Megújult az IBM Innovációs Központja
Az IBM Magyarország szakemberei tavaly hatvannál több képzési programot szerveztek a budapesti központban, és a partnercégek több mint hatszáz szakemberével ismertették meg a legújabb IBM technológiákat. Ezeken a tanfolyamokon alkalmanként 12 fő vett részt, az oktatótér mostani bővítésének köszönhetően ez a létszám is kétszeresére növelhető.
- Az IBM a jelenlegi gazdasági helyzetben sem az újítás területén próbál költséget csökkenteni - emelte ki dr. Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója a megújult Innovációs Központ átadásakor. - Éppen ellenkezőleg, az eddigieknél is nagyobb erőforrásokat mozgósítunk partnereink támogatása, a fejlett technológiák széles körű használatának előmozdítása érdekében.
- Az IBM Innovációs Központ szervertermének alapterületét is a korábbi kétszeresére növeltük - fűzte hozzá Rada Ferenc, IBM Innovációs Központ vezetője. - Az itt kialakítható tesztkörnyezetek révén jelentős mértékben hozzájárulunk az IBM hardver- és szoftvertermékeire, valamint a partnereink által fejlesztett alkalmazásokra épülő informatikai projektek eredményes megvalósításához. Ezeken a teszteken keresztül ugyanis minimalizálhatók az IT projektek kockázatai. Támogatásunkkal a hazai független szoftverfejlesztő cégek is gyorsabban és költséghatékonyabb módon készíthetik el alkalmazásaikat. A rövidebb fejlesztési ciklus gyorsabb piacra lépést és nagyobb versenyképességet eredményezhet számukra.
Világszinten egyébként az IBM összesen 48 Innovációs Központot működtet. A mostani bővítésnek köszönhetően régiónkban a budapesti központ a legnagyobb.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.