bevezetése esetén is” – mondta Hargitai Zsolt, a Novell üzletfejlesztési vezetője. „ A Novell úgy segíti ennek a problémának a megoldását, hogy lehetővé teszi a központosított felhasználói erőforrás-kiosztást, naplózza, hogy ki, mikor, milyen jogosultságot hagyott jóvá, valamint biztosítja a biztonságos hozzáférést a szolgáltatásokhoz és alkalmazásokhoz az adatközpontban, illetve a felhőben egyaránt” – tette hozzá a szakember.




0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.