Tudósítás az Apple iPad bemutatóról

2010. január 28., 10:50
Steve Jobs tegnap bemutatta az Apple érintőképernyős táblagépét, ami leginkább egy nagyméretű iPhone-ra hasonlít, bár telefonálni nem lehet vele.

Az iPad bejelentését a sajtó és a blogoszféra izgatott találgatásai előzték meg már hetekkel, sőt, hónapokkal a tegnapi rendezvény előtt. Azt lehetett tudni, hogy az Apple valóban táblagépet fejleszt, ám a részletek kapcsán teljes volt a hírzárlat. A bloggereket ez nem akadályozta meg abban, hogy hosszas találgatásokba bocsátkozzanak az iPad specifikációit, funkcióit illetően, néhány rajongó még koncepciófotókat is készített a készülékhez; Steve Jobs-ék ezúttal is jónak bizonyultak abban, hogyan kell hype-ot gerjeszteni egy új, még ismeretlen termék köré. Az iPadet január 27-én leplezte le az Apple első embere. A rendezvényről társlapunk, a GameStar számolt be élőben.

 

 


 

Az esemény elején Steve Jobs elmondta, hogy az Apple a világ legnagyobb mobilcége, hiszen az iPhone-ok, iPodok és egyes számítógépek is hordozhatók - megelőzik ezzel a Sony-t, a Samsungot és a Nokiát is. Jobs szerint az Apple 2010 első negyedévére várható bevétele 15,6 milliárd dollár lesz - nemrég adták el a 250 milliomodik iPodot, immáron 140 ezer program található az AppStore-ban, és a letöltések száma meghaladta a 3 milliárdot. Ezután kiderült, hogy 34 éve alapították az Apple-t, és a cég 50,6 milliárd bevételt ért el a 2009-es karácsonyi negyedévben.

Ezután Steve Jobs bejelentette a zenehallgatásra, játékra, könyvolvasásra alkalmas legújabb készüléket, az iPadet, amely szerinte forradalmasítani fogja a játékot, az olvasási szokásokat, a zenehallgatást és filmnézést. A CEO internetezett, e-maileket küldött, facebookozott, zenét hallgatott az iPaddel a színpadon.

A készülék interfésze és kezelése az iPhone-hoz hasonlít, de jócskán kiterjesztve. A hozzáadott komponensek inkább Macintosh-szerűek, mint iPhone-hoz hasonlók, az iPhoto és az iTunes csak abban különbözik a mac-es változatoktól, hogy érintésérzékenyek. A készülékben beépített helymeghatározó eszköz is található, amely megmutatja, hol is vagyunk éppen. Az iPad simán, elegánsan szkrolloz, a különböző szolgáltatásokat (fotónézegető, térképnézegető) kiválóan kezeli. Az iPadon minden iPhone-program módosítás nélkül fut.

A táblagépet saját processzor vezérli, az 1 GHz-es Apple A4 chip. A készülék 16, 32 és 64 GB-os változatban kerül majd forgalomba - ez a flash drive méretét jelzi. Rendelkezik Bluetooth 2.1 + EDR-el, WiFi 802.11n-el, gyorsításmérűvel, iránytűvel, hangszóróval, mikrofonnal, 30 tűs csatlakozóval, 10 órás üzemidővel. Gyártása arzén-, BFR-, higany- és PVC-mentes, részegységei környezetbarátok és újrahasznosíthatók. A készülék képernyője 9,7 hüvelykes (25 centiméter), súlya pedig 68 dekagramm, képernyőjénak felbontása 1024x768 pixel.

A színpadon ezután az alkalmazásgyártóké volt a főszerep, akik bemutatták, hogyan teljesítenek szoftvereik a táblagépen. A látványos játékok mellett a The New York Times is bemutatott egy alkalmazást, amelynek iPhone-változatát 3 millióan töltötték le. A képernyőn újságcikkeket, illetve ezekbe ágyazott videókat lehetett látni. Újabb játékbemutatók következtek, majd ismét Steve Jobs tért vissza a színpadra, és könyvolvasásra buzított mindenkit: bemutatta az iBooks elektronikus könyvolvasó alkalmazást, és megköszönte az Amazonnak, hogy a Kindle-lel úttörő volt az elektronikus könyvolvasók piacán. Az iBooks hasonlóan működik, mint az iTunes, a készülék szép animációval lapozza az oldalakat, jól olvashatók a szövegek, a tudósítók szerint az árképzés is elfogadható. Ezután az iWork és az új felhasználói felület bemutatása következett. Adatok megadásához virtuális numerikus billentyűzet jön fel a képernyőre. A lenyíló menük szerves részei az iPad OS-nek, a kérdés csak az, ezeket hogyan implementálják majd iPod Touchra és iPhone-ra.

Steve Jobs elmondta, hogy az iPad ugyanúgy szinkronizál USB-n keresztül, mint az iPhone vagy az iPod Touch, minden iPadban van WiFi, de lesznek 3G-s modellek is. Az USA-ban az AT&T lesz az iPad szolgáltatója, szó esett a használati díjakról, végül kiderült, mennyibe is fog kerülni a készülék a tengerentúlon; az iPad 499 dollártól, azaz 97 ezer forinttól indul. A 16 GB-os modell kerül majd ennyibe, a 32 GB-os 599 dollár, a 64 GB-os 699 dollár lesz, aki pedig 3G-t is szeretne a készülékbe, 130 dollárral többet kell fizetnie. Az első iPadok két hónap múlva kerülnek a boltok polcaira.

Steve Jobs szerint az iPad a legfejlettebb technológia, amin valaha is dolgozott az Apple-nél. A bemutatón nem hangzott el, hogy az iPadnak lenne-e telefon módja, így valószínüleg nincs. Ahogy a multitaszkról sem szóltak, így a készülék valószínüleg nem multitaszkol.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

10 hozzászólás

  1. Moover írta:
    2010-01-28 11:35:45

    Komoly lett nagyon, sok lehetőség van benne, a programozóktól fog függeni. Érdekes a Steve Jobs és az Apple sikertörténete c. könyv, abból is kiderül, hogy mennyire másképpen gondolkodnak... http://www.lexecon.hu/?p=productsMore&iProduct=8

  2. Péter írta:
    2010-01-28 12:00:25

    könyvolvasásra buzított mindenkit kben jó a cikk, meg a gép is :P :)

  3. Pumpkin írta:
    2010-01-28 12:58:26

    A 3G nélküli 64GB változat ára csak 699 dollár lesz nem 799 ;-)

  4. sarocker írta:
    2010-01-28 13:18:19

    "CSAK"??? Ennyi pénzből két netbookot veszek, és még 3G is van bennük...

  5. Pumpkin írta:
    2010-01-28 13:34:11

    Akkor nem Te vagy a célközönség :) Bár szerintem az Apple így is nagyot fog vele kaszálni...

  6. Fido írta:
    2010-01-28 13:40:35

    Moover: "Komoly lett nagyon..." Ja! Nincs multitaszking, valamint minden perifériához dongle kell - még az USB-hez is - ami agyrém. De tök mindegy, amin Apple logó van megveszik a népek.

  7. Sipőc írta:
    2010-01-28 14:49:44

    Akit érdekel, ingyen is lehet mostmár Apple termékeket szerezni. Részletek itt: iphone-for-me.co.cc Hamarosan az iPad is bekerül a terméklistába!

  8. Bogár Szabolcs írta:
    2010-01-28 15:02:45

    Kedves Pumpkin, igazad van, köszönöm az észrevételt! A 64 GB-os, 3G-mentes iPad ára valóban 699 dollár.

  9. Cipő írta:
    2010-01-29 08:59:27

    Ez egy túlméretezett ipod touch. (ahogy Hitler is elmondta) szinte semmivel nem tud többet, amit szeretnének az emberek (kamera,flash support,multitasking) abból semmi nincs... bár előbbiekre már az iphone 3g-nél is lett volna igény. Személy szerint, engem nem zavar, hogy az itouch-omon nincs multitasking, mert nem igénylem. A flash support hiánya sem érdekelt, csak egyszer-egyszer idegesített, de azért erre már elvárnám, mert ez már akkora, hogy simán ki lehetne használni ezeket... pl. tök jó lenne játszani egy GTA Chinatown-t, közben megnézni a linket, amit a haverunk küldött skype-on. A skype pedig használhatatlan multitasking nélkül, igaz push-al kijelzi, ha rád írtak, de felhívni nem tudnak, hacsak nem vagy pont a programban. Munkára pedig szintén használhatatlan... bár nekem lehet, h lesz, mert én pont ilyen hülyeségekre használnám csak :D

  10. No data írta:
    2010-01-29 15:00:35

    alternatívák, hogy mire lehet használni az Ipad-et: Nem tudod kitámasztani az ajtót? Mindig eldőlnek a könyveid a polcon? Zavar ha a vágódeszka összekarcolódik? Elszabták az asztalodat és folyton billeg? A zseblámpád fénye túl éles? Nincs hol tartanod a fokpiszkálód, mert mindig kiesik mindenhonnan? NEKED Ipadre van szükséged! Az Ipad könnyen kezelhető pont 1,3 cm és a széle le van kerekítve így több ajtó típushoz is használható. Az Ipad-de kényelmesen megakadályozhatod hogy könyveid eldőljenek. 9,7 hüvelykes méretével ideális, az ember csak oda teszi a polc végére, a merev lapot megdönti, és befeszíti az utolsó könyv és a polc vég közé! Az Apple termékeinek érintőképernyője köztudottan jól bírja a strapát, vágd ezen a kolbászt! és nem kell többet azt hallgatnod hogy már megint milyen karcos a vágódeszka! Az ajtók mellett kitűnő asztalok, székek alátámasztására is! régiek a bútoraid, minden olyan mintha csak 3 lábon állna? Vegyél Ipadet!!! Ha zavar a éles fény a sötétben? Használj Ipadet, ez a készülék fehér kijelzőre állítva garantáltan kellemes lágy fényt bocsát ki magából! nincs többé hunyorgás :-) Adjak egy fokpiszkálót? egy ebéd után igazán jó dolog, ha nem a zsebedből kotorsz elő valami undormányt, hanem egy Ipadből a tiszta fogpiszkálót! több csatlakozó helyére nyugodtan jó pár darabot betárazhatsz, és nem kell félni, hogy az SD kártya tartó túl széles, mert szerencsére az nincs benne így igazán nyugodtan tehetsz bele bárhová! Úgy érzed megtaláltad a tökéletest? IGEN neked I PAD KELL


Szakértőnk írja
Hatékony ügyfélkezelés és eszközmenedzsment

Mészáros Tamás, CNW Az ügyfélkezelés minőségének és a végfelhasználók elégedettségének növelése, a támogatási tevékenység hatékonyságának javítása, az eszközmenedzsment költségeinek csökkentése egyre magasabb prioritást kap az üzleti célok között. Az említett eredmények egyidejű megvalósítására, az incidensek, problémák, igények és eszközök életciklusának centralizált és automatizált kezelésére Service Desk alkalmazás bevezetése adhat megoldást. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ