Mégis lesz böngésző az európai Windows 7-ben
A Microsoft még júniusban jelentette be, hogy az Európai Bizottság trösztellenes vizsgálatára reagálva az Unió tagállamaiban az Internet Explorer 8 böngésző nélkül fogja forgalomba hozni a Windows 7-et. A Microsoft bizonyos szempontból érthető, önvédelmi lépése a Windows 7 európai változatainak felépítését is alaposan megkavarta.
A MS lenyelte a keserű pirulát
A redmondi cég az Európai Bizottsággal való hosszas egyeztetés után legújabban mégis úgy határozott, hogy lesz böngésző az európai Windows 7-ben. A Vista mérsékelt sikere után számos példáját láttuk annak, hogy a Microsoftnál a odafigyelnek rá, mit várnak el a felhasználók a Windows 7-től. Úgy fest, hogy ez most sincs másként: a cégnél is pontosan tudják, hogy a XXI. század elején egy webböngésző nélküli operációs rendszer jobbára használhatatlan. A Microsoft úgy döntött, hogy lenyeli a keserű pirulát, és az Internet Explorer 8 az első indításakor feldob egy képernyőt, ami felajánlja a konkurens böngészők telepítését és az IE8 kikapcsolását, illetve értelemszerűen annak megtartását és alapértelmezett böngészőként történő beállítását. Redmondban rájöttek arra, hogy a böngésző nélküli operációs rendszerrel tönkretennék az eddig igencsak pozitív fogadtatású Windows 7-ről kialakult képet, és magukra haragítanák az európai felhasználókat.
A Microsoft lépését az az Opera Software is üdvözölte, aki eredetileg panaszt tett az Európai Bizottságnál a MS gyakorlata ellen, és ezzel az egész ügyet elindította.

A Windows 7-tel érkező Internet Explorer 8 az első indításakor hasonló üzenetet dob majd fel. Mint jól látszik, a lista még nem teljes, de a legelterjedtebb böngészők már most megtalálhatók rajta



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



5 hozzászólás
A Microsoft helyében nem árulnám a windows 7-et euópában és ezzel az európai ember háborodna fel az uniós "nagyrabecsült" határozathozók ellen, így az unió öngólt lőne magának.Microsoftnak pedig azt ajánlanám, legjobb védekezés a támadás.
Az MS ezt nem teheti meg, mert egyrészt irtózatos bevételkiesés lenne, másrészt Európában pingvin-veszély van. A legtöbb cég még XP-t használ, de nyilvánvalóan sürgősen le kell cserélni, és ha egyszer Linuxra váltanak, akkor pár éven belül nehéz lenne őket rábírni újra a Windows-ra.
Az a helyzet, hogy a mostani Windows 7 igencsak alacsony gépigénnyel rendelkezik. Pingvin szintén kis gépigényű program, viszont annál nehezebben használható az átlagfelhasználók által. Nem egyszer hallottam már arról, hogy az emberek inkább a forráskódot szedték le és fordították le újból, csak azért, hogy fusson az adott Linux-változaton. Linux nem otthoni felhasználóknak lett kitalálva. Macintosh-t azért nem fogják itthon preferálni, mert sok program máig nem létezik rá, ráadásként horribilis összegeket kérnek el értük (és szerinntem kezelhetőségben is alulmarad a jelenlegi Win7-tel szemben.) Win XP sajnos igencsak instabillá vált az utóbbi időben. A Vista tovább bírta újratelepítés nélkül, stabilabb is volt, viszont sok memóriát zabált. A Win7 meg megkapta az összes olyan tulajdonságot a két utóbbi rendszertől, ami tisztán a javára vált. Kevés memót eszik, szépen néz ki, átlátható és kezelhető, a TaskBar pedig példaértékűre sikeredet... Itt meg még hozzájön, a TaskBar IE integrációja... Nem olyan rossz dolog kapásból a tálcáról megnyitni a kedvenc oldalakat és könyvtárakat... Sok előnyt faragtak neki... :)
A windows sokmindenben alulmarad a linuxhoz képest, bár ez fordítva is igaz... ezen nem érdemes vitázni. A lényeg, ami a lényeg: amíg a linux alatt folyik az egységesítés (Novell próbál összekovácsolni egy használhatóbb rendszert), addig Microsofték bőven helyrehozhatják/helyrehozták a Vistával elherdált időt, és mióta nem Billy a főnök, kezdem észrevenni, hogy nem (csak) az EU miatt, hanem egyébként is, kezdenek felhasználóközpontúbbak lenni. Szerintem pont ezt az utat kell MS-éknak folytatni, ha nem akarnak kisebb részesedést akár Európában, akár máshol.
userman-nak üzenném, hogy érdemes lenne megnézni a dolgot közelebbről, mert a Microsoft az utóbbi évtizedben tanusított versenyellenes viselkedésével senki másnak nem ártott csak a fogyasztóknak. Jó néhány évvel előrébb járnák fejlettség szempontjából (legyen ez a browserek vagy media playerek területén) ha a Microsoft az energiáit a saját termékeire összpontosította volna és nem arra, hogy hogyan szúrjon ki azokkal akik egyértelműen jobb termékeket kezdtek el fejleszteni. Ajánlom mindenki figyelmébe Tim Bresnahan professzor írásait erről, részletesen elmondja mit veszítettünk ezzel és miért. De az tény hogy mostanában erősen fogyasztócentrikus tendenciát lehet megfigyelni a Microsoftnál, főleg a Win7-el kapcsolatban, de szerintem épp ideje volt....