Megint hullanak a fejek a Yahoo-nál

2012. február 8., 08:03
Folytatódik a Yahoo vezérszintű átszervezése: kedden négy igazgatótanácsi tag - köztük a testület elnöke - jelentette be, hogy távozik a cégtől. Nemrég az alapító Jerry Yang vette a kalapját.
Roy Bostock, a Yahoo igazgatótanácsának távozó elnöke

Jerry Yang január közepén jelentette be, hogy lemond a Yahoo igazgatótanácsban, valamint a cég leányvállalatainál, egyéb érdekeltségeinél betöltött tisztségeiről, és távozik a vállalattól. A társalapító közel tizenhét évig dolgozott a nagybeteg webóriás vezetőjeként; lemondásához sokak szerint nagyban hozzájárult, hogy az igazgatótanács Scott Thompsont, a PayPal exelnökét nevezte ki a cég vezérigazgatójául.

Nos, a jelek szerint nem Yang az egyetlen olyan potentát, aki alól a vállalat megújításával járó átszervezési ramazuri közepette kibillentették a bársonyszéket: Roy Bostock, a Yahoo igazgatótanácsának elnöke kedden egy a részvényeseknek írt levélben jelentette be, hogy nem indul újra a megtisztelő pozícióért.

Az elnök a távozás hímes mezejére lép, és vele tart három sokat látott igazgatótanácsi tag is: Vyomesh Joshi, Gary Wilson és Arthur Kern.

Bostock a következőkkel indokolta döntésüket: „Végül, a testület egyetértett abban, hogy a vállalat átalakításának felgyorsítását jobban szolgálná egy olyan, az új vezérigazgatóval szorosan együttműködő, független igazgatókból álló csapat, akik biztosíthatják a Yahoo számára mindazt a szaktudást és perspektívát, ami az innovációhoz és a továbblépéshez szükséges.”

Tiszta, szép, egyenes beszéd. A tanács pedig gyorsan a tettek mezejére lépett, és a négy távozó tag közül kettő helyére már meg is találta az ideális utódot - mégpedig Alfred Amoroso, a Rovi Corporation volt elnök-vezérigazgatója, az IBM nemzetközi menedzseri bizottságának korábbi tagja, illetve Maynard Webb, Jr., egykori LiveOps-elnök és eBay-vezér személyében.

A további tagokról egyelőre nem érkezett hír, de a cég toborzóinak találékonyságát nézve bizton állíthatjuk: nem telik bele sok idő és a Patti Hart („civilben” az International Game Technology CEO-ja) vezette Jelölési ás Vállalatigazgatási Tanács a maradék helyekre is megfelelő pályázókat talál majd.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ