Megjelent az Exchange 2010

2009. november 10., 09:36
A Microsoft levelezőszerverének új verziójával együtt a Forefront Protection 2010 for Exchange Server elérhetőségét is bejelentette a Berlinben zajló TechEd Europe konferecián.
A Windows 7-tel és a Windows Server 2008 R2-vel együtt az Exchange Server 2010 a szoftvercég megoldásainak új nemzedékéhez tartozik, amely nagyobb hatékonyságot ígér a vállalatoknak, alacsonyabb üzemeltetési költségek mellett - a Microsoft szerint a három termék együttes alkalmazásával a megtakarítás mértéke akár a 70 százalékot is elérheti.

Stephen Elop (képünkön), a Microsoft üzleti alkalmazásokat fejlesztő divíziójának elnöke a TechEd Europe 2009 Stephen Elopkonferencián mondott nyitóbeszédében úgy fogalmazott, hogy a költségek csökkentését elsősorban az Exchange Server 2010 segítségével egyszerűbben elérhető magas rendelkezésre állás és az olcsóbb tárolómegoldások támogatása teszi lehetővé. A levelezőszerver új verzióját az elsők között bevezető vállalatok emellett több mint 20 százalékos hatékonyságnövekedésről számoltak be, amelyet az Exchange Server 2010 univerzális postaládájával (universal inbox) értek el. Ez az elektronikus levelek mellett a hangüzenetekhez, az azonnali üzenetekhez és a rövid szöveges üzenetekhez is egységes hozzáférést biztosít gyakorlatilag bármely kliens eszközön.

A Forrester Research felmérése szerint, amelyet a piacelemző a Microsoft megbízásából készített, az Exchange Server 2010-re és Windows Server 2008 R2-re frissítő vállalatok beruházása a hatékonyságnövekedés és a költségcsökkenés eredményeként fél évnél rövidebb idő alatt megtérült. A levelezőszerver új verziójának első felhasználói közé olyan cégek tartoznak, mint a Bank of America, a Carnival Cruise Line, az NEC Philips, a Subaru Canada és a Telekom Austria.

- Az Exchange Server 2010 bevezetésével tárolókapacitásunkat a nyolcszorosára növeltük a korábbi költségek mindössze 25 százaléka mellett - mondta Steve Derbyshire, a NEC Philips üzemeltetési igazgatója. - Vállalatunk alkalmazottai ráadásul a levélszemét-mennyiség több mint 70 százalékos csökkenését tapasztalják, ami jelentős erőforrásokat szabadít fel a produktív munkavégzés számára.

Berlinben elhangzott előadásában Stephen Elop azt is kiemelte, hogy világszinten eddig több mint 45 ezer Microsoft-partner szakemberei vettek részt Exchange Server 2010-hez és Windows Server 2008 R2-höz köthető képzéseken. A konferencián többek között az AMD, az EMC, a Kaspersky Lab, a Symantec és a Unisys is olyan megoldásokat és szolgáltatásokat jelentett be, amelyeket a két termékhez fejlesztett, illetve vezet be.

Az Exchange Server 2010 és a vele együtt bejelentett Forefront Protection 2010 for Exchange Server antivírus-, levélszemét- és tartalomszűrő megoldás próbaverziója letölthető a http://www.thenewefficiency.com weboldalról.

A TechEd Europe 2009-cel egy időben a Microsoft azt is közzétette, hogy a SourceGeartől megvásárolja a Teamprise technológiát, amely platformközi támogatást fog adni a szoftvercég fejlesztőkörnyezetéhez. Az Eclipse IDE környezetben vagy többféle - Unix, Linux, Mac OS X - operációs rendszeren dolgozó fejlesztők így a Microsoft Visual Studio Team Foundation Servert használhatják alkalmazásaik készítéséhez. A heterogén környezetek közötti szorosabb integrációnak köszönhetően az alkalmazásfejlesztéssel járó feladatok egyszerűbbé és gyorsabban megoldhatóvá válnak. A Teamprise Client Suite funkcionalitása a Visual Studio 2010-es verziójában jelenik meg.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ