Megjelent a Windows Intune
A Windows Intune web alapú menedzsment konzolján könnyen áttekinthető a vállalat PC-környezetének mindenkori állapota, a szoftver- és vírusadatbázis-frisítések státusa, a riasztások és Windows hibaüzenetek, valamint a létrehozott, automatikusan érvényre jutó csoportszabályok listája. A több vállalat PC-környezetét felügyelő szolgáltatók minden ügyfelüket egyetlen konzolon látják, és egy-egy kattintással áshatnak le vállalatonként az egyes gépekhez. A szolgáltatással a nagyvállalatok is költséghatékony módon terjeszthetik ki a házon belüli, csoportszabály-alapú menedzsmentet a tűzfalon kívül elhelyezkedő, például távmunkások által használt, otthoni gépekre.
- A Windows Intune használatához egy böngésző, Silverlight plug-in és Windows Live azonosító szükséges, a felügyelt PC-kre pedig egy néhány megabájtos Intune-kliens alkalmazást kell telepíteni, amely a felhőbe riportoló és a képernyő megosztásához szükséges funkciók mellett az Intune Endpoint Protection vírusirtót tartalmazza - mondta Tóth András Mihály, a Microsoft Magyarország Windows üzletágának vezetője. - Ez a kliens szoftver a Windows XP (SP3) operációs rendszertől felfelé minden PC-re telepíthető, a Windows 32 és 64 bites változatain egyaránt fut, és minimálisak a rendszerkövetelményei.
A szolgáltatás egyik nagy előnye, hogy a háttérben működik, így nem zavarja a felhasználót munkavégzés közben. A menedzsment feladatokat ellátó rendszeradminisztrátor a Windows Intune konzolja előtt ülve tekintheti át a frissítéseket, és kijelölheti, hogy mely frissítések mely gépeken kerüljenek telepítésre, még akkor is, ha egy adott gép abban a pillanatban nincs bekapcsolva. Ha egy hibaüzenet kapcsán ez szükséges, az Easy Assist funkcióval szintén távolról átveheti a PC képernyőjét, egerét és billentyűzetét, ami a helyszíni kiszálláshoz képest sokkal hatékonyabb problémamegoldást tesz lehetővé. A Windows Intune béta tesztelésében Magyarországon 21 partnercég 23 ügyfele vett részt. Az ebből az időszakból származó tapasztalatok azt mutatják, hogy a szolgáltatás használatával a PC-menedzsmentre fordított idő akár 40 százalékkal is csökkenhet.
- A Windows Intune ugyancsak a háttérben részletes és napra kész hardver- és szoftverleltárat készít a vállalat PC környezetéről, amely a többi riporthoz hasonlóan exportálható Excelbe, és a vállalati szoftverlicenc-gazdálkodás alapjául szolgálhat - tette hozzá Tóth András Mihály. - Ez igen jelentős megtakarítás forrása lehet, mivel a vállalatok esetenként több mint 200 ezer forintot is fizetnek egy ilyen leltár elkészítéséért. A 30 napig ingyenesen kipróbálható Windows Intune havi díja ehhez képest 11 euró PC-nként, és ezért a vállalat arra is jogosult, hogy a Windows 7 Enterprise változatára frissítse PC környezetét.
A Windows Intune a Microsoft Online Services weboldalán (https://www.microsoft.com/online/hu-hu/windows-intune.aspx) fizethető elő, és itt lehet regisztrálni a 30 napos, ingyenes próbaverzió használatára is.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.